2010-es blogbejegyzséeimet olvasgatom, hátha sikerül felderítenem személyiségem homályos zugait vagy valami hasonló, és ne kelljen végig olvasnom egy egész frajd szerzeményt. Igen, és hát szóval a következőt írtam áprilisban:

"Amúgy tegnap éjjel azt álmodtam, hogy megnyalok egy bélyeget, aztán nagyon király agymenéseim voltak, és egész éjjel (álmomban) azon aggódtam, hogy rá fogok szokni :D Idióta."

Remélem, ez valami jóslat volt ez az álom!!!

éppen az Annie Hallt nézem, és ezt muszáj leírnom mert el fogom felejteni.
Szóval eszembe jutott az, amikor még hat vagy hány évesen olvastam a Mi Micsoda? A Nap című epizódját vagy mijét :D és a végén írták, hogy a napnak bizony egyszer vége lesz, nőni fog, hatalmasra nő, közel jön a  földhöz és jól magáévá teszi, és elkezdtem sírni, a macis takarómra néztem, elképzeltem ahogy ég, és sírtam. És úgy éreztem utána legalább egy napig, hogy semmi értelme már az életnek így. Most pont ezt csinálja a kis woody allen is. Na, csak ezt akartam közölni.

nem is bírok tekerni és az élet egy szar, boldog karácsonyt









azt szeretem magamban, hogy nem vagyok egy hangulatember.

elég remekül érzem magam, kibontakozó halálos betegségem ellenére is. ha ma vége a világnak, nem annyira bánom, mert egészen pontosan mindenem megvan, amit akartam. de ha nem lesz, az még jobb, mert akkor egy hónap és három hét múlva Párizsba megyek.
még Klimt kiállításon is voltam. Daimos milkám is van, és Klimtes öngyújtóm is (nuda veritas!!). Tudok cigarettát sodorni viszonylag instabil körülmények között is (de menet közben azért még nem, mint ahogyan arra udvarlóm képes.) Fáj a torkom és ma csibekarácsony van pontosan egy óra múlva újpesten, én pedig nem vettem ajándékot, pizsamában vagyok és mindjárt felköhögöm a tüdőm. Az élet csodás! Boldog világvégét kívánok!

az a baj

ha nagyon nagyon nagyon őszinte vagyok, akkor azt mondom, hogy egyetértek a keretszámok csökkentésével és a hallgatói szerződés intézményével, de ezt olyan nehéz beismerni, mikor körülöttem mindenki mindenre elszánt libsi. mást gondol. mindenesetre elmegyek szolidaritásból. meg az is igaz, mint ahogyan Min fogalmazott "ahova mi akarunk menni eleve csak két hely van" és lám, mégsem tüntetünk. Meg az is igaz, hogy nem is akarok egyetemre menni harminc éves korom előtt mert belátom és belenyugszom hogy nem engedhetem meg magamnak, és azért elég sokan maradtak életben diploma nélkül is, sőt..

Összességében tehát az igazság az, hogy szörnyen önző vagyok, és mivel nem érzem személyes problémámnak a fentieket, valahogy nehezemre esik foglalkozni vele. biztosan felháborítóan hangzik, de ha belegondolok, akkor ugyanez igaz az éhező etiópiai árvákra is, amit bár nem nehéz komolyan venni, tenni azért mégsem teszünk nagyon... 

Azért annyit a transzparensgyártóknak üzennék, hogy a helyesírást jó esetben nem az egyetemen tanulja az ember.

De még az is lehet, hogy szolidaritásból sem megyek el, mert íme valami, ami sokkal jobban érdekel, mint a felsőoktatás, éspedig: 

(lehet, hogy) BRIDGET JONES NEM SZERELMI PÁRIA TÖBBÉ! 

Vasárnap volt egy tökéletes randevúm, aminek a második epizódját szerdára datálták a tüntetéssel egybekötve, amire ahogyan udvarlóm fogalmazott "elmehetnénk... vagy nem".

Képzeljék el azt a mértékű tökéletességet, amit már nem is lehet élvezni, hanem csak várják türelmesen, hogy valami elromoljon. És ez az ami majd biztosan elrontja, ez a beteges vágyam az iránt, hogy nehogy egyszer valami jó legyen, hanem inkább ne kelljen attól félnem, mikor romlik el. 

Jaj, az agy nagyon hülye hogy ilyeneket gondol.

és ez szólt a bem moziban, először eredetiben aztán nuvell vágban, és olyan voltunk, mint egy film.
mostmár mindig fogok tudni válaszolni, ha felteszik nekem azt a hülye kérdést, hogy mikor állítottad volna meg az időt?

nagyon nagy valószínűséggel iskolafüggő vagyok. ma tízre mentem be és egykor végeztem... és rég éreztem magam ilyen tehetetlennek. nem tudok mit kezdeni ezzel a rengeteg szabadidővel, szükségem van rá, hogy éjszakáig órám legyen. szóval elmentünk kocsmába, és berúgtam egy pohár bortól, ez valami új szokás nálam. és az egész hét ilyen lesz, én ezt nem bírom.

nem bírok aludni

szarany ember

imádom, ahogyan ma negatív rekordot döntve 16:50 perckor értem haza az iskolából, ám ennek ellenére egészen idáig nem sikerült semmilyen formában sem elkezdenem a felkészülést az epochazáróra, amit könnyűszerrel nevezhetnénk irodalomtörténelmész doktori disszertációnak is az arany emberből, ebből a csodás műből, amit nem olvastam el. most is inkább leírtam ezt ahelyett, hogy tennék valamit. arra döbbentem rá ugyanis, hogy teljesen felesleges; a tanárnő hozzá(m)állását az elmúlt napokban és mai arckifejezéseit figyelembevéve arra merek következtetni, hogy akár egész éjjel is olvashatnám, sikeresen belemagyarázhatnám a sok szart amit le kell írni holnap, s még le is írhatnám, akkor is nullást kapnék (és ezzel a félévi jegyem irodalomból egészen pontosan egy bukás minthogy ez az utolsó epochánk). Akkor meg mit igyekezzek? Ezerszer inkább elolvasom... elolvasok bármit. Hiába kötelező, meg alapműveltség, ha nem értem, és emiatt rohadt unalmas. Nem a szavakat nem értem, vagy az embereket, hanem a sok lószart amit ki kellene belőlük elemezni. Vagy lehet, hogy a történet túl magas nekem, és egy hülye gyökér vagyok, de így jártam. Esküszöm, lassan az irodalomhoz is olyan lesz a hozzáállásom mint a matekhoz, és mind a kettőből megbukom év végén. ÁMEN

bélsár

rengeteg impulzus ért a mai napon. igaziból nem, csak nagyon akartam használni ezt a szót. igaziból rájöttem, hogy az emberek valóban lehetnek feszültek és ez nem csak valami divatszarság, hogy az emberekre ráüvöltenek, azt mondják, feszültek, majd figyelmükbe ajánlanak mindenféle coach-ot, zöldteát, füstölőt, pszichológust meg ilyen szarságokat, nem, mert én ma határozottan feszültem. ebédszünetben kiültem a padra a cébéa mellett, egy tejtartalmú itallal meg a pótcselekvőpálcámmal és olyan érzésem volt, mintha összekötöttek volna valami kurvahosszú spárgával, oda a padhoz, meg mintha hamarosan felrobbannék, és ráploccsannék a panelházra. vagy placcsannék vagy mi van.

ironikus módon, miután meghintett annak a gondolata, hogy egy idegesítő vénkisasszony vagyok akinek soha semmi nem sikerül, megint meg is kaptam az idegesítő, felesleges harmadik vénkisasszony szerepét a legfrissebb baráti társaságomnak nem biztos hogy nevezhető valamiben, a Reginás meg a Vikis esetek után megint csak megtörténik, hogy nagyon zavarom a párkapcsolat bioritmusát, és ideje lenne megölnöm magam. nagyon igyekszem nem mártírkodni, de annyira nehéz egyéb megoldást találni! mindegy, ez nem is jobb, ha leírom.

a másik, amitől a feszületen érzem magam, hogy megint olyan dolgot csináltam, amitől utálom magam. hogy félidegenekre rázúdítom az intim gondolataimat, ez annyira visszataszító tulajdonsága az embereknek amennyiben nem drogozták be magukat és/vagy csináltak valami vicceset, aranyosat előtte, hogy nem igaz.igaziból csak annyi történt, hogy egy iskolatársammal mentem a buszon valameddig, de nem ám akármilyennel, hanem olyannal, aki mindenáron társalogni akart. csak nagyon nagyon lassan esett le, milyen kétségbeesetten próbálkozik ("te tizenegyedikes vagy? és pékás vagy? és kik vannak még ott? és velük jóban vagy? hány tesód van? hogy hívják őket? mit fogsz vacsorázni? mit vacsoráztál tegnap?"), de ekkorra már ő is szóvá tette, hogy itt lenne az ideje kérdeznem valamit, mert ez így kicsit unalmas. vagy hát, szótlan vagyok-e tán? Mondtam, hogy maradjunk ennyiben, szótlan vagyok. De nem, az úgy nem jó. Jó, rendben, akkor kérdeznék valamit.

 Ugyan miért van az, hogy egy lány nem mehet oda egy fiúhoz azzal, hogy "szia, jobbá tehetnénk egymás napját szerintem, egy nagyon egyszerű és gyors módon"? Persze ha a hím merészelne ilyesmire célozni, az ugyanolyan polgárpukkasztó tett volna, és pofonra érdemes, de valahogy mégsem olyan szörnyű. Hogy miért nem csinálják ezt az emberek? Tetszünk egymásnak, hát rajta. Ez olyan furcsa, és a melegeknél mintha tökéletesen működne, de az egyszerű halandóknál nem igazán. Vagy ha ilyen messzire nem is akarnánk elmenni, attól azért elszakadhatnánk végre, hogy a férfinak kelljen udvarolni mindig mindig mindig. Nem vagyunk mind olyan kibaszott szoborszépségek, hogy úgy tegyünk.. na jó, én nem engedhetem meg magamnak, hogy üljek és várjak rá, hogy valaki megfogjon és betegyen egy autóba és elvigyen egy étterembe és megetessen, és megtermékenyítse a petesejtem hogy szaporodjak. Lehet, sokkal kevesebb hozzám hasonló szerelmi pária lenne a földön, ha nem volna ennyire bizarr a kezdeményezés a nők részéről. (Mindez persze gondolati síkon marad, csak pofázom, sosem mennék oda egy férfihoz, egyszer már megtettem, és tessék.. igaziból semmi) Ja, meg ha nem lenne ilyen a fejem, de az már más kérdés.

- Hát, ha hozzám jönnél oda ezzel, furcsán néznék rád... Nem mondom, hogy elutasítanám, de furcsán néznék rád. Már volt rá példa amúgy.
És tessék, rögtön azt gondolom magamban, "micsoda kis picsa lehetett..." ez a társadalmi konvenció gondolom.
- Szóval, nem utasítanálak vissza...
- Hahaha. Esetleg pár év múlva.
-  MERT?
- "MERT"? Hány éves vagy?
- 14.

Jó, magam sem vagyok sokkal idősebb, és valószínűleg részemről sincs rendben kötöttségek nélküli testi érintkezésről beszélni, de velem semmi sem stimmel, és inkább ebbe nyugszom bele, minthogy megpróbáljak bármit is rendbehozni. Szóval, ami miatt ezt az egész szarságot meg kellett hogy osszam, az az, hogy megkérdezte, miért gondolkodom ezen, talán van konkrét ember? Én pedig azt feleltem van, és nem tudom, miért feleltem ezt, ezt miért kellett mondani??? Soha az életben nem mennék ezzel oda hozzá, jézusom, soha. Ismétlem, csak gondolkodom, gondolkodom, minek gondolkodom annyit.
De azért üzenem neki, hogy járhatna iskolába. A napom fénypontja, mikor vet egy pillantást a hátsómra. Ma reggel akartam rendezni egy wake&bake partit önmagamnak, mert már tegnap sejtettem hogy ez egy szar nap lesz, de megfeledkeztem róla teljesen, úgyhogy most... na majd most.

meg azt a szót is akartam használni, hogy blazírt, de elfelejtettem, hogy mit jelent.

gondolkodtam rajta, hogy történt-e valami velem 16 éves koromban, és arra a konklúzióra jutottam, hogy nem, kivéve azt, amikor Minnel elmentünk megnézni uffie-t a gödörbe vagy akváriumba vagy nem tudom mi volt már akkor, és előtte valami szarság volt amit untunk, leültünk hátul egy fotelba, snitt, odajött hozzánk valami ős hipszter és kérdzte talán francul hogy akarunk e menni a backstage-be, hát már hogyisne akarnánk, snitt, kivettem egy sört a hűtőből, nem, kettőt vettem ki, snitt, ülünk a  fotelben, Uffie pedig előttünk kokózik. hahá! most nem fogadom meg, hogy fantasztikus leszek, mert az elmúlt négy évben nem vált be, de azért igyekszem

fúj

fúj. az apám idehozott valami nőt. fúj. fúj de undorító. félek, mi lesz. nagyon hangosan kell filmet néznem. de már éjszaka van és igazából olvasni terveztem ma este. fúj bazmeg. oh, istenem, ki nem is vagy, add, hogy csak spanok vagy mittudomén. tanácsokat adnak egymásnak. fúj!!! na jó, mostantól én is férfiakat fogok akkor idehozni, és cseppet sem érzem majd magam kínosan.
...
várom azon attraktív (bár minél megosztóbb a külsejük, annál jobb) férfiak jelentkezését akik segítenek felidegesíteni a papámat és szexhangokat hallatni miközben csak hotboxolunk egyet?? na???  szerintem elég csábító ajánlat. és ez rímelt. mit is mond kanye west? én egy kibaszott költő zseni vagyok!!


nem tudom, mi ez a sok írásjel

visszatért a kézírásom!

Pénteken szitunap volt, én magam voltam a fotós, s ezért cserébe egy egész négysajtos-rukkolás pizza volt fizetségem. Remek volt, különösen az amputált végtagok lelkesítettek, viszont a művér szerintem annyira büdös, hogy büdösebb mint az a szag ami reggel van abban a szobában ahol sok bormámoros ember aludt. Fatival felmentünk a tetőtérbe a menő tizenkettedikesek kisiskolájába, és én azóta rettegésben élek, vajon visszanézésre kerül-e a felvétel, amin látszik, mit műveltünk, de onnan később lejöttünk az ismétlődő kopogó zörgő hangok miatt, és a saját termünk előtt tértünk nyugovóra. Mindjárt születésnapom van és ijesztő ez a harmadikos fogalmazásóra stílus, amiben most írok.

ahelyett, hogy haladnék a  filmes listámmal (vagy a tanulással például), ma este meg kell tekintenem a 2011-es Jane Eyre-t, minthogy az imádott Jamie Bellem alakítja St. Johnt, azt a szörnyeteg, gyökér, elviselhetetlen kretén St. Johnt, de mivel én Jamie Bellt nagyon szeretem, kíváncsi vagyok, ettől a szerepétől majd apad-e határtalan szeretetem.
......És, még szerencse, hogy nem kevertem össze a kedves St. Johnt Mr Collinsszal aki egy tök másik regény hülye gyökér szereplője, akit utáltam. De miért kevertem össze vele? Jaj. Mindegy, attól még megnézem.

jaj, hát ki nem hagynám.

"need $$$ zrt"

Képzeljék, megyek Párizsba. Mármint, mostmár biztos, mert megvannak a jegyeink. Ez úgy volt, hogy az egyik lyukasórában ültünk az ebédlőben, és én félálomban kiböktem, hogy egyszer úgy elmennék Párizsba, aztán ez valahogyan komolyanvevődött, és most megyünk Párizsba. De két probléma van, az egyik, hogy igazából nincs is pénzünk, a másik meg hogy szerintem meg sem érdemelném ezt az utazást, hiszen továbbra sem produkálok semmi olyasmit amit csakis én bírok, ezt a felesleges blogot kivéve, kb két hete járunk iskolába de én már 260 órát hiányoztam, és nagyon kegyetlenül kurvarosszul tanulok.
A lényeg tehát, hogy van repülőjegyünk, de úgy tűnik, a repülőtéren fogunk élni :D

én azok közé az emberek közé tartozom akik elkeseredésükben komolyan elgondolkodtak a veséjük eladásán interneten keresztül, és Ön?

annyira kis aranyos:)

memento

megelégelve léhűtő életmódomat, melytől parazitának érzem magam a földön, aki csak elvesz de semmit sem alkot vagy produkál amiből a világ profitálhat, tegnap éjjel úgy határoztam, írok egy listát azokból a filmekből amik alapműnek számítanak de még nem láttam őket, és sorban végig fogom nézni mindet (addig ugyanis úgy vélem, senki nem alkothat, míg maga fel nem fogta mások alkotásait, és az jó sok idő! de addig sem ülhetek a seggemet meresztve tanulatlanul, hát belepusztulok, tiszta idegbeteg vagyok meg igazi beteg is, oh, balsors). Ugyanez könyvekkel. és akkor lehet, hogy újra normális leszek, és fogok tudni alkotni.

annyira kéne tanulnom, és ezért megint inkább nézegetem a 9gaget, pedig ugye, már egy ideje kábé mintha  a napiszart nézegetném, szörnyű, pedig régen olyan jó volt, némelyik dolgon hangosan röhögtem, ó, olyan jó volt, na és tegnap felraktam egy képet szórakozásból és észrevételeztem hogy i made it to the hot page.. szóval akkor tényleg le kell szarni a dolgokat és akkor jól sikerülnek. ez esetben nem fogok tanulni a holnapi epochazárókra és az egyhónapnyi lemaradásomat sem igyekszem behozni spanyol nyelv tantárgyból.
...Egy hónapnyi? Annyit tudok, hogy chicas meg hermanas meg genial, és ezeket is csak azért mert megnéztem spanyol felirattal egy lindsay lohan filmet. Ja, meg me gusta.

nem azért néztem meg a lindsay lohan filmet, mert az olyan megrendítő filmművészeti alkotás, hanem mert valamelyik nap a tévében leadtak egy dokumentumfilmet (..?) az életéről, amelyből kiderült, hogy ő kislánynak iszonyú helyes, intelligens meg kellemes volt, és igen, szóval nagyon szeretném kideríteni, hogy mégis hogy nőhet valaki ilyen egyszerűvé.

blue slide park

nekem szerintem ez még akkor is a legeslegkedvencebb albumom marad az egész világon, amikor már nem is leszek. oh micsoda nosztalgia tört rám, vagy mi. régen kábé minden este kimentem a kopaszira sétálni, dehát erről is leszoktam, én mindig minden értelmes szokásomról leszokom.

áááááááááá

ááááááááááá

ááááááááááááááá

 boldog szentségtelen angolszász ünnepet kívánok mindenkinek és egy kevésbé gagyi estét magamnak

a cutthroat bitch halála a House-ban megríkatott. Nem is kicsit! Csak elképzeltem, ahogyan közlik velem, hogy két órám van hátra, és akkor soha többé nem csinálhatom azokat a dolgokat amiket igazából nem is szeretek csinálni. De velem mindig ez van, nem attól bőgöm el magam, hogy szegény szereplői a sorozatnak, hanem a született feleségeknél, a túszejtős részben is elképzeltem, ahogyan a magam szerettei vannak túszul ejtve a spárban (:DDD azért ez viccesen hangzik) és ez nagyon megviselt.
Most a hauszban is túszejtés folyik, de ha blogolok, nem bírok figyelni, szóval nem tudom, miért csinálom. És tudják, ki a túszejtő? Az erőszakikból a canadian guy. Úúúúgy tudtam, hogy találkoztunk már valahol.
Ja, és a Cutthroat Bitch volt a szülcsi felcsiben Karl (vagy Carl?) titkárnője. Hát nem lenyűgöző?

a minap olvastam, hogy a betegségem kizárja a testsúlyom csökkenésének lehetőségét, szinte teljesen. durva! szerencse, hogy az utóbbi hónapokban már nem jutott eszembe, hogy koplalással fárasszam magam, ó, és milyen jókat táplálkozhattam volna akkor is, ha tudom, hogy tök felesleges. Ó!
jó persze ezen lehetne változtatni. Nem tudom eldönteni azonban, mi lenne a jobb: betegségtudattal élni (ami mint tudjuk negatívan befolyásolja az egyén lelkiállapotát) de odafigyelni arra mit szabad és mit nem, vagy inkább kínok kínjai közt elhalálozni.
ez egy nehéz döntés, szóval alszom rá egy kétszázezermilliót.

milka

komolyan azt hittem, hogy nekem mostanra a szülőimtől teljesen független politikai nézeteim lesznek.. vagyis  azt hittem, valami más lesz, mint ami nekik, de nem. szerintem ezt örököljük, mint a szemünk színét. én legalábbis.
anyukámnak azt mondtam, hogy a következő szavazáson bár már magam is részt vehetnék, nem hinném, hogy meg is fogom tenni. valami olyasmit merészelek gondolni ugyanis, hogy szavazni nem arra illendő, aki viszonylag szimpi. persze, valószínűleg sosem lesz olyan párt, aminek nézeteivel 100 százalékban egyet érthetne annyi ember, hogy legalább kétharmados többségben legyenek és a maradék gyökerek ne vétózhassanak meg minden értelmes intézkedést. de szóval, ha van két viszonylag szimpi párt, akkor én egyikre sem szavazok inkább, főleg mivel egy nem is tudom, meg egy még egy ugyanilyen közül lehet majd. Erre anyucikám begorombult, hogy először hallgassam meg mind a kettőt és aztán mondjam, hogy ugyanaz.
Szóval elzarándokoltunk a jégbüfébe, mindkét kijáratnál ilyen swat sorfal, hogy elválasszák a nem is tudomokat az árpádsávosoktól. A Ferencieken a sok nemistudomok gyülekeztek, anyukám magyarázata szerint ők a civilek, akik még nem tudják, kik, de Bajnai már az élükre állt. Körülbelül három percig figyeltem oda, mi van, és ezalatt legalább annyiszor hangzott el, hogy "NEM SZÁMÍT, HA ALACSONY VAGY, NEM SZÁMÍT, HA CIGÁNY VAGY!" mint amennyi hónap van egy esztendőben. Fantasztikus, hát, nagyon jó. Magukat próbálják erről meggyőzni, vagy mi? Mindegy, ezután felüdülés volt részt venni a Kossuth téri megemlékezésen, és rádöbbentem, hogy a szavazás mégsem az individuumok vélemény nyilvánításának megfelelő időpontja, hanem arra van, hogy inkább ők, mint a "mondjunk egy tulajdonságot, mire emelje a magasba a kezét és mondja hogy "JELEN" mindenki, akire igaz!! NEM VAGYOK FENT A FÉSZBUKON!!"

REGINA!!!

hahahahaa! kacagj! és nulla gretchen wienersnek, csá

meginogtam. dr chase ausztrál beszéde pont olyan hatást vált ki belőlem, mint a képzeletemben élő, etonbòl frissem szabadult vőlegényem a maga posh kiejtésével. az is lehet, hogy az én drágasàgom idővel  nyakkendős mellényes teaivò csodábòl szilaj szőke hullàmlovassá válik?   te jò ég.

anesztézia

nem gyönyörű ez a szó? Ízlelgessék csak. Talán az "a" meg a "z" teszi. Oh, be csodás. És milyen csodás annak, aki odabiggyesztheti a neve mellé, hogy aneszteziológus. Kimondom, és orcáim vörösre gyúlnak. Ez szerelem. Komolyan mérnem kéne, meddig tart ez a mániám, hogy mostantól statisztikailag kimutatható legyen, hogy a bizonyos szakirányú érdekeltségeim körülbelül mennyi ideig tartanak majd, és hogy akkor mire érdemes alapoznom az életem. Oh, istenem. Dr Songoro Laura, aneszteziológus.
 Egyébként azt tippelem, jelenleg éppen az tartja életben  lelkesedésemet, hogy nézem ezt a csoda műsort. Ma kiszámoltam, hogy ha a tévében akarnám megnézni az utolsó évad utolsó részét, akkor három hét alatt 122 epizódot kellene megtekintenem, ami természetesen lehetetlen (hacsak nem ragadok itthon újabb hétre). Ez is csak akkor igaz, ha legutóbb a 19. rész került levetítésre, amit nem tudom, honnan szedtem. Az is lehet, hogy már régen nem adják a tévében Hauszt, és csak valami lázálom volt, hogy a 19. résznél tartanak, tényleg fogalmam sincs. Annak is utána jártam, ha már részben innen a lelkesedésem (ami pontosan rámutathat, mennyire komolytalan is ez a földi énem részéről), akkor mennyire releváns, amit ott látok, de eddig nem leltem használható információt, vagy teljes baromságnak tituláltatik, vagy pedig "orvosok közreműködésével" íródik a forgatókönyv.

azért az a jó az ilyen mániákus időszakaimban, hogy ilyenkor mérhetetlen örömmel nyúlok a tankönyveimhez meg a varázslatos könyvesdobozainkból előszedett művekhez, és nagyon rövid idő alatt nagyon sok tudást oktojálok az agyamba. 

thrombotic thrombocytopenic purpura

Istenem, orvos akarok lenni, orvos akarok lenni nagyon. Most meg csak erről bírok beszélni. Mikor volt az első elsősegélyes termtud epochánk, akkor is orvos akartam lenni, de akkor mentős, vagy baleseti sebész, mint minden más ember, aki hajlamos kissé elragadtatni magát, mikor valami felkelti az érdeklődését. Ja, meg agysebész, mikor általánosban az agyat tanultuk. (Az aztán komoly, mindenre kiterjedő tanulmányozása volt Agynak.) Meg egy darabig patológus is, de az csak annak bizonyítéka, hogy valami nem stimmel velem. De most, ez egész más. Azon kesergek, hogy a Dr House meg a Vészhelyzet összes epizódjának megtekintése nem tehet engem automatikusan aneszteziológussá, kiváltva ezzel az orvosi egyetemet, pedig én nagyon szeretném, de sajnos be kell látnom, hogy hármasnál jobb jegyet az életben nem produkálnék semmilyen természettudományos tárgyból, bármennyire is érdekeljen, és nem kívánok hármas altatóorvost senkinek :D Jaj, de olyan lenyűgöző, olyan csodálatos! És az, hogy ezeket a buta sorozatokat nézem, csak erősíti ezt az új fétisemet. Igaziból összesen körülbelül 4 és fél percet érintkezhettem az altatóorvossal (legalábbis úgy, hogy én is ébren voltam), de a szerelmem azonnal lángralobbant foglalkozása iránt. Mondjuk most, hogy jobban belegondolok, lehet, hogy a Florence Nightingale-effektus egy érdekes, fordított változata lépett fel nálam.
Jaj, nem is emlékeztem meg róla, hogy kiszedték a vakbelemet! Regina, mikor meglátogatott, még számon is kérte, hogy miért nem avatom be a világot ebbe a kellemes élménybe, és gondolom azért nem, mert semmi kedvem nem volt írni ide semmit sem, de most volt. Szóval a személyes élményeim a gyógyítók körében pozitívnak voltak nevezhetőek (jó, nem az olyan dolgokra gondolok, hogy reggel héttől délután háromig tartott a sürgősségi betegellátásom és közben elhaláloztam legalább háromszor, DE a fájdalomküszöböm jócskán kitolódott, a gyermekáldás tán meg sem fog kottyanni), így felkeltették az érdeklődésemet, és ez most így lesz egy hónapig, aztán feledésbe merül, akárcsak a tudósítói, diplomáciai, utasszállítórepülőgép-vezetői ambícióim. Ezt az utolsó előtti szót majdnem biztos, hogy rosszul választottam el, de nincs kedvem utánanézni, hogyan írják a nyelvünkön.

szervusz dràgàm, tudod mi van?

A mai nap legörömtelibb esemènye azutàn, hogy az éppen három nappal ezelőtt megkezdett Dr House című sorozat első évadának végére értem, az, hogy immáron nem kis kapcsok állnak ki ahasambòl, hanem azoknak helyén keletkezett gusztustalan sebekkel (lyukakkal) büszkélkedhetem. Fontos hír továbbá, hogy kb öt lépcsőfok megmászásátòl hajlamos vagyok elhunyni szívelégtelenségben, valamint olyan sebességgel közlekedem, mint egy ... szòval, lassan, nem jut eszembe szellemes hasonlat. A  testvérem kerített egy tabletet, ami jelenleg az én tulajdonomat képezi. Mesés találmány, olyan, mintegy kis tv. mondjuk nem látom, amitírok, de ettől könnyen eltekintek. Tegnap este Helen Fielding BridgetJonesát olvasta fel nekem, mert megint olyan hangulatba kerültem, hogy semmi más nem szòrakoztat (egyébként olvasni akartam, de a könyv sehol nincs fent.), persze doktorhauszon kívül. további nehéz életet.

honey boo boo, my new role model

ja, de csakis "Anna, the pregnant sis" után

szükség

The Lady Is A Tramp

némi fáziskéséssel bár (3 év), de randevúra lettem hívva a Zongorista által. (Nem tudom, ide nyáladzottam-e szegényről, de fél éven keresztül semmi másról nem voltam képes beszélni, és csodálom, hogy még mindig vannak barátaim.) Te jó ég, nemsokára azon kapom magam, hogy vallást alapítottam. Egyszerűen lehetetlen, hogy ne létezzen valami felsőbb erő, ami folyamatosan valóra váltja a elképzeléseimet az életemről, legyen az bármilyen merész és valószínűtlen. És nem is az idő a legfontosabb neki, hanem az, hogy igazából már teljesen letegyek a dologról, mikor megvalósul. Az persze változó, hogy végül mennyire tér vissza belém a szenvedély. A legdurvább egyébként az a közömbösség volt, amivel Londonba utazásom hírét fogadtam először. Mondjuk az lehet valami önvédelmi mechanizmus volt, nehogy beleéljem magam aztán itthon maradjak és felakasszam magam.
 Egyébként mostanában komolyan az a gyanúm, hogy én vallásos felnőtt leszek. Nem bírom felfogni a történteket.

redőny

most csak ennyit bírok üzenni, az iskola nagyon jó. az új fülhallgatóm is nagyon jó.

falukutatás

s íme, tizenegyedikes létem első napjaiban hasznosíthatom is gépíró tudományom ami már nagyon régen került a hatalmamba és már régen el is felejtettem. Történt azonban, hogy túl vagyunk a lámpaoltáson (és mi olyan lazák vagyunk, hogy ilyenkor nem kapcsoljuk vissza a lámpát mert.. igaziból kurba messze van a kapcsoló) és másképp nem tudnék írni feleslegesen egy  bejegyzést arról, mennyire nehéz falut kutatni, mennyire csúnya kamaszlány vagyok, de milyen hatalmas madár repült ide a billentyűzetre az imént, szitakötő vagy valami ilyesmi, és mennyire megijedtem tőle, és mennyire menők voltak itt a fiúk, hogy elbújtak a lányok takarója alatt, és mennyire menők, és micsoda balsors, hogy nem vagyok én is menő, de most tényleg, minden szarkazmust mellőzve, annyira unok már nem menő lenni, olyan szomorú vagyok, és ettől még kevésbé menő, és ez olyan szomorú! :D De most tényleg.

magammal vittem a szemüvegcsid, Mincsi

a nyaradnak vége, látod ez itt a nyarad vége, a nyaradnak vége, Terrance.

iskolábajáró zene! Nagyon jó! Alig várom újra a sok biciklizést, hogy reggel mindig elüssön a villamos, meg a Móriczon a macskakövön a hetes busz mert mindig a lehető legközelebb akarok maradni a járdához, akkor is ha emiatt macskakövekre kényszerülök hajtani, s így az agyam darabokra esik. Meg a sok nyolcvanhatos buszt is várom a lustább napjaimon, meg a sok ellenőrt azt nem, mert megint már fél éve nincsen bérletem és ilyenek. Jaj, de holnap én nem akarok nyitóba menni. 

este hatkor kezdődik a koncert, Józsi és Endre vegyetek óvszert

Itt a nagy történések közepette meg sem emlékeztem arról, miképpen került ki az ágy a szobámból, szállt el minden fotóm zeném írásom az éterbe és került a telefonom idegen tulajdonba.
De igazából nincs is kedvem. Kicsit szörnyűséges dolgok, de azzal nyugtattam magam, mindez azért történik, mert magamtól képtelen voltam változtatásokat eszközölni az életemben, s bár kínlódtam, sosem tettem semmit azért, hogy jobban érezzem magam, s lám: nem szórakoztathatom magam immár a szar tavalyi fotóimmal és nagyon régi emlékeimmel, híváslistámmal, sms-eimmel, 1901 (vagy több) zeneszámommal, és az ágyam sem recseg többé. Ami a telefonomat illeti, az egyetlen oka szomorúságomnak az volt, hogy páratlan verses meséket írtunk  a pajtásaimmal, amik fel voltak véve a telefonomra, de soha többé nem hallgathatom meg őket. Oh, balsors. A gépemet meg sikerült újratelepíteni meg azután csinálni egy backupot hogy mindent letöröltek róla, de nem bánom mert a fotóim 99 százaléka gyatra volt, ami meg jó lett, annak megvan a negatívja. A többi meg általános iskolás koromból származó dokumentáció és igazából nem is volt jó semmire, csak hogy valaki zsaroljon velük. Na mindegy, megint nem tudok összefüggő fogalmazást írni.
Van hátra egy péntekem egy szombatom és egy vasárnapom a nyárból, aztán megyünk falut kutatni, amihez TE ÚRISTEN! Szereznem kell gépet, na megvan a holnapi feladat, viszonthallásra.

Nos. Megjártam az iskolámat és nagyon kellemes élmény volt, a nyár folyamán a bejárat felett díszelgő, iskolánk nevét hirdető betűket színesre festették, mintha egy óvoda lenne, és ez nekem nagyon tetszik. És mostanában igazán nagyon hálás vagyok amiatt, hogy még három teljes évem van az érettségiig, olyan, mintha egy... pelenkákkal kitapétázott szobában építőkockázhatnék még igazán sok ideig :D. Egyébként meg nagyon izgatott vagyok az új évet illetően, mert az idei évzárón megint vérszemet kaptam, hogy nem osztályharmadik, hanem osztályelső szeretnék lenni, ami igazán nem lesz megerőltető, mert két alkotókört és két szakkört tervezek felvenni, ami remélhetőleg alapból 10 pluszpont (nem tudom, a szakkörért jár-e de gondolom nem) és ha mindenből legalább négyes vagyok, garantáltan első leszek ami remek lenne, és mindemellé megpróbálom összeszedni minden bátorságom, mert az egész tavalyi évem azzal telt, hogy nem mertem elmenni a Honvédhoz mert "mi van, ha elküldenek"  és ezt minden tesiórán megbeszéltem a tanárommal, de most majd jól elmegyek, és jól nem is lesz időm heti öt edzésre :D

na szóval állok elébe. holnap egy nagyon modoros nyárbúcsúztató sátrazáson fogok résztvenni, amiben igaziból csak a nyárbúcsúztatás modoros, ez igazából egy nagyon remek program lesz.
Amúgy ezeket én most minek írtam le?

az új ántónió bánderász szexbábu

jutott eszembe amikor megláttam ezt a képet, aztán meg hogy haha, lol, Ryan Gosling, hahaha :D üldöz, mert mióta írtam azt a hülye bejegyzést, két Ryan Gosling filmet is láttam, de a Blue Valentine az olyan fura film, hogy olyan nincs is a világon csak az az egy.

it must be so fun to be bilingual

- De miért kell a knife?
- To cut the sugar, Milán.

- We should put them in this because the other one hasn't got polc in it. ... A másikban nincs polc, azt mondtam.
- Köszi.

- Everybody futs a kör? No way.

Tegnap este tízmilliókor anyukámmal békésen vásároltunk nekem bakancsot, mire megszólalt a telefonom és az illuminált állapotú barátnőm közölt valami olyasmit, hogy a szentléleken van valami kocsmában (óbudán, és neki nincs is semmi köze óbudához úgyhogy pánikba estem) és mentsem meg, de közben nagyon jól érzi magát és nagyon szép kalapja van és nagyon szeret. És nagyon sokadjára azt is kibökte hogy azért van óbudán mert jegye van a szigetre csak hát ugye tudjuk hogy ötszázezer forint a sör odabent úgyhogy csak a felső tízezer engedheti meg magának hogy odabent tegye még vidámabbá az estéjét.. a lényeg, hogy összeállt a kép, és akkor, az értelmetlen telefonbeszélgetés hatására rádöbbentem hogy szeretnék menni a szigetre azonnal, holott eddig halálosan biztos voltam benne hogy nem mert drága és nem érdekel semmi ennyi pénzért, de azért én tegnap este kimentem, olyan fél tizenkettő körül, és igazából bár a világon semmilyen előadót nem tekintettem meg (mondjuk túl sok választásom nem volt, borgór azokkal a csodálatos lírai költeményeivel, majd flux pavilion ami nem is lett volna olyan rossz) és abban sem vagyok biztos, hogy megérte ezért nem otthon maradnom és pancsiznom és álomba olvasnom magam, de azért mégis biztos vagyok benne, mert nagyon sok vicces dolgok történtek. Köszönöm a figyelmet és a megértést fogalmazási inkompetenciámat illetően.

GOLD PANDA FÉTIS

rájöttem ám valamire!
eladom a telefonom, adnak érte pénzt, és abból a pénzből élek majd mint "Marci Hevesen" (általánosban mondta mindig ezt az irodalomtanárom, fogalmam sincs hogy ez igazából mit jelent, az sem biztos, hogy ezt mondta, mert süket vagyok, de azért most bátorkodtam használni). Egyedül a sok üzenetet sajnálom, meg a vicces híváslistát, de amúgy annyira úúúúútálom a világ összes telefonját, hogy az nem igaz. Venni fogok helyette valami téglát kétezerért, amin aztán elér aki akar, mert én pénzt sem rakok a telefonomra soha, az mentőhívásra való csak. Azt kívánom, mindenkinek legyen postagalambja vagy baglya, és azon keresztül kommunikáljunk. Jaj, holnap megyek is az első telefonkereskedő maffiához amit meglátok.
egyébként megint vicces dolgok történnek: találkoztam a Ryan Gosling előtti crushommal a szimplában, és hála istennek olyan állapotban voltam, hogy oda merjek hozzá ülni és társalogjak, mert mérget veszek rá, hogy ún. "józan" állapotban inkább elfordultam volna 180 fokkal, és kínosan ügyeltem volna, hogy a fejem meg ne mozduljék semerre. Szóval ez nagyon jó volt, bele is szerettem az összes haverjába.

Amúgy egészen érdekes programok vannak, olimpia nézés, (+olimpiai ivósjáték!! igaziból úszásnál működik, választasz valakit akinek drukkolsz, és ha nincs benne az első háromban akkor iszol), rohadt sok sétálás, és igaziból semmire sem emlékezés, mert mindig nagyon betépés (amúgy erről olyan szívesen emlékeznék meg ha a, emlékeznék b, nem tűnne nagyon furának, mert szerintem furának tűnik. Mármint, olyankor nekem nagyon érdekes dolgok fordulnak meg a fejemben, amik amúgy nem.. de végülis lejegyezhetem ezeket a gondolatokat úgy is, hogy nem teszem hozzá, milyen állapotban gondoltam őket, csak akkor majd én magam fogok furának tűnni, de az meg mondjuk kit érdekel.). Uh.
Olivia gyanakodva méregeti a sajtburgerét. - He only gave me one pickle.
- Because only one you are supposed to get.
- Duh..

Ja, és ma ordibáltam édesapámmal a telefonban, és ez olyan jól esett, mintha legalább 50 doboz cigarettát szívtam volna el. Viszlát.

megöl a tétlenség. minden nap elhatározom, hogy produktív leszek, de nem vagyok. tegnap este elolvastam a Köpönyeget, ma pedig a Revizort fogom. Az a vágyam, hogy nyár végére kivégezzem a létező összes kötelezőt, három évre előre. de akkor is kínoz a tétlenség. túrázni akarok, vagy valami érdekeset, HUSZONKETTŐHUSZONKETTŐ VAN!
úgy látszik, van az én életemben egy bizonyos limit, hogy egy hónapon belül csak x érdekes dolog történhet velem, és ezt a limitet már bőven túlléptem, úgyhogy a sorsom immáron nem más, minthogy keseregjek eseménytelen életem miatt.
vagy gengszterkedhetnék, de ahhoz több ember kell, és a többi ember vagy nyaral, vagy nem merek neki írni, mert eléggé socially awkward vagyok mégis, nem múlt el mint ahogy azt könnyelműen kijelentettem nemrégen.
de ez a macska elég rossz segg helyettem is.

Rövidke történetem Ryan Goslinggel (avagy első puppy-love élményem leírása)

Tisztelt Olvasóim!
Tételezzük fel, hogy önök találkoznak, hmmmm, hát, ki menő most, Ryan Gosling, szóval találkoznak Ryan Gosling tesójával, és nagyon le vannak nyűgözve, hogy ilyen csodálatos emberek élnek a földön, kis híján szerelmesek, aztán rádöbbennek, hogy nem homoszexuálisak (annyira). Aztán csak úgy random meglátják Ryan Gosling kezét egy asztalon, de akkor még nem tudják, hogy az a Ryan Gosling keze, de le vannak nyűgözve, hogy ilyen szép kéz, bőrszín meg minden van a világon, aztán rájönnek, hogy az a Ryan Gosling keze, és realizálják, hogy akkor ez Ryan Gosling tökéletes tesójának az öccse, akibe aztán nyugodtan lehetnek szerelmesek, és így is történik. Hónapokon keresztül szerelmesek Ryan Goslingbe, abba, akivel igaziból soha nem is beszéltek egy szót sem, kivétel azt az egy alkalmat, amikor direkt nekimentek a lépcsőn, hogy aztán közöljék vele: "BOCS!". És tényleg nagyon rajonganak. Az a kedvenc szórakozásuk, hogy merengenek, merengenek ezen a földöntúli Ryan Goslingon, a filmszerepein, a kicsi kék szemén és a hülye bajszán, és hogy ez milyen bizarr, milyen ijesztő, mintha valaki látná az agyuk poklának legmélyebb bugyraiban rejtőző vágyaikat, azokat, melyekről még maguk sem sejtenek semmit, és mindazokat kivetítené egy élő személyre, Ryan Goslingre. Aztán hirtelen mindenki megsejti, hogy maguknak érzései vannak Ryan Gosling iránt akivel soha nem is beszélt, de tényleg elég sokan, holott önök igen kevés embert avattak be (szánt szándékkal legalábbis). És ez elég kínos, mert maga a nagy filmsztár szexisten Ryan Gosling is tudomást szerez erről, és csupa kínos dolog történik, meg elmennek mindenféle helyekre ahol Ryan Gosling is ott van, és ezért mindenki (vagy csak maguk, mert eléggé nárcisztikus hajlamúak) azt gondolja, hogy pont ezért, maguk pedig ha bizonygatják hogy nem, csak még rosszabbat tesznek és senki sem hisz maguknak, úgyhogy inkább hallgatnak. De aztán minden sokkal jobbra fordul, mert maguk nem bírnak a vérükkel, és miután ugye minden idegsejtjük jéggé fagy a hír érzékelése során, mely szerint Ryan Gosling tudja, de nem akarják hogy ő is szörnyűségeket gondoljon, Ryan Gosling után szaladnak az aulában, akivel még sosem beszéltek egy szót sem (eme bátor griffendéleshez méltó tettükért mindenki tiszteli majd önöket, csakis maguk gondolják majd hogy botorság volt) és megpróbálják tisztázni magukat Ryan Gosling előtt, de hogy biztosan rosszul süljön el, még azért közlik, hogy "én azért elég sok aranyos dolgot hallottam rólad, és még mindig nagyon szeretnélek megismerni" és emiatt majd szörnyethalnak mégpedig olyan módon, hogy a lányvécében belefulladnak a könnyeik, a taknyos vécépapír és a megbánás tengerébe.
Ez a mélypont arra lesz jó, hogy Ryan Gosling ezután megszűnjön valami lenyűgöző földöntúli dolognak lenni, és inkább csak egy sima filmsztár legyen.
Egyébként ezalatt irtó sok új barátjuk lesz, nem tudom, ez mennyiben van összefüggésben a dologgal, de és ezek az újak azt mondják majd, hogy egy buta picsának gondolták magukat nagyon sokáig, de örülnek, hogy megismerhették önöket, (ezt csak meg akartam jegyezni, mert szerintem tiszta jó, ha valakit buta picsának könyvelnek el az ilyen Ryan Goslingos dolgok meg a barátaik miatt, aztán kellemesen csalódnak) de szóval Ryan Gosling jelenléte a továbbiakban nem okoz majd hirtelen szívhalált meg ellenkező irányba menési vágyat meg minden, hanem tök semleges lesz. És akkor olyasmi történik, hogy maguk egy nagyon fura eseményekkel teli este lezárásaképp Ryan Goslinggel meg a tesóival tépnek a Feneketlen-tónál, hát nem iszonyú durva? És maguk egyáltalán nem érzik többé szociálisan fogyatékosnak meg weirdnek meg stalkernek meg semminek sem saját magukat, bár túl vannak egy ilyen hülye rajongáson egy filmsztár iránt, és azt gondolták, ilyen nagyon még sosem rajongtak senkiért, de elfelejtődött, most mégis együtt vannak egy játszótéren és libikókáznak meg ilyenek, és vicces.
TÖK JÓ! :D

 

span!

Nyitott egy Body Shop az alleeban, mindent meg akartam venni, de olyan iszonyú drága, hogy semmit sem vettem inkább.

official friendzone anthem

ja és amikor mentem reggel a népligetbe, annyira féltem, hogy olyan zenéket hallgattam amiket előtte még egyszer sem, pontosabban egyet, de azt egész úton, és aztán az egész tábor alatt ez járt a fejemben

I don't wanna admit that we are not gonna fit so why don't we just pretend?

A HÜLYE LIBERÁLIS ISKOLA! AHOL AZ IGAZGATÓ SZEMÉT FESTIK A KISLÁNYOK!

Az a baj, hogy én most nem akarok itt lenni a gép előtt, hanem szeretnék egy szalmazsákon feküdni  amit ellepnek a vizes ruháim és meg is tapostam az ex-fehér tornacipőmmel, merthogy az éjszakai túrán beleléptem valami mocsárba annak ellenére, hogy figyelmeztettek, bal oldalról kerüljem el az objektumot. Fél kiló piros lekváros kenyeret szeretnék reggelizni, irigykedve nézni a tejivókat és beletörődően szürcsölgetni a magam teáját, szörnyen érezni magam a naposok helyett akiket ugráltatnak, és csalódottnak lenni amikor én vagyok napos és nem is ugráltatnak, Horn és Nádori rémmeséjét hallgatni, Horn és Nádori gyalázó beszédeit hallgatni, szersátorból öltözködni, budiban keresni a lehúzót, életem első viharpánikját újra átélni és tátott szájjal bámulni ahogy mindenki rohangál, sátrat fűz és árkot ás, mintha katasztrófára készülnénk, második alkalommal pedig már magam is ügyesen sátrat fűzni, zseblámpáért könyörögni, Blanka baldachinja alatt négyen aludni, ketten elkezdeni frizbizni hogy aztán a fél tábor beálljon, erdőben csatangolni, bekötött szemmel Petivel barchobázni, dalolni, tó mellett a zuhanyzóban pletykálkodni, a lemerült telefonomat nagyon leszarni és napokig a civilizációtól teljesen elzárva lenni, majd kíváncsiságból mégis feltöltetni és megnézni hogy mennyien kerestek, az ipodomat viszont nagyon nem leszarni és mintha egy alvójáték lenne, azzal a markomban elaludni, hálózsákban ülni a tűznél, nagyon vicces előadásokat látni és gyártani, listát írni a tábor adoniszairól, lavórt mosni, többedik viharban egy szál pulcsiban próbálni megmenteni a sátrat és kilökdösni a vizet a ponyváról, de az egész folyjon a testemre így csurom vizesen végigülni a ki mit tudot és a tüdőgyulladás kialakulását figyelemmel kísérni, egyébként a melegtől szenvedni, nézni ahogyan a többiek tornyot építenek de ebben részt venni már nem igen, mert elég durva a testsúlyom viszont másokat sem bírok el, észrevenni hogy az egész doboz testápolóm elhasználódott, biztos írtam már, de a csillagokat bámulni a réten, a sátor bejáratában takarodó után, meg a tónál a stégről, mert én még sosem láttam ennyi csillagot, 42 kilométert túrázni, nagyon kínosan érezni magam miután végigbeszélgettem az ebédet és Szilva figyelmeztetett, hogy ötven ember várja, hogy befejezzem a barssóimat, hirtelen Szlovéniában (a telefon szerint Horvátországban) lenni, nem növeszteni vízhólyagot a tornacipős lábamra ellentétben a túracipősökkel (önelégült arckifejezés), nem érteni a szokásokat, bénázni métánál, nagyon éhesnek lenni a rengeteg evés ellenére, vélt vagy valós szociális bénaságomat legyőzve barátkozni, elesni, Mikát ölelgetni, a keretsztorit elhinni, nomád táborban lenni.
Adjon Isten jó éjszakát!

Húsz kicsi nomádos tómenetre indult, de vissza már csak tizenkilenc fordult.
Tizenkilenc kicsi nomádos hátizsákot cipel, és egyik vállából a vér kispriccel.
Tizennyolc kicsi nomádossal métázni ment a csapat, nagyot lendül az ütő, egyre lesújtanak.
Tizenhét kicsi nomádos az ebédre készül, egy belekóstol, és jólétre szenderül.
Tizenhat kicsi nomádos kereste a fényt, míg az egyik *valóban* meglátta a fényt.
Tizenöt kicsi nomádos egymást aludni is hagyja, ám egyiküket felkapja és elviszi a hangya.
Tizennégy kicsi nomádost elkap a viharpánik, egyikük holtteste az árokban ázik.
Tizenhárom kicsi nomádos reggelit eszik, egyikük a lekvártól örökre kifekszik.
Tizenkét kicsi nomádos a bálban táncikál, egyet azonban agyonütött a partyfakanál.
Tizenegy kicsi nomádos szalmazsákban hasal, az egyik a masszázsba azonnal belehal.
Tíz kicsi nomádos szersátorban kutat, ellepnek egyet a ruhák, s nem talál kiutat.
Kilenc kicsi nomádos lemegy a strandra, egyik bombát ugrik, s egy árboc felnyársalja.
Nyolc kicsi nomádos a sárban birkózik, egyiket lenyomják, többé nem lélegzik.
Hét kicsi nomádos a focilabdát dobálja, sajnos az egyiket pont fejen találja.
Hat kicsi nomádos ki mit tudra gyakorol, a rúdról egyikük lecsúszik, feje búbja betörik.
Öt kicsi nomádos a kocsit nem bírja, és a fürdősátor lesz egyikük sírja.
Négy kicsi nomádos a budiban szaglászik, egyik beleszédül, többé ki nem mászik.
Három kicsi nomádos gyalázásért fizet, az egyik nem bírja, s a halálba siet.
Két kicsi nomádos az erdőben csatangol, egy vadkan szarván felöklelve landol.
Az utolsó nomádos nyit egy tér-idő kaput, de a portál instabil és neki is kaput.

E szörnyű mészárlás csak rémálom volt, a valóságban egyetlen nomádos sem holt!

the mourning after

Július 1., vasárnap

Elhagyott telefonok 1, súly mázsákban mérhető, alkoholegység.... nos, tegnap este hat óra és ma hajnali négy között összesen ötször lettem részeg és józanodtam ki, de még csak nem is vagyok másnapos, de ez már nem tudom, mennyit jelent, testemből kiszedett kullancsok 1, de még bennem lehet egy egész populáció, identitás-zavar: van. 

Hazatértem hát Sopronból, (hoztam haza útbaigazító táblát szuvenírként) és ez furcsamód majdnem olyan eszméletlen örömmel tölt el, mint amikor Londonból tértem haza tavaly. Nagyon jó volt de még egy nap és idegösszeroppanást kapok. Harmadik (hivatalosan második) napon elfogyott az összes pénzem, mert nagyon szarul voltam de nem éreztem erőt magamban egy zarándokúthoz a spárig, úgyhogy képes voltam a fesztivál területén enyhíteni a bánatomon (800 forint egy kikúrt feles! egy darab! ja, a legfinomabb ital: fütyülős limonádé. 990 forint egy pohár, de a 30 fokban simán remek hangulatom lett tőle percek alatt.), és ezzel be is csődöltem. Ja, nem, nem teljesen mert másnap reggel emlékszem életem legfilléreskedőbb vásárlását adtam elő a spárban, de nagyon jó lecke volt, ijesztően olcsón is ki lehet jönni. Viszont rajta maradt a kártyámon 60 teljes forint, amit a lelkem mélyén iszonyúan sajnálok, de nem volt elég merszem odaállni az ablakhoz és megkérni a fiatalokat hogy szedjék le nekem azt a hatvan forintot.
A legcsodásabb élmény természetesen nem Mac Miller volt, csodás volt az is, de aztán este mindenki Punnanyra ment, engem meg az nem érdekelt mert azt bárhol meg lehet nézni, úgyhogy elmentem egyedül (hirtelen nem is tudnék olyan jó koncertet mondani, amire nem egyedül mentem..) Chase&Statusra, ami, hát, úristen. Szóval szépen besomfordáltam a nagyszínpad előtti tömegbe, de úgy jól nagyonjól be, mert ha a tömeg szélén állok akkor olyan érzésem van mindig, mintha egy szakadék szélén állnék, vagy egy ötsávos autópálya közepén, szóval nagyon kényelmetlenül,  de mondjuk ha meg bemegyek, rámjön a tömegiszony, de az még mindig kevésbé zavar. Bementem, de még nem kezdődött semmi, szóval levágtam magam a földre törökülésbe, mert hát én eddig úgy gondoltam, hogy mindenki ezt csinálja, ha nincs kedve állva várakozni, de úgy tűnik nem így van, mert a körülöttem állók úgy bámultak rám mint az újszülött medvebocsra az állatkertben és azt hajtogatták, hogy "DE ARANYOOOOOOS", hátha nem értem. Majd az egyik srác két sorral előrébbről idegen nyelven figyelmezetett, hogy jobb lesz felállnom, mert kezdődik ez a csoda. Ah, az emberek ha tudnák mennyire magyar vagyok.
Más nem jut eszembe. Ja igen. Sok udvarló ami jót tett az önbizalmamnak, de ezek a boostok általában jó ha öt percig tartanak, úgyhogy semmi nem változott tulajdonképpen. Van egy nagyon kurta fehér szoknyám, amit a meleg miatt fel bátorkodtam venni, de életem legkínosabb útja volt amaz reggel le a sparba és vissza, viszont este kifizetődött a kínom, mert üldögéltem a lépcsőn, mellettem ül két szemrevaló fiatalember, majd az egyik rám rivall: - KÉRSZ CIGIT?
- Aha!! Kösz.
- TÉGED LÁTTUNK ÁM REGGEL A SPARBAN! FEHÉR SZOKNYA IGAZ? HMMMMMMMMMMM.
Némi társalgás után megállapodtunk, hogy együtt megyünk arra az istenien fos skrillexre, de soha többé nem bukkantak fel. Nem baj, úgysem voltam egészen normális, ezért élveztem olyan nagyon a gyönyörű skrillex hangversenyt végül is a magam osztálytársaival, majd borzadtam el a dologtól a kijózanodás iszonyatos perceiben. Egyébként azon tűnődtem utána, hogy vajon akik akkor nem a nagyszínpadnál voltak, micsoda hipsterek, vagy micsoda józan emberek lehettek, és hogy ami nem a nagyszínpad volt, az a helyszín milyen szinten konghatott az ürességtől. Mondjuk én is eljöttem hamarabb, de én a sátramba mentem elszégyellni magam, szóval nem adhatom meg magamnak a választ. 

Katy B, jaj. Majdnem szétszakadt a lelkem, majdnem meghaltam bánatomban, hogy nem mehetek Katy B-re, mert ott kell várnom a másik színpad előtt ha látni akarom Mac Millert. Sosem bocsátom meg magamnak, istenem a Loudert élőben, istenem, 15 percet láttam ebből a gyönyörű asszonyból csupán. Oh.
Na. Szóval remek volt. Remek volt a Magashegyi, Bori, az Akkezdet Phiai, Mac Miller, Chase&Status, Katy B is öt percig, az az egy Snow Patrol szám amire odaértem, meg minden, amire nem emlékszem, vagy nem tudtam, mit látok éppen.
A szomszéd sátorban egy Óbudais fiatalember lakott. iszonyú aprócska a világ. Most pedig egy évig nem akarok se sátrazni (ja, hogy szerdán már megyek is?), se fesztiválra menni, ez nekem nagyon megterhelő volt, de éljen jövőre!

én még mindig azt hiszem naiv módon, hogy a sátorban hűvös lesz, és madárcsicsergésre, meg erre a dalocskára kelhetünk minden reggel

megint nincs meg a lakáskulcsom

itt vagyok a szentséges Ráday bazilikában, s bár az itt lakó igazából nincs itt, én cseles módon mégis itt vagyok, és fogyasztom az áramot. Holnap utunkra indulunk Scarbantiára. Vagy mi is a latin neve, pedig művtörin megtanították nekem. Szóval oda, és remélhetőleg nagyon szar idő lesz végig, Mac Miller nem is szorul majd groupie-kra, és éhen is fogok halni, mert minden vagyonom az az összeg, amennyiért az évfolyamtársam megvásárolta tőlem a napijegyét, és abból még tartozom is neki egy sörrel (a fesztiválokon az ilyesmi úgy 5-6 milliót kóstál korsónként), és az igen csekély összeg. Na, csengett a kapucsengő. Szerintem megjött a tulajdonos. Akkor én el is megyek barátnői szeretettel megmosni a hajam, hogy otthon már csak aludnom kelljen. Na jó, adios józanság, viszonylag emberi külső, mentális és személyes higiénia, önbecsülés, meg mindenki.

Ja, ma rájöttem valamire a parkban. Egy Leah nevű  oregoni kislánnyal beszéltem majdnem három mondatot, de őt és a családját elnézve felrémlett előttem jövendőbeli családom, városi terepjárom, hatalmas tornácos óceánparti  házam, hasonlóan hatalmas kutyám és baseballcsapatnyi gyermekem. Menjen a halál nemzetközi jogot seggelni (mert most épp emberjogi ügyvéd szeretnék lenni, illetve már nem) valami sznobi egyetemen. Amíg élek, "Trent" "Micah" "Isabella" "Milo" "Silvia" "Cecilia" és "Rebecca" nevű  gyerekeket fogok szülni.



MEGVAN A  KULCSOM.

hullócsillagok, szempillák, és a vallásommal kapcsolatos egyéb kulcsszavak

ma este csoda történt. Én még soha életemben nem láttam hullócsillagot, soha egy nyamvadék tetves hullócsillagot nem láttam, hogy kívánhassak tőle, vagy egyáltalán, hogy lássam, ám ma mégis megláttam egyet  miközben a rakparton sétáltam haza, mert majdnem kilenc percet kellett volna várnom a villamosra, és az nekem iszonyú sok, és ilyenkor szoktam úgy dönteni, hogy hazasétálok (hogy ez egy 10 kilométeres vagy egy buszmegállónyi táv, nálam igazán nem számít).
 De szóval mentem, éppen moziztam a fejemben (a nyaramat láttam leperegni lelki szemeim előtt) majd felpillantottam minden különösebb ok nélkül, és ott volt ez a tünemény.
És véletlenül éppen ezt hallgattam.

TROUBLE ON MY MIND

Annak örömére, hogy szerda hajnal van, én csütörtök reggel vizsgázom, és a 15 tételből megvan kilenc és fél, a pénteki vizsgám fingom sincs mennyi tételéből pedig egy sem, íme egy kedves kis összefoglaló a tizedik iskolai évemről.

"Bihari K. : Csiga.

Laura, Laura.
Ez a könyv oly jó az unalomra.
Érdekes órán ülünk
SE mert majdnem megsülünk.
Mindjárt elalszom
De ezt a naplót felavatom.
Néhány sorral feldobom,
Ezért léCCi ne morogj.
Úristen de szar rímek ezek
Nem vagyok formában, de majd leszek.
Csá"

- NE! EZ EGY SZENT TOLL!
- ÉS? ÉN MEG EGY SZENT DOLGOT KÉSZÜLÖK A PADRA RAJZOLNI!

- Az ott nem Kodály Zoltán? ...Ja nem. Hanem Lenin.

- ...Aki pedig nem Kr.e.-t írt, hanem i.e.-t...
- Az ateista.

- Mi volt ez a két méteres csaj?
- És miért stimulálta a húszcentis gyereket?

Marsi, a szarkazmus istene következik. Illetve igazából ő volt az egyetlen vicces ember aki megfordult körülöttünk.

- ...Gergely?
- Itt vagyok.
Végigméri. - Ú, baszki.

- László?
- Én vagyok.
- És m'ér nem?

- Sophie van?
- Beteg.
- Beteg a rohadék.

- Ezt a génhulladék társaságot.

- Mi az oxigén rendszáma?
- 11. Látod, Hanna, ez a természetes kiválasztódás. Ha kolibri lennél, már meghaltál volna a rossz szemeddel.

- ...de erről majd beszélünk a második epochában, akkor úgyis fogunk szexelni. Mármint, a szexről beszélni.

- A Zsuzsa nincs?
- Nincs.
- De ő végleg nincs?
- De... tegnap is volt.
- Attól még meghalhatott.

- Hol van már megint ez a tróger?
- Kórházban.
- És? Nem tud tízkor menni?

- Nagyon jó, kisfiam, te akár normális iskolába is járhatnál.

- Ez a tábla meg már megint érzéketlen a simogatásomra. Nem baj. Majd holnap vele alszom.

Szexuális felvilágosítás órák.
- Miért megy el egy fiú egy házibuliba, ahol lányok vannak?
- Hogy összejöjjön eggyel.
- És ott mi legyen?
- Megdugja.

- Na, ezt pedig innentől "szopás"-nak fogom hívni, az majd visszatart benneteket.

- A női nemi szerv egy hatalmas temető. A hímivarsejtek tömegsírja.

- ...nos igen, elég széles az óvszerválaszték, de a lányok ilyenkor megnyugtathatják a fiújukat, hogy "találunk neked elég kicsit".

- Azt azért szögezzük le, hogy a fiúknál nem ennyire egyértelmű, hogy elmennek pl. zuhanyozni egy randi előtt.
Gergő: - Hát, én azért tuti elmennék...
M.: - JA! HA RANDIZNÁL!

Betömöm a számba a zsepit. K.:- NE! Nem bírom elviselni, amikor az emberek a szájukba raknak dolgokat, amik nem oda valók.
(If you know what I mean): - Például?
(I see what you did there): - Az a baj, hogy nem tudom megmondani, az odavaló-e vagy sem, itt a XXI. században.

Próbálják nekünk megtanítani, mi az, amikor valakit a neve helyett arany gyöngyviolámnak hívunk (dehát láthatóan nem sikerült).
- Mikor hazaérsz, mit mond neked édesanyád? ÉDES DRÁGA KI...
- "Szása".

Blanka pasziánszozik. - Tudsz élni.
- Tudod, hogy szeretem a veszélyes életet.

Ismét Marsi.

- ...hátha az előző epochából még össze tudtok vakarni néhány pontot, ti tróger, trehány, igénytelen tündibündik.

- Nagyon ügyes vagytok.

-Nézzük, mit ír a tankönyv. Blablablablabla. Ezt kihagyjuk.

- ...a gülüsze.. Basedo-kórban szenvedők.

- A halott ember az nem él sokáig.

- Amikor azt olvasod, hogy nyaralás a Langerhans-szigetekre, légy azzal tisztában, hogy ez egy hasűri nyaralás lesz. (Amúgy ezt a Langerhans szigeteket már csak azért is megjegyzi az ember, mert ahány biológiatanár tanítja, az bizonyosan el fog lőni ezzel kapcsolatban egy gyengécske, vagy kevésbé remek poént. Egyébként fogalmam sincs, mi az, de legalább tudom, hol van.)

Megáll a dolgozatot író diák felett. - Te minek írsz ennyit? Ezt biztos, hogy nem fogom elolvasni.

- Ugye Mauglit is azért tudja felnevelni a majom vagy farkas vagy ki, mert volt szopási reflexe. Bár többen mondják, hogy ez csupán kitaláció.

- Ti megesztek egy nap mondjuk... Ahogy végignézek rajtatok, 10 kiló kenyeret.

Okostábla: nem működik.
- Akkor ezeket a lebenyeket mindjárt kifingom az ujjamból.

- Marcellkám, átvágom a koponyácskádat.

- Ez lesz a lány kromoszóma. Iderajzolok egy puncit.

- Van még időm megírni a dolgozatot?
- Nincs. Inkább hozz nekem egy kávét a büféből. Két cukorral.
- Jó, és tej?
- Tej nem kell. Ez a tej és tejszín amit itt adnak... ez a veszélyes hulladék kategóriába sorolható.

- Ha egy tacskóba beleraknánk a ló genomját, azt tapasztalnánk, hogy a tacskó szétrobban.

- ...meg van olyan madár, ami az alapján választ, hogy a csávó milyen fészket csinált. Például "Ilyen PET-palackokból összetákolt kecóban akarod, hogy háljak veled, hát az anyádat!". És repül tovább. Nagyjából, mint az embereknél.

- Úgy szeretlek titeket tanítani. Olyan alacsony a kis ingerküszöbötök, minden szar poénomon röhögtök.

- A szásának akkora hasa van...
- ...mint a te melled. KICSI.

Borzalmas dábsztep zene kezdődése hallatszik a folyosó másik végéről.
Csengi: - ÚRISTEN. Ez nem az a pelenkareklám? Tudjátok. "A kisbabáknak egy szék megmászása is hatalmas feladat." Annak is ilyen izgi zenéje van.

- Nem emlékeztem a nevükre, ezért gondoltam, hogy ez a Péri lányok.
Tanárnő a világ legmegsemmisítőbb nézésével. - Ja értem. Azt hitted, hogy a Kádár Kata a Péri lányok.
Há' nem. A Kádár Kata az nem a "Péri lányok".

- Anya nem normális. Ad nekem 2000 Ft-ot egy hétre és ilyet szól: ebből vegyél bérletet és kajálj is, jó? Ja. Meg majd legyek minden faszom.

Nógrádi kimegy, Hajni bejön.
H.:- Mondta nektek a a tanár úr, hogy a Horn ma nem ér rá?
- Nem, Hajni. Azt hittük, egész eddig azt hittük, Hornnal vagyunk.

Az igazgató úr tiszteletét tette nálunk nem is olyan régen (az egész iskolában messze mi értékeltük a legrosszabbra a tanárokat, ezért meg akarta tudni, mi is a baj) egy Pye-óra és egy matekepocha helyett, tehát igazán maratoni beszélgetés volt, és eképpen bölcselkedett:

- Az iskola a legrosszabb dolog, ami egy gyerekkel történhet.

- Én vagyok az érettségi vizsgabizottság elnöke, nem tudom, tudjátok-e. Nem csak itt, az egész országban. De ez ettől még egy marhaság. Az érettségi egy hülyeség.

Egyébként nagyon jó volt, most volt alkalmunk először igazán beszélni vele, és igazán megnyugodtam, azóta még inkább szerető anyámnak és apámnak érzem az iskolámat.

többet igazán nincs kedvem találni, valószínűleg az alig használt matekfüzetemben vannak, valahol az ocsmány szagú szekrényünk legaljában, a tízezer sál meg télikabát meg tesipóló alatt.
Az év legjobb döntésének tartom, hogy nem vettem meg egy tankönyvet sem. Ja de, egyet, az éneket, aztán el is hagytam kb egy hétre rá. De nem tartottam fontosnak a tankönyvek megvásárlását, ellenben a pénz megtartását igen, s lám, mi ebben az iskolában egyáltalában nem használunk tankönyvet, minden felszerelésem két különböző füzet volt, egy négyzetrácsos majdnem teli még kilencedikből meg egy Felix the Cates napló-meg-minden-szar, kb 400 oldalas, és mindenre tökéletesen megfelelt.
Ezzel a kedves kis zenével zárom részletes összefoglalómat, melyet olyan kevésszer hallhattunk egyébként.

szörnyű fejfájás gyötör

csupa bizarr dolog folyik itt már megint önmagammal.
például, ma ingyen fánkot kaptam a munkahelyemen. de nem ám ilyen osanos gagyi zsírtócsnit aminek a közepébe lejárt lekvárt tolnak. nem, igazi normális dónatot kaptam.
felfedeztem az e-naplóban, hogy a kedves tanár úr, akinek én annyi csalódást okoztam (bár kezdtem kételkedni, hogy bármit is okoznék neki, miután minden nap elmondta, hogy neki aztán senkit nem esik nehezére megbuktatni, s ezzel igazából a maradék motivációm is elveszett, hogy bármit is csináljak matekon) kettesre zárt le a kb 0,3-as átlagommal, de én szinte csalódott voltam, annyira beleéltem magam a pótvizsgázásba, meg hogy lesz a bizonyítványomban nem marad üresen a "javítóvizsga záradáka" rovat, vagy mi.
Reginával valami kedves kis tvájlájtos videót néztünk, Bella szülését azt hiszem (mi már csak ilyen dolgokat szoktunk nézni szórakozásképpen), felidéztem a 13. szülinapomat, amikor is az első részt néztük meg a moziban, s megemlékezve a szerelemről, amit Cullenék kezdeti barátságtalansága, ridegsége és elérhetetlensége iránt tápláltunk, archaikus mosoly terült szét arcomon. Erre úgy 10 perccel drága kartársném ilyet bírt mondani: "Jaj ne, és jövőhéten megyünk szalagavató ruhapróbára." Emlékképem, akár a szívem, apró darabokra tört. Mi a szar? A szalagavató azt jelenti, hogy buzi érettségi, meg buzi egyetem! Ne! Nem bírom, úristen, fúj! Hát nem vagyunk többé gyermekek! Nem alhatunk többé egymásnál női magazinokat olvasva és liftbeszaró emberekről szóló videót nézve! Neeeeee! Undorító szar felnőtt emberek leszünk hamarosan. Mindennek vége hamarosan.
Érzem.

Nekem két és fél testvérem van, és mind a két és fél szerepelni fog a Die Hardban. Én nem érek annyit, mint ők. Amúgy nem törődnék vele, mi ez a film, meg nem is tudnám, hogy forgatják, ha nem repkednének helikopterek felettünk folyamatos módon, és jegyezné meg mindenki, hogy ez bizonyosan a Brúsz Vilisz helikoptere. Vagy a filmjéé. Vagy mi van. Szóval a lényeg, hogy ők most kapni fognak egy csomó pénzt, megtöltenek vele egy kádat és fürdenek, meg beleugranak, mint Donald kacsa, én pedig itt vagyok teljesen leégve, befizetetlen nyári táborral és kifizetetlen szemüveggel, de neeeem, engem véletlenüls e hívjatok, hogy dögölnétek meg.

Valamelyik nap meg megtekintettem Mincsi drámavizsgáját a Hunfalvyban (nagyon remek volt, mind a három Liliomfiba halálosan beleszerettem). Azonban közben is és utána is megszólalt a csengő, és soha ennyire még nem ijedtem meg semmitől, a csengetés intézménye tökéletesen kiveszett a tudatomból, és azon morfondíroztam, hogy nem szarja össze magát mindenki ijedtében, amikor megszólal az a szörnyűség. Nem baj amúgy, hogy nyolc évig magam is csengetés által leltem boldogságra, ez a két év tökéletesen elég volt arra, hogy mindentől elszokjak, ami "normális". És az a sok üres, fehér folyosó... sehol egy pad, vagy padlószőnyeg, vagy alvó fiatal a padlószőnyegen... hát én ezt nem bírnám. Ha végül valóban Hunfalvyssá válok, valószínűleg sokkal barátságosabbnak tűnne, de emlékszem, a Kölcseys szóbelim például időben követte az akágést, és már szinte nem is voltam hajlandó elmenni rá, de muszáj volt, és mikor ott voltam, kábé el akartam magam sírni, annyira ijesztő volt meg zárt meg szörnyű az akg után egy olyan normális iskola.
Azt hiszem, több dolog nem rengette meg a lelki világomat ennyire.
Ja, dehogynem. Kiderült, hogy teljesen fogyatékos vagyok. Nekem a művészettörténet a kedvenc tantárgyam, ennek megfelelően hatost készültem szerezni az év végén belőle, ám ennek a tervemnek lőttek, minthogy a diagnosztizáltalan szénhidrát-anyagcsere zavaromnak köszönhetően gyakran elaludtam órán (egy kicsi cukortól is felpörgök aztán meg elalszom, vagy ha teljesen lehetetlen elaludnom, nagyon "szar kész vagyok") szóval maradt az ötös, tökéletesen felkészültem a vizsgára, amin természetesen egy rohadt szót sem bírtam kinyögni, így aztán kettest kaptam, mert a tanár igazán nagyon jófej, de ilyen szörnyű dolog még nem esett meg velem. Mindig azt gondoltam, hogy az írásbeli számonkérést teljesen be kéne szüntetni, mert úgysem tud senki helyesen írni, legalább beszélni tanuljunk meg, erre magam vagyok a legkevésbé képes verbálisan számot adni az egyébként teljesen hiánytalan tudásomról. Na mindegy, egyébként ez a második alkalom volt hogy így kellett felelnem, de mind azt gondoltuk, hogy az első valami furcsa félreértés volt, de nem, egy hét alatt kétszer vonultam bőgni a lányvécébe művtöri miatt, igazán kellemes.
Hátra van még a fotóvizsga, jézus krisztus, fotópapirosokról meg a hívó összetételéről kell beszélni, de amiről igazán fingom nincs, az az érzékelők meg ezek a dolgok amiknek még a nevéről sincsen fingom sem.
A legfontosabb mégis az, hogy a kis csibe porkellem jokert húzott, ami azt jelenti hogy mindenki abból vizsgázik amiből akar, én magam termtudból fogok, ami 15 tétel viharos gyorsaságú bemagolását jelenti (igaziból 14, mert a genetikát úgy szarom le ahogy van, nem értek belőle semmit, egyszerű vagyok, mint a föld, ne traktáljon engem senki se matekkal, se genetikával és hasonló köcsögségekkel) mivel én a vizsgahetet maximálisan ki akarom használni, de nem tanulással hanem fotózással, sas-hegyi és kamaraerdei kirándulással, mert megint rámjött a wanderlust, továbbá telefonálnom kell amerikába, hogy bár szeptemberben nem megyek, amint lehet, azonnal odatolom az arcom, és ez a beszélgetés igazán sok előkészületet igényel.
Köszönöm, hogy ennyit pofázhattam. Holnaptól nagyon feszített napirendet kell követnem. Horn úr azt nyilatkozta, a vizsgahét napi intenzív 8-10 óra tanulást foglal magában, én szerintem beérem 80-100 perccel, mert rengeteg a szétvágásra váró újság, megírandó levél, lefutandó mérföld, megvarrandó ruhadarab, lefotózandó hely és megkeresendő pénz.
Viszont hallásra. 

...so i proceeded to get drunk and cry and lock myself in the toilets

a laktózérzékenység nagyon kellemetlen az olyan tejfüggőknek mint amilyen magam is vagyok, ezek a buzi vizsgák is nagyon kellemetlennek ígérkeznek, de sokkal kellemetlenebb amikor a még ennél is rosszabb dolgokért nem okolhatunk másokat, csakis saját magunkat.
Majd KN elmagyarázza 78%-os pontossággal

ha hazaértem, felteszem feküdni fogok, megvarrom valamelyik nadrágom, majd elvonulok találkozni Blankával, ha pedig onnan hazaértem, elmegyek futni, beleverem a fejem a falba nagyon sokszor, illusztrálom ezt a szörnyűséget helyes kis pálcikaemberekkel, festek a falra és kiporszívozom a szobám, de egyetlen pillanat erejéig sem fogok tanulni, érzem. 

socially awkward penguin strikes again

jaj, hát ez egy remek produkció volt megint. elmentem egy helyre, ami tele volt az iskolatársaimmal akik mind ismerik egymást, engem kivéve, mert én ugye képtelen vagyok csak úgy kommunikálásba kezdeni az emberekkel, de a lényeg, hogy elmentem, és az üresjáratokban való magányos ücsörgést egy cseppet sem tartottam volna kínosnak, ha mások nem fejeznék ki az aggodalmukat irántam és a szociális érzékenységemet illetően, mert én szeretek magamban lenni és másokat nézni, de az a baj, hogy ez így kínos volt nagyon, mert jelen volt a crushom (erre nincs magyar szó, nagyon sok embert megkérdeztem, olyat is aki angolajkú, és mind azt felelte, hogy erre nincs magyar szó, úgyhogy ezt fogom használni, bármily idegesítőnek is találom) aki valószínűsíthetően tisztában van vele, hogy az, és így, hogy kábé alig társalogtam valakivel, ő azonban ott volt, szörnyen félreérthetőnek találtam a szituációt, de én meg nem is sejtettem hogy jelen lesz, és egy világ omlott bennem össze, és onnantól fogva úgy éreztem magam, mint valami stalker és iszonyatosan ügyeltem rá, hogy még csak az irányába se nézzek, ugyanis ha netán benne is felmerült volna, hogy egy őrült mániákus megszállott stalker van a közelében, úgy ezt a tévhitet a mai viselkedésemmel semmiképpen sem óhajtottam volna alátámasztani (és talán épp ezzel sikerült ismét hülyét csinálnom magamból). Remélem, ügyes voltam és kellőképpen csúnya. Arról nem is beszélve, hogy a vélt vagy valós tálentumaim is kissé enyhülni látszódtak a nagy alakítás közben, körülbelül kétszer sikerült beleérnem a labdába, de akkor is lecsaptam igaziból, össze-vissza remegett a térdem és olyan is volt, hogy valaki körülbelül két kilométerre ütötte a labdát, én meg nyugodtan ácsorogtam a bázison és csak akkor eszméltem fel, hogy futnom kellene, mikor 3 csapattársam fékezett le mellettem hatalmas porfelhőt kavarva. Én ezt nem bírom, ezt a kínt, azonnal essek át azon a műtéten,  és legyek érzéketlen árnyéka önmagamnak, mint a Delíriumban-
Persze az is lehet, hogy igaziból nem is törődött velem senki, mert irrelevant vagyok, mint a... szőke. Serena. Tessék, lehet, hogy ez a megoldás, és akkor minden rendben.

a szívem szakad meg és fuldokolva kell zokognom ettől a daltól, de nagyon felszabadító.

polisse

ezt az információáramlási sebességet és módot bármelyik titkosszolgálat vagy híretelvízió megirigyelhetné. azon tűnődöm, hogyan történik ez. biztos valami másik frekvencián, mint a denevéreknél, meg delfineknél, vagy mi. delfinek közé járok iskolába, úgy tűnik :D tény, hogy én sem tartottam a saját titkomat, bár nagyon kértem magam erre, és minden alkalommal, ha mégis beszéltem róla, gondolatban zarándokútra indultam valami sivatagba és menet közben ostoroztam a hátam mint azok a  középkori emberkék.. a lényeg, hogy ötletem sincs, mi történt, de érzem a szuicíd hajlamaimat előtörni, ahogyan felidézem a boldog tudatlanság pillanatait. Egy kedves, south parkos idézettel zárnám rébuszaimat:
"fuck

fuckity

fuck fuck fuck!"

Persze, hogy azért meglegyen a napi arconcsapási kvóta vagy mi az isten, testnevelés órán gyönyörű találatot kaptam az arcomba ez alatt a remek, floorballnak nevezett játék alatt, ami arról szól (számomra legalábbis) hogy minél agresszívebben hadonásszak az ütővel, lehetőleg mindenkit bokánvágjak és mindenki bokánvágjon engem is, mert szeretem a lila és zöld bőrszínt, továbbá, amikor véletlenül(!) gólt lövök, iszonyú elégedetten tekinthessek társaimra. Szeretem ezt a játékot, és fel van dagadva a szám.

De legalább láttam a Polisse-t, ami kicsit durvább volt, mint ahogyan én azt elképzeltem, majd másnap reggel mogyoróvajas pirítóst reggelizhettem. In every cloud there is a silver lining. ma mindössze egy darab fehércsokis fánkot faltam fel azonban, és nem is bírok több tápanyagot magamba adagolni. örülök, hogy ismét elvehettem két percet az életükból.

la délicatesse

A mai egy igazán rendkívüli vasárnap volt, a vasárnapjaim ugyanis rendszerint abból állnak, hogy nem tudom, mit csinálok, majd este tizenegykor rádöbbenek, hogy semmi olyasmit nem cselekedtem, ami a jellememet vagy lexikális tudásomat fejlesztette volna, s eme felismeréstől lesújtva hajtom álomra a fejem.
Ma viszont (bár délután négyig a szokásos volt a program) megtekinthettem egy kedves kis francia filmet a Művészben a csodálatos Audrey Tautou főszereplésével, majd estebédeltem sztarapcskát egy fantasztikus belvárosi éttermecskében, végezetül a lila színű égben gyönyörködhettem a rakparton ücsörögve legdrágább Rozita barátnémmal.
Ha minden vasárnapom ilyen lenne, akkor szeretném a vasárnapot, mert egyelőre úgy gondolom, hogy a világon a legszörnyűbb nap a vasárnap.

ez pedig egy kis filmzene

A Horse is not a Home

Megtérvén a 4 napos (vagyis 3) "művésztelepről" csak nem azon kapám magom, hogy szeretek rajzolni?
A szülőm immáron tizedik éve járat művészeti iskolába, vagy erőlteti hogy művészeti képzésben vegyek részt, és íme. Teher alatt nő a pálma, vagy mi van. Most, egy újabb kemény napnyi szentendrei tartózkodás után regenerálnom kell magam, így egy hatalmas sétát teszek a belvárosba (és jön a vázlatfüzetem is), hogy aztán hazajöjjek, és leírjam, mekkora szar volt az angol érettségi, és hogy soha többé nem akarok ilyesmit csinálni.
És utálok allergiás lenni. Ma majdnem kifolyt az agyam.

say you will

újabb rejtély az életemben: a miike snow mióta ilyen népszerű? miért van meg az egész happy to you album mindenki ájpodján? miért hallgattuk tegnap iszonyú hangosan a kedvenc zenémet, amire szerelmes ábrándozásokat szoktam rendezni (olyankor, legyen bármilyen szar idő, mindig kisüt a nap, vagy igazából csak az agyamban süt ki, és minden más tökkéletesen megszűnik létezni) miközben valami mást kéne csinálnom, például átadnom a helyem a buszon egy idős néninek, vagy epochazárót írnom az iskolában? nagyon fura ez nekem, nagyon nagyon fura. ja, és szokás szerint jókedvű voltam, úgyhogy,  amennyire az érzés beleégett az emlékezetembe, egész nyomorult kis valómat lehelyeztem a földre, archaikus mosolyra húzódott a kis szám, a szemem megtelt könnyel, és fájdalmas sóhaj kíséretében közöltem vagy a szekrénnyel, vagy a cipőmmel, hogy iszonyatosan szerelmes vagyok, és rajtam senki sem segíthet.
ja igen, pár órával később meg a drága Soma motorján utaztam, nagyon ajánlgatta már egy ideje,  de én mindannyiszor elutasítottam, gondolván, hogy már van miért élnem:D hahaha, de vicces dolgokat gondol az ember, ha nem normális. a lényeg, hogy persze aztán rákényszerültem hogy elérjem az utolsó hévet (ami akkor már rég a batyin alukálhatott amúgy), de életemben olyan halálfélelmet még nem éreztem. minden egyes villanyoszlop úgy nézett ki, mint egy fejfa, rajtuk egy kis réztáblával, a réztáblára meg rágravírozva valami iszonyatos fotóm, mondjuk a diákigazolványképem. lehangoló látvány.

ja hogy csütörtökön érettségit írok! ja! ja, akkor jó! nagyon jó, remek. fantasztikus.
nagyon örülök, hogy ma szólt erről a patrónusom. úgy értem, én azt hittem, majd valamikor júniusban lesz, vagy ilyesmi. hogy soká. végül is nem számít, mert az összes hülye feladatlappal 10 perc után végezni fogok, és szét fogom unni az agyam, és úgyis ötös lesz, de mi van, ha mondjuk valami normális tantárgyból érettségiznék? na jó, akkor gondolom minimum magam néztem volna utána, hogy mikor írom. ráadásul haza kell jönnöm emiatt témahétről, aminek keretében kedden utazunk el (jó messzire, kb 20 km-re) és pénteken jövünk haza, de nem, nekem csütörtök reggel nyolcra bent kell lennem a suliban, és emiatt nem lesz lehetőségem kőszobrokat faragni, ami miatt pedig egészen lelkes vagyok. na jó. na jó. na jó, megyek, kimegyek a szabadba, viszek egy rakat könyvet és elkezdem az antológiám. már csak 24 nap van rá úgyis. de legalább egyetlen feladatot megcsinálok ebben a tanévben.

ja? és damn you, ballagások. kell ilyen meghatónak lennetek, vagy patrónusok, kell ilyen jó búcsúszöveget írnotok. amúgy az ablakban ültem, és iszonyatos élvezettel szórtam az emberekre a kórókat, bogarakat, tetveket, tüskéket, szárakat, meg elvétve néhány virágszirmot.

gombócba gyűrve

igazi mosott szar vagyok! és utálom a shiftet, nem fogom megnyomni soha. ...
semmihez sincs kedvem, csak a szerelmesvers antológia-készítéshez, ami is az irodalom projekt mostan, és be lettünk fenyítve, hogy amennyiben a dolog nem készül el megfelelő minőségben határidőre, úgy minimum egy jeggyel rosszabbat kapunk az amúgy sem sok jóval kecsegtető év végi... foskulába (hát ennyit a mai fogalmazáskészségemről). mármint epochák összeredménye, vizsgajegy, meg ez a projekt izé.. olyan fura hármasnak lenni irodalomból. pont irodalomból. meg történelemből is. (mondjuk minden másból meg kábé kettes vagyok, úgyhogy mindegy.) az angol szóbelim rettenetes volt. bár a drága tanárnő megnyugtatott, hogy ötöst ad, és ezzel végre lezárhattam angolnyelv-tanulmányaim borzadalmas történetét, körülbelül három egész szót bírtam kinyögni a 10 perc alatt. vagyis úgy érzem.
de nem mintha ez amúgy annyira letaglózna. igazából cseppet sem teszi. az sokkal jobban megrémített, hogy ma suli után kimerészkedtem a kopaszi gátra, mely az este fél hetes időponthoz képest (hatkor jöttem ki a suliból, és mintha kicsit gyorsan leértem volna.. ez a biciklizés ez nagyon remek dolog) meglehetősen crowded volt - megfogadtam hát, hogy napfényben soha többé nem teszem a lábam a park területére, csakis kilenc óra után, ahogyan eddig mindig tettem. abban a tudatban szeretnék elszenderedni, hogy az én gondosan kiválasztott, tökéletes panorámával rendelkező ugyanakkor eldugott kis helyem nem színtere sem jógapartinak, sem más boldog párok randevúinak, sem pedig tíz év alatti gyerekek kacsázási próbálkozásainak. amiről pedig nem tudok, az nem fáj.
és holnap epochazáró. és az elmúlt egy hét minden egyes óráján... vagy nem voltam jelen, vagy nem voltam jelen pszichikailag (vagy hogy). fogalmam sincs, hova kerülök olyankor, egyszerűen végigülök 80 percet anélkül, hogy egy szót is hallanék a tananyagból. úgyhogy a legutolsó dolog, amit felfogtam az Szent István volt, de igazából azt sem sejtem, ő honnan került elő, ma pedig hirtelen a tatárjárásról beszéltünk. nagyon sok szerencsét nekem. ... vagy inkább nem megyek be holnap reggel! ez a megoldás mindig be szokott válni.
ja, és szerelmesverset is kell írnunk. legalább arra képes leszek.

undorító hívó szagú a kezem és ég mint a rohadás, és egy filmet kicsit el is rontottunk egy telefonból áradó hirtelen fényvillanásnak köszönhetően. de csodálatosak lettek a képeim, ííímádom az analóg.

 ennek a dalnak a szövege, bár idézni felér egy "nárcisztikus hajlamaim vannak, teljesen abnormális vagyok" táblával az ember homlokán miközben el óhajt csábítani valakit, s bár minden szavával egyet kell értenem, sosem mutatnám meg olyan embereknek, akikkel kapcsolatban esetleg így éreztem vagy érzek. vagy fogok. kicsit a szeptember végénre emlékeztet, arra a versre, amit még asszem hetedikben tanultunk, és én akkor, bár nem tudom valaha kedveltem-e különösebben Petőfi verseit, úgy éreztem, hogy én ezt az embert az életben nem fogom tudni kedvelni, vagy a munkásságát éltetni, mert teljesen idegbeteg. Nagyon ijesztő az a szöveg. És ez is. De nem baj, mert ezt le fogom műfordítani nagyon szépen, és belerakom az antológiámba, ez lesz az utolsó szöveg. hogy csak a végén derüljön fény énem sötét, abnormális nárcisztikus, személyiségzavaros oldalára. vagy mi van.

hángör gémz

az egyik kedves osztálytársam padján megpillantottam az éhezők viadala című könyv egy példányát, (s minthogy  annak megvásárlására már korábban készültem, ám hárommillió forintos ára miatt ezt alaposan átgondolni kényszerültem, majd el is tántorodtam célomtól vagy mi) úgyhogy el is koboztam, töri epocha alatt elolvastam 60 oldalt, majd ebédszünetig eljutottam százig, és azt hiszem, ennyi pont elég is volt, mert bitang pusztulatosan fostosnak ítéltem, pont olyan mint a Delírium csak még zagyvább és olyan, mintha kábé egy 15 éves lány írta volna. Most megtekintettem az előzetesét, és nagyon tetszik, hogy Lenny Kravitz játssza azt az öltöztetőt, vagy szépségtanácadót vagy mit (erre például nem értem, miért volt szükség, egy ilyen túlélőkalandtúrához minek kell "ugly girl becomes pretty" epizód? Vagy ez mostmár minden művészeti alkotásnak az alapeleme kell, hogy legyen? Nem értem.), továbbá hogy Josh Hutcherson, az én (Mila Kunis és Emma Stone után) elsőszámú celebrity crush-om testesíti meg Peeta-t, akinek csak a nevét nem értem. Tűnődtem rajta, hogy az Egyesült Államok romjain létrejött Panemben most akkor milyen mértékben maradtak meg az emberi civilizáció nyomai, dehát ez az, ami nekem nagyon zagyva, és hogy ez a Peeta talán Peter lehetett valaha? Na mindegy, persze nem ártana elolvasnom az egész könyvet, vagy inkább trilógiát mielőtt így lefikázom, de igazából nincs kedvem már ezekhez. Mivel elhagytam a Pet Semataryt (feltehetően a héven), amit is szókincs gyarapítás gyanánt olvasgattam így az érettségi meg osztályozóvizsga meg hasonló szemétségek előtt, most Csehovval vigasztalom magam. Igaz, hogy az Éhezők Viadala izgalmasabb lenne, de valószínűleg körülbelül két órába telne kiolvasnom, majd értékes perceket vesztegetnék arra, hogy ezen olvasmányom hitványságát részletezzem barátaim számára.
...
Hmmm. Na, mégis el kéne olvasni.

irodalom epocha

ismét hányok.
megint elég fakultatívvá vált az iskolábajárás. Igazából csak szerfelett sok kedvem van létezni, egy napot ki kellett hagynom orvoshozmenés miatt, másnap felkeltem, konstatáltam hogy élek, és elbőgtem magam, úgyhogy nem lettem volna alkalmas arra hogy tanítsanak, majd harmadnap tehát ma szimplán elaludtam, de azért háromnegyed kilenckor bringára pattantam, és 9:20-kor(!!! tehát gyorsabban, mintha buszoztam volna) már bent is voltam. Viszont igazából szeretek iskolába járni, annak ellenére, hogy mennyire kínlódom.
Főleg mivel töri és irodalom epochánk van, és irodalmon ilyesmi dologról tanulunk:

Előttünk már hamvassá vált az út

És árnyak teste zuhant át a parkon,

De még finom, halk sugárkoszorút

Font hajad sötét lombjába az alkony:

Halvány, szelíd és komoly ragyogást,

Mely már alig volt fények földi mása,

S félig illattá s csenddé szűrte át

A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata

Fénylett hajadban s béke égi csendje,

És jó volt élni, mint ahogy soha,

S a fényt szemem beitta a szívembe:

Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,

Vagy áldott csipkebokor drága tested,

Melyben egy isten szállt a földre le

S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,

És percek mentek, ezredévek jöttek, -

Egyszerre csak megfogtad a kezem,

S alélt pilláim lassan felvetődtek,

És éreztem: szívembe visszatér,

És zuhogó, mély zenével ered meg,

Mint zsibbadt erek útjain a vér,

A földi érzés: mennyire szeretlek!
(Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú)

A szerelmes versekről tanulunk, és ettől a verstől konkrétan kirázott a hideg; gyökérségre vallana azt mondanom, hogy olyan, mintha én írtam volna, hiszen azt sem tudtam kifejezni, hogy ez milyen dolog volna, hát a "gyökér" szóval helyettesítettem, de mégis: pontosan ezeket a szavakat használnám, ha szerelmes verset írnék, pontosan így kezdeném és így fejezném be... És lehet, azért van ez, mert nagyon képszerű, de a többi verssel ellentétben ebbe nagyon könnyen beleéltem magam, holott aztán nem tudnék túl sokat mondani szerelemről. Vagyis de, valami ilyesmit:  

köszönöm a figyelmet.

who'd have known

nos, éppen egy éve annak az estének, amikor a 2 treest hallgattuk Barnussal a budafoki tengerparton, és akkor még a csepeli erőmű vízen tükröződő jelzőfényei vagy mijei által voltam lenyűgözve, a Lágymányosi meg valahol a távolban merengett fel piros csíkként, jó idő esetén - akkor még nem is sejtettem, hogy mostanra pár kilométerrel feljebb fogok csövezni, ugyanazt a számot hallgatni és elmélázva bámulni budafok város irányába.
 Aztán otthon lázasan pakoltam a kis bőröndöm tele a sok csúnya ruhámmal, s közben folyamatosan egyeztettem jövendőbeli szobatársaimmal, és tudják, az utazásnak ez egy olyan izgalmas része, mikor próbálunk praktikusan pakolni, hogy minden közhasznú dologból csak egyet kelljen cipelni meg ilyenek, aztán persze nem sikerül egyáltalán, de akkor is, aztán az volt a téma, hogy mikor megyünk aludni. Vagy hogy megyünk-e egyáltalán. Fú, nagyon jó volna megint valami ilyesmit éreznem.
Nagyon jó volna megint hajnali fél négykor kelni Lily Allenre és 20 perc alatt kiérni a reptérre méghozzá anélkül, hogy az arckifejezésem akár egy fikarcnyit is változna. Ú nagyon örvendenék, de ha most mennénk Londonba, egész biztosan visszamennék a többiekkel az Oxford Streeti Primarkba (A Marble Arch nevű megállónál kellett leszállni, és ez a megálló, ha jól emlékszem, ötven percre volt az otthonunktól metróval, átszállás nélkül), nem innék egyáltalán tejet (merthogy folyamatosan azt ittam, és nem sejtettem, hogy ez összefüggésben lehet azzal, hogy akkora a hasam mint egy 7 hónapos terhes nőé) és nem kajára költeném az összes pénzem, hanem ruhára és száraz samponra. ... Na jó nem, az a Marks&Spencer kajabolt az egy hihetetlenül brutális hely, ahol muszáj mindent megvenni, vagy nagyon megbánod.
Ú de sokkal jobb volna, ha most mennénk Londonba, és nem tavaly. Iszonyú béna volt az az utazás. Mármint nem, nagyon hálás vagyok hogy ott lehettem, de akkor is béna volt, ennyi idős embereket annyira felesleges bárhova is elmenni, az osztály felének szerintem kábé tökmindegy lett volna, ha Jászberénybe megyünk, vagy Londonba. Ja nem, Jászberényben nincs Starbucks.