2010-es blogbejegyzséeimet olvasgatom, hátha sikerül felderítenem személyiségem homályos zugait vagy valami hasonló, és ne kelljen végig olvasnom egy egész frajd szerzeményt. Igen, és hát szóval a következőt írtam áprilisban:

"Amúgy tegnap éjjel azt álmodtam, hogy megnyalok egy bélyeget, aztán nagyon király agymenéseim voltak, és egész éjjel (álmomban) azon aggódtam, hogy rá fogok szokni :D Idióta."

Remélem, ez valami jóslat volt ez az álom!!!

éppen az Annie Hallt nézem, és ezt muszáj leírnom mert el fogom felejteni.
Szóval eszembe jutott az, amikor még hat vagy hány évesen olvastam a Mi Micsoda? A Nap című epizódját vagy mijét :D és a végén írták, hogy a napnak bizony egyszer vége lesz, nőni fog, hatalmasra nő, közel jön a  földhöz és jól magáévá teszi, és elkezdtem sírni, a macis takarómra néztem, elképzeltem ahogy ég, és sírtam. És úgy éreztem utána legalább egy napig, hogy semmi értelme már az életnek így. Most pont ezt csinálja a kis woody allen is. Na, csak ezt akartam közölni.

nem is bírok tekerni és az élet egy szar, boldog karácsonyt









azt szeretem magamban, hogy nem vagyok egy hangulatember.

elég remekül érzem magam, kibontakozó halálos betegségem ellenére is. ha ma vége a világnak, nem annyira bánom, mert egészen pontosan mindenem megvan, amit akartam. de ha nem lesz, az még jobb, mert akkor egy hónap és három hét múlva Párizsba megyek.
még Klimt kiállításon is voltam. Daimos milkám is van, és Klimtes öngyújtóm is (nuda veritas!!). Tudok cigarettát sodorni viszonylag instabil körülmények között is (de menet közben azért még nem, mint ahogyan arra udvarlóm képes.) Fáj a torkom és ma csibekarácsony van pontosan egy óra múlva újpesten, én pedig nem vettem ajándékot, pizsamában vagyok és mindjárt felköhögöm a tüdőm. Az élet csodás! Boldog világvégét kívánok!

az a baj

ha nagyon nagyon nagyon őszinte vagyok, akkor azt mondom, hogy egyetértek a keretszámok csökkentésével és a hallgatói szerződés intézményével, de ezt olyan nehéz beismerni, mikor körülöttem mindenki mindenre elszánt libsi. mást gondol. mindenesetre elmegyek szolidaritásból. meg az is igaz, mint ahogyan Min fogalmazott "ahova mi akarunk menni eleve csak két hely van" és lám, mégsem tüntetünk. Meg az is igaz, hogy nem is akarok egyetemre menni harminc éves korom előtt mert belátom és belenyugszom hogy nem engedhetem meg magamnak, és azért elég sokan maradtak életben diploma nélkül is, sőt..

Összességében tehát az igazság az, hogy szörnyen önző vagyok, és mivel nem érzem személyes problémámnak a fentieket, valahogy nehezemre esik foglalkozni vele. biztosan felháborítóan hangzik, de ha belegondolok, akkor ugyanez igaz az éhező etiópiai árvákra is, amit bár nem nehéz komolyan venni, tenni azért mégsem teszünk nagyon... 

Azért annyit a transzparensgyártóknak üzennék, hogy a helyesírást jó esetben nem az egyetemen tanulja az ember.

De még az is lehet, hogy szolidaritásból sem megyek el, mert íme valami, ami sokkal jobban érdekel, mint a felsőoktatás, éspedig: 

(lehet, hogy) BRIDGET JONES NEM SZERELMI PÁRIA TÖBBÉ! 

Vasárnap volt egy tökéletes randevúm, aminek a második epizódját szerdára datálták a tüntetéssel egybekötve, amire ahogyan udvarlóm fogalmazott "elmehetnénk... vagy nem".

Képzeljék el azt a mértékű tökéletességet, amit már nem is lehet élvezni, hanem csak várják türelmesen, hogy valami elromoljon. És ez az ami majd biztosan elrontja, ez a beteges vágyam az iránt, hogy nehogy egyszer valami jó legyen, hanem inkább ne kelljen attól félnem, mikor romlik el. 

Jaj, az agy nagyon hülye hogy ilyeneket gondol.

és ez szólt a bem moziban, először eredetiben aztán nuvell vágban, és olyan voltunk, mint egy film.
mostmár mindig fogok tudni válaszolni, ha felteszik nekem azt a hülye kérdést, hogy mikor állítottad volna meg az időt?

nagyon nagy valószínűséggel iskolafüggő vagyok. ma tízre mentem be és egykor végeztem... és rég éreztem magam ilyen tehetetlennek. nem tudok mit kezdeni ezzel a rengeteg szabadidővel, szükségem van rá, hogy éjszakáig órám legyen. szóval elmentünk kocsmába, és berúgtam egy pohár bortól, ez valami új szokás nálam. és az egész hét ilyen lesz, én ezt nem bírom.

nem bírok aludni

szarany ember

imádom, ahogyan ma negatív rekordot döntve 16:50 perckor értem haza az iskolából, ám ennek ellenére egészen idáig nem sikerült semmilyen formában sem elkezdenem a felkészülést az epochazáróra, amit könnyűszerrel nevezhetnénk irodalomtörténelmész doktori disszertációnak is az arany emberből, ebből a csodás műből, amit nem olvastam el. most is inkább leírtam ezt ahelyett, hogy tennék valamit. arra döbbentem rá ugyanis, hogy teljesen felesleges; a tanárnő hozzá(m)állását az elmúlt napokban és mai arckifejezéseit figyelembevéve arra merek következtetni, hogy akár egész éjjel is olvashatnám, sikeresen belemagyarázhatnám a sok szart amit le kell írni holnap, s még le is írhatnám, akkor is nullást kapnék (és ezzel a félévi jegyem irodalomból egészen pontosan egy bukás minthogy ez az utolsó epochánk). Akkor meg mit igyekezzek? Ezerszer inkább elolvasom... elolvasok bármit. Hiába kötelező, meg alapműveltség, ha nem értem, és emiatt rohadt unalmas. Nem a szavakat nem értem, vagy az embereket, hanem a sok lószart amit ki kellene belőlük elemezni. Vagy lehet, hogy a történet túl magas nekem, és egy hülye gyökér vagyok, de így jártam. Esküszöm, lassan az irodalomhoz is olyan lesz a hozzáállásom mint a matekhoz, és mind a kettőből megbukom év végén. ÁMEN

bélsár

rengeteg impulzus ért a mai napon. igaziból nem, csak nagyon akartam használni ezt a szót. igaziból rájöttem, hogy az emberek valóban lehetnek feszültek és ez nem csak valami divatszarság, hogy az emberekre ráüvöltenek, azt mondják, feszültek, majd figyelmükbe ajánlanak mindenféle coach-ot, zöldteát, füstölőt, pszichológust meg ilyen szarságokat, nem, mert én ma határozottan feszültem. ebédszünetben kiültem a padra a cébéa mellett, egy tejtartalmú itallal meg a pótcselekvőpálcámmal és olyan érzésem volt, mintha összekötöttek volna valami kurvahosszú spárgával, oda a padhoz, meg mintha hamarosan felrobbannék, és ráploccsannék a panelházra. vagy placcsannék vagy mi van.

ironikus módon, miután meghintett annak a gondolata, hogy egy idegesítő vénkisasszony vagyok akinek soha semmi nem sikerül, megint meg is kaptam az idegesítő, felesleges harmadik vénkisasszony szerepét a legfrissebb baráti társaságomnak nem biztos hogy nevezhető valamiben, a Reginás meg a Vikis esetek után megint csak megtörténik, hogy nagyon zavarom a párkapcsolat bioritmusát, és ideje lenne megölnöm magam. nagyon igyekszem nem mártírkodni, de annyira nehéz egyéb megoldást találni! mindegy, ez nem is jobb, ha leírom.

a másik, amitől a feszületen érzem magam, hogy megint olyan dolgot csináltam, amitől utálom magam. hogy félidegenekre rázúdítom az intim gondolataimat, ez annyira visszataszító tulajdonsága az embereknek amennyiben nem drogozták be magukat és/vagy csináltak valami vicceset, aranyosat előtte, hogy nem igaz.igaziból csak annyi történt, hogy egy iskolatársammal mentem a buszon valameddig, de nem ám akármilyennel, hanem olyannal, aki mindenáron társalogni akart. csak nagyon nagyon lassan esett le, milyen kétségbeesetten próbálkozik ("te tizenegyedikes vagy? és pékás vagy? és kik vannak még ott? és velük jóban vagy? hány tesód van? hogy hívják őket? mit fogsz vacsorázni? mit vacsoráztál tegnap?"), de ekkorra már ő is szóvá tette, hogy itt lenne az ideje kérdeznem valamit, mert ez így kicsit unalmas. vagy hát, szótlan vagyok-e tán? Mondtam, hogy maradjunk ennyiben, szótlan vagyok. De nem, az úgy nem jó. Jó, rendben, akkor kérdeznék valamit.

 Ugyan miért van az, hogy egy lány nem mehet oda egy fiúhoz azzal, hogy "szia, jobbá tehetnénk egymás napját szerintem, egy nagyon egyszerű és gyors módon"? Persze ha a hím merészelne ilyesmire célozni, az ugyanolyan polgárpukkasztó tett volna, és pofonra érdemes, de valahogy mégsem olyan szörnyű. Hogy miért nem csinálják ezt az emberek? Tetszünk egymásnak, hát rajta. Ez olyan furcsa, és a melegeknél mintha tökéletesen működne, de az egyszerű halandóknál nem igazán. Vagy ha ilyen messzire nem is akarnánk elmenni, attól azért elszakadhatnánk végre, hogy a férfinak kelljen udvarolni mindig mindig mindig. Nem vagyunk mind olyan kibaszott szoborszépségek, hogy úgy tegyünk.. na jó, én nem engedhetem meg magamnak, hogy üljek és várjak rá, hogy valaki megfogjon és betegyen egy autóba és elvigyen egy étterembe és megetessen, és megtermékenyítse a petesejtem hogy szaporodjak. Lehet, sokkal kevesebb hozzám hasonló szerelmi pária lenne a földön, ha nem volna ennyire bizarr a kezdeményezés a nők részéről. (Mindez persze gondolati síkon marad, csak pofázom, sosem mennék oda egy férfihoz, egyszer már megtettem, és tessék.. igaziból semmi) Ja, meg ha nem lenne ilyen a fejem, de az már más kérdés.

- Hát, ha hozzám jönnél oda ezzel, furcsán néznék rád... Nem mondom, hogy elutasítanám, de furcsán néznék rád. Már volt rá példa amúgy.
És tessék, rögtön azt gondolom magamban, "micsoda kis picsa lehetett..." ez a társadalmi konvenció gondolom.
- Szóval, nem utasítanálak vissza...
- Hahaha. Esetleg pár év múlva.
-  MERT?
- "MERT"? Hány éves vagy?
- 14.

Jó, magam sem vagyok sokkal idősebb, és valószínűleg részemről sincs rendben kötöttségek nélküli testi érintkezésről beszélni, de velem semmi sem stimmel, és inkább ebbe nyugszom bele, minthogy megpróbáljak bármit is rendbehozni. Szóval, ami miatt ezt az egész szarságot meg kellett hogy osszam, az az, hogy megkérdezte, miért gondolkodom ezen, talán van konkrét ember? Én pedig azt feleltem van, és nem tudom, miért feleltem ezt, ezt miért kellett mondani??? Soha az életben nem mennék ezzel oda hozzá, jézusom, soha. Ismétlem, csak gondolkodom, gondolkodom, minek gondolkodom annyit.
De azért üzenem neki, hogy járhatna iskolába. A napom fénypontja, mikor vet egy pillantást a hátsómra. Ma reggel akartam rendezni egy wake&bake partit önmagamnak, mert már tegnap sejtettem hogy ez egy szar nap lesz, de megfeledkeztem róla teljesen, úgyhogy most... na majd most.

meg azt a szót is akartam használni, hogy blazírt, de elfelejtettem, hogy mit jelent.

gondolkodtam rajta, hogy történt-e valami velem 16 éves koromban, és arra a konklúzióra jutottam, hogy nem, kivéve azt, amikor Minnel elmentünk megnézni uffie-t a gödörbe vagy akváriumba vagy nem tudom mi volt már akkor, és előtte valami szarság volt amit untunk, leültünk hátul egy fotelba, snitt, odajött hozzánk valami ős hipszter és kérdzte talán francul hogy akarunk e menni a backstage-be, hát már hogyisne akarnánk, snitt, kivettem egy sört a hűtőből, nem, kettőt vettem ki, snitt, ülünk a  fotelben, Uffie pedig előttünk kokózik. hahá! most nem fogadom meg, hogy fantasztikus leszek, mert az elmúlt négy évben nem vált be, de azért igyekszem

fúj

fúj. az apám idehozott valami nőt. fúj. fúj de undorító. félek, mi lesz. nagyon hangosan kell filmet néznem. de már éjszaka van és igazából olvasni terveztem ma este. fúj bazmeg. oh, istenem, ki nem is vagy, add, hogy csak spanok vagy mittudomén. tanácsokat adnak egymásnak. fúj!!! na jó, mostantól én is férfiakat fogok akkor idehozni, és cseppet sem érzem majd magam kínosan.
...
várom azon attraktív (bár minél megosztóbb a külsejük, annál jobb) férfiak jelentkezését akik segítenek felidegesíteni a papámat és szexhangokat hallatni miközben csak hotboxolunk egyet?? na???  szerintem elég csábító ajánlat. és ez rímelt. mit is mond kanye west? én egy kibaszott költő zseni vagyok!!


nem tudom, mi ez a sok írásjel

visszatért a kézírásom!

Pénteken szitunap volt, én magam voltam a fotós, s ezért cserébe egy egész négysajtos-rukkolás pizza volt fizetségem. Remek volt, különösen az amputált végtagok lelkesítettek, viszont a művér szerintem annyira büdös, hogy büdösebb mint az a szag ami reggel van abban a szobában ahol sok bormámoros ember aludt. Fatival felmentünk a tetőtérbe a menő tizenkettedikesek kisiskolájába, és én azóta rettegésben élek, vajon visszanézésre kerül-e a felvétel, amin látszik, mit műveltünk, de onnan később lejöttünk az ismétlődő kopogó zörgő hangok miatt, és a saját termünk előtt tértünk nyugovóra. Mindjárt születésnapom van és ijesztő ez a harmadikos fogalmazásóra stílus, amiben most írok.