újabb rejtély az életemben: a miike snow mióta ilyen népszerű? miért van meg az egész happy to you album mindenki ájpodján? miért hallgattuk tegnap iszonyú hangosan a kedvenc zenémet, amire szerelmes ábrándozásokat szoktam rendezni (olyankor, legyen bármilyen szar idő, mindig kisüt a nap, vagy igazából csak az agyamban süt ki, és minden más tökkéletesen megszűnik létezni) miközben valami mást kéne csinálnom, például átadnom a helyem a buszon egy idős néninek, vagy epochazárót írnom az iskolában? nagyon fura ez nekem, nagyon nagyon fura. ja, és szokás szerint jókedvű voltam, úgyhogy, amennyire az érzés beleégett az emlékezetembe, egész nyomorult kis valómat lehelyeztem a földre, archaikus mosolyra húzódott a kis szám, a szemem megtelt könnyel, és fájdalmas sóhaj kíséretében közöltem vagy a szekrénnyel, vagy a cipőmmel, hogy iszonyatosan szerelmes vagyok, és rajtam senki sem segíthet.
ja igen, pár órával később meg a drága Soma motorján utaztam, nagyon ajánlgatta már egy ideje, de én mindannyiszor elutasítottam, gondolván, hogy már van miért élnem:D hahaha, de vicces dolgokat gondol az ember, ha nem normális. a lényeg, hogy persze aztán rákényszerültem hogy elérjem az utolsó hévet (ami akkor már rég a batyin alukálhatott amúgy), de életemben olyan halálfélelmet még nem éreztem. minden egyes villanyoszlop úgy nézett ki, mint egy fejfa, rajtuk egy kis réztáblával, a réztáblára meg rágravírozva valami iszonyatos fotóm, mondjuk a diákigazolványképem. lehangoló látvány.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése