- társaságban telefonozók (nem -álók, -ozók. halállal büntetném. jó, egy hét siralomházzal.)
- hetedik mennyország c. tv-sorozat
- a mozgólépcsőn 400 szatyorral és túrahátizsákkal baloldalt szobrozó emberek
- hirtelen öntudatra ébredt zsidók (kezdjek el én is hakuna matatázni? nagyon ostobán festene szerintem)
- rendőrök
- nemsokára szavaznom kell, és nincs párt amire szavaznék
- nemsokára érettségiznem kell és "nemtom"
- megfázás 25 fokban
- lányok akik megfeledkeznek róla hogy a wc-t le kell húzni az iskolában is
- hangulatjelek :P
- iphone
- arany szegecsek, bőr, terepminta, barokk topán ( de ha terepmintás, bőrből van és szegecses akkor jó) és KÖZÉPEN ELVÁLASZTOTT EGYENES HOSSZÚ HAJ! nagyon szép, de komolyan így néz ki minden 3. személy (fiú, lány) és ettől nagyon ingerszegénnyé válik a környezet, ami hosszútávon a népesség átlagos intelligenciaszintjének zuhanását fogja eredményezni.
- tumbligram. nagyon vicces volt kb 3 napig, valamint végre hangosan kimondatta velem a gondolatot, ami eddig valahol a tarkómnál lapult, mégpedig hogy (hosszú gondolat, ami megérdemelne egy bejegyzést de igaziból a tumbligramon fellelhető korai posztok tanulmányozása is összefoglalhatja vélményemet) de mostmár valahogy nem, szerintem mindenki felfogta az üzenetet és feleslegesen nem kell megalázni a nagyon sok lányokat és fiúkat (bár ami ijesztő, hogy sokan menőnek tartják, sőt, fogadni mertnék, hogy volt aki saját magát küldte be)... talán sokat javítana a helyzeten, ha kitörölnék egy hét múlva, ahogyan azt egy hónapja ígérték mert már olyan, mint a napiszar
- a beszédhangom
- a nővérem alacsony testtömegindexe
- bkv ellenőrök, akik mióta van fogyikártyám, nem léteznek
- cameron diaz
- mindenekelőtt: hogy nincs pénzem, és e ellen csak úgy tehetek, ha dolgozom, de nem akarok dolgozni, mert az összes munka szar és unalmas és "18 év felett, nappali tagozatos, 9-17 óráig." azt mégis hogyan kellene csinálnom?
csütörtök, április 25
lumbalpunctio
nagyon zavarnak dolgok, s hogy napomat produktívabbá tehessem tétlen gyógyulgatásnál és fizikatanulás elleni érvek gyűjtögetésénél, lejegyzem inkább ezeket, utána remélhetőleg megnyugszom.
szerda, április 17
diazepám
ú de hánynom kell már megint
minden egyes napon mostanában, amikor megyek haza ebben a gyönyörű ragyogó napsütésben, elhatározom, hogy nem is kapcsolom be a számítógépet mert úgyis csak felidegesítem magam mindenféle dolgon amik gyakorlatilag meg sem történnek meg ilyesmik. aztán úgyis bekapcsolom.
most volt ugye ez a robbantás a távoli egyesült államokban. leszögezném, hogy ez szerintem is rettenetes dolog, bármi, ami akár egyetlen emberéletet is követel.
ugyanakkor hát összehányom magam, hogy az első dolog ami kiszúrja a szemem, az egy ilyen megszerkesztett fotó, rajta az utasítás a manapság divatos betűtípussal: pray for boston
hát ezek a következetlen barmok, jó, igen, valószínűleg valami 12 éves csinálta a macbookján és aztán megosztotta annyira sok ember, hogy még én is láttam, de miért? mi a faszom? miért nem látok olyat, hogy imádkozz a húsz teljesen ártatlan kisgyerekért, nőért, férfiért akik a még távolibb közel-keleti országokban halnak meg naponta hasonló robbantások következtében, de erről manapság már nem is hallani, jó ha utoljára két éve közölték ezt az emberekkel, csak úgy mellékesen, a berlini állatkert sztármedvéje meg a bivalybasznádi biciklilopás ügye közé ékelve. de a szentséges egyesült államokban meghal három ember (még egyszer mondom, borzasztó, rettenetes) és imádkozzon értük az egész világ, és beszéljünk erről még minimum egy hónapig. hát álljatok kézen és szarjátok le magatokat
fú
minden egyes napon mostanában, amikor megyek haza ebben a gyönyörű ragyogó napsütésben, elhatározom, hogy nem is kapcsolom be a számítógépet mert úgyis csak felidegesítem magam mindenféle dolgon amik gyakorlatilag meg sem történnek meg ilyesmik. aztán úgyis bekapcsolom.
most volt ugye ez a robbantás a távoli egyesült államokban. leszögezném, hogy ez szerintem is rettenetes dolog, bármi, ami akár egyetlen emberéletet is követel.
ugyanakkor hát összehányom magam, hogy az első dolog ami kiszúrja a szemem, az egy ilyen megszerkesztett fotó, rajta az utasítás a manapság divatos betűtípussal: pray for boston
hát ezek a következetlen barmok, jó, igen, valószínűleg valami 12 éves csinálta a macbookján és aztán megosztotta annyira sok ember, hogy még én is láttam, de miért? mi a faszom? miért nem látok olyat, hogy imádkozz a húsz teljesen ártatlan kisgyerekért, nőért, férfiért akik a még távolibb közel-keleti országokban halnak meg naponta hasonló robbantások következtében, de erről manapság már nem is hallani, jó ha utoljára két éve közölték ezt az emberekkel, csak úgy mellékesen, a berlini állatkert sztármedvéje meg a bivalybasznádi biciklilopás ügye közé ékelve. de a szentséges egyesült államokban meghal három ember (még egyszer mondom, borzasztó, rettenetes) és imádkozzon értük az egész világ, és beszéljünk erről még minimum egy hónapig. hát álljatok kézen és szarjátok le magatokat
fú
hétfő, április 8
péntek, április 5
cluster-fejfájás
én csupa ellentmondás vagyok.
elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mizantróp vagyok-e avagy szociopata egy kicsit, de a dolog, aminek kapcsán ezen tűnődtem, rádöbbentett, hogy természetesen egyik sem.
Nem járt a metró csütörtök reggel a deák és a valamelyik rettenetes dél-pesti megállóhely között. Erről akkor tájékoztattak, mikor a mozgólépcsővel megérkeztem a Ferenciek tere alá, "kérjük, hagyják el az állomást". Roppant dühbe gurultam, mert még egy perc sem telhetett el azóta, hogy Reginától elbúcsúztam a felszínen, és ha mondjuk akkor hagyom el az állomást amikor még nem vagyok ott, akkor megtehetek még pár száz métert busszal az ő drága társaságában a kettes metróig, ami amúgy is sokkal jobban elvisz az iskolába, meg sokkal jobban is szeretem, mert ott könnyen azt képzelem hogy Londonban vagyok a csodás új szerelvényeknek köszönhetően. De így rengeteg bosszús magyar emberek társaságában kellett ismét a felszínre törnöm, ki a hülye hetes megállójába, ahol is azt tapasztaltam, hogy mind a négyezer pórul járt utastársam úgy képzeli, felfér majd az első érkező expressz hetes buszra, amin már eleve vannak kettőszázan. Amikor az beáll a megállóba, mind odaömlenek az ajtók elé, egymásról tudomást sem vesznek. Mintha a látásuk szelektívvé vált volna, és csak a buszt tudja értelmezni, az embereket nem. Mindehhez szörnyű, buta fejet vág. Az emberek szállnának le, de ezek nem hagyják, ők felszállnának mindenáron. És ha látják, hogy a busz tele van, felférésük teljesen reménytelen, akkor is odavágják a lábukat a legalsó lépcsőre, és várják, hogy a busz térfogata valamilyen csodálatos módon megnövekedjék, s ők felférjenek de semmiféleképpen sem hagyhatják azt, hogy a busz nélkülük folytassa útját. Mert a következő, ami olyan 20 másodperc múlva érkezik, már nem lesz jó.
A lényeg, hogy én ott, abban a buszmegállóban tömeggyilkosságon törtem a fejem. Meg gyalogláson.
Nem fejtettem ki eléggé, vagy elég hatásosan, de tényleg iszonyatos emberundorom támadt, de lehet, hogy csak a tömeg teszi, a tömeg mindig ezt teszi velem. Kriszta szereti mindig mindenkinek elmesélni, hogy "Laura vett magának egy fesztiválbérletet, majd elment vele a nemzeti parkba kirándulni egyedül".
Pedig ezért írtam le ezt az egész szarságot, hogy ezt elmondjam. Hogy utálom a buta, tolakodó szarokat.
Délután viszont mondta valaki, hogy azért nem járt a metró, mert valaki elé ugrott. Erre az első gondolatom az volt, hogy én, ha véget is akarnék vetni az életemnek, azért nem basznám el vele rengeteg sok ember reggelét szándékosan. Néhányét nagyon szívesen, de azért ismeretlen szerencsétlenekét, ráadásul ilyen szar időben..
Ó jaj úgy idegesít hogy nem bírom leírni amiket gondolok! Igazán nagyszerűen el tudom képzelni, mi folyik a fejemben, de ha meg kell fogalmaznom, az úgy fest, mint amikor először írtam, harmadikban fogalmazásórán. Volt ilyenünk szerintem. Fogalmazás.
elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mizantróp vagyok-e avagy szociopata egy kicsit, de a dolog, aminek kapcsán ezen tűnődtem, rádöbbentett, hogy természetesen egyik sem.
Nem járt a metró csütörtök reggel a deák és a valamelyik rettenetes dél-pesti megállóhely között. Erről akkor tájékoztattak, mikor a mozgólépcsővel megérkeztem a Ferenciek tere alá, "kérjük, hagyják el az állomást". Roppant dühbe gurultam, mert még egy perc sem telhetett el azóta, hogy Reginától elbúcsúztam a felszínen, és ha mondjuk akkor hagyom el az állomást amikor még nem vagyok ott, akkor megtehetek még pár száz métert busszal az ő drága társaságában a kettes metróig, ami amúgy is sokkal jobban elvisz az iskolába, meg sokkal jobban is szeretem, mert ott könnyen azt képzelem hogy Londonban vagyok a csodás új szerelvényeknek köszönhetően. De így rengeteg bosszús magyar emberek társaságában kellett ismét a felszínre törnöm, ki a hülye hetes megállójába, ahol is azt tapasztaltam, hogy mind a négyezer pórul járt utastársam úgy képzeli, felfér majd az első érkező expressz hetes buszra, amin már eleve vannak kettőszázan. Amikor az beáll a megállóba, mind odaömlenek az ajtók elé, egymásról tudomást sem vesznek. Mintha a látásuk szelektívvé vált volna, és csak a buszt tudja értelmezni, az embereket nem. Mindehhez szörnyű, buta fejet vág. Az emberek szállnának le, de ezek nem hagyják, ők felszállnának mindenáron. És ha látják, hogy a busz tele van, felférésük teljesen reménytelen, akkor is odavágják a lábukat a legalsó lépcsőre, és várják, hogy a busz térfogata valamilyen csodálatos módon megnövekedjék, s ők felférjenek de semmiféleképpen sem hagyhatják azt, hogy a busz nélkülük folytassa útját. Mert a következő, ami olyan 20 másodperc múlva érkezik, már nem lesz jó.
A lényeg, hogy én ott, abban a buszmegállóban tömeggyilkosságon törtem a fejem. Meg gyalogláson.
Nem fejtettem ki eléggé, vagy elég hatásosan, de tényleg iszonyatos emberundorom támadt, de lehet, hogy csak a tömeg teszi, a tömeg mindig ezt teszi velem. Kriszta szereti mindig mindenkinek elmesélni, hogy "Laura vett magának egy fesztiválbérletet, majd elment vele a nemzeti parkba kirándulni egyedül".
Pedig ezért írtam le ezt az egész szarságot, hogy ezt elmondjam. Hogy utálom a buta, tolakodó szarokat.
Délután viszont mondta valaki, hogy azért nem járt a metró, mert valaki elé ugrott. Erre az első gondolatom az volt, hogy én, ha véget is akarnék vetni az életemnek, azért nem basznám el vele rengeteg sok ember reggelét szándékosan. Néhányét nagyon szívesen, de azért ismeretlen szerencsétlenekét, ráadásul ilyen szar időben..
Ó jaj úgy idegesít hogy nem bírom leírni amiket gondolok! Igazán nagyszerűen el tudom képzelni, mi folyik a fejemben, de ha meg kell fogalmaznom, az úgy fest, mint amikor először írtam, harmadikban fogalmazásórán. Volt ilyenünk szerintem. Fogalmazás.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)