A következő bejegyzésben azt fogom bebizonyítani egy kielégítő irodalmi megformáltságú szövegben, hogy a hiba a rendszerben van, nem bennem. Vagy talán mégis inkább bennem. Hosszú lesz, és nem hiszem, hogy a végére kiderül.
A döntés, amely miatt képtelen vagyok vállalni a felelősséget és szembenézni a következményeivel anélkül hogy pánikrohamot kapjak, a tanulmányaim megkezdése az ELTE Bölcsészettudományi karán, szabad bölcsészet "szakon". Ugyanitt (valójában nem is egészen itt, de erre visszatérek) hasznos tanácsokat is kapok, mint például hogy írni olyan, mint artistának lenni, ha nem edzel minden nap, le fogsz esni a trapézról, hát erőt veszek magamon és mostantól írni fogok, például ilyesmiket.De ezen kívül nagyjából semmit. (Mármint nem kapok.)
Elkezdtem ugye tavaly, mert más lehetőségem nagyon nem volt, ahhoz meg túlságosan gyáva vagyok, hogy elviseljem a rendszeren kívüli életet (én, a nagy rendszerellenes). Akkor azt írtam, hogy "...tök jó itt meg minden, és persze, hogy egy hét alatt nem találom a helyem ebben az egészben, de valamiért azt érzem, hogy később sem fogom. (...) Kicsit olyan ez most, mint egy váróterem. Beülök egy előadásra, és nem feltétlen érzem, hogy szeretném tudni, amiről hallok, de azért izgi, kösz az infót."
Na már most, ez nyilvánvalóan nagyon gáz, leszögezném, hogy bár az előbb idézőjelbe tettem a szak szót a szabad bölcsészet után, el tudom képzelni, hogy van olyan ember, ha nagyon kevés is, aki hasznára tudja fordítani az itt megszerzett tudást (ide tartozik például a média szakirány is a maga stigmáival, és itt van a film, az esztétika, a filozófia, újabban a színháztudomány és még valami, nem tudom, mi), és elkeserítő belegondolni, hogy olyan is, aki most fizet azért hogy itt tanulhasson, én meg nem, viszont utálom az egészet mint a szart (de nyilván kihasználom mert nem vagyok a názáreti Jézus és az vesse rám az első követ aki ő). Mármint, és akkor rátérnék a rendszer első hibájára, a felvételire: a bölcsészkaron nyilvánvalóan nagyobb azoknak az aránya, akik amúgy tökéletesen motiválatlanok, fogalmuk sincs a tudományról aminek elvileg művelőivé válnak (diploma után sincs, ha egyáltalán eljutnak odáig) de bejutni is lényegesen könnyebb, ugyanakkor az is egy dolog, hogy ennél a közgondolkodás szerint lényegesen hasznosabb szakokon is ülnek hozzám hasonló semmirekellők, akik helyett teszem azt Tormáspusztai Jolán is nyugodtan ülhetne ott inkább a jogi karon, akinek a szemétláda irodalomtanára vesszőhiba miatt levont egy pontot az egyébként hibátlan versösszehasonlításából, így a ronygos egy pont miatt marad neki a jogi asszisztens okj plusz leltározás a bershkában, bár jóval motiváltabb mint Rózsadombi Milán, akinek igazából mindegy, csak kell valami diploma hogy szó ne érhesse a ház elejét amikor majd tárca nélküli miniszter lesz 24 évesen. Nyilván ehhez Milánnak is tanulnia kellett és nem az ő hibája, hogy jó családba született, de érezzük az igazságtalanságot. Meg ez extrém példa, csak azért írtam le, hogy magamat szórakoztassam. Valójában Átlagos Tamást kellett volna említenem, akiről nemrég olvastam egy tumblr-bejegyzésben, ahogy a TO-hoz sorban állva megjegyezte, hogy “á, gondoltam, magyar szak, az biztos jó lesz”. (Felteszem, félévente kétszázezerért nem veszünk olyat ami majd biztos jó lesz, de ha így van, Isten tartsa meg jó sorsában.) A lényeg, hogy jól jönne ez az ingyen hely másnak, de szinte semmi esély rá, hogy kiderüljön, hiszen az juttat be minket az egyetemre, hogy képesek vagyunk-e kiolvasni a töri atlaszból a szóbeli feleletünket, nem az, hogy például alkalmasak vagyunk-e önálló gondolatok megfogalmazására, vagy néma kussban fogunk ülni a 15 fős szemináriumokon hosszú percekig, ha egy tanár kérdést merészel intézni hozzánk, ne adj isten vitát indít, legyen szó valami szexista nímandról (egy ilyen tart szociálpszichológia előadást) vagy a szépírók társaságának elnökéről (és minimum napi egy tehenet kéne áldoznom a mai napig hálából amiért a körülmények úgy hozták, hogy ő tanáromként megvéleményezte az írásaimat). Értem, hogy évente kétszázezer fiatal motivációit felmérni egy negyedórás beszélgetés alatt hatalmas munka lenne, de nem hatalmasak azok a pénzek is, amik arra mennek el, hogy a "diploma" és "egyetem" szavakat devalváljuk azzal, hogy olyanokat engedünk a rendszerbe, akiknek kurvára semmi keresnivalójuk benne? Vagy ez is nagyon okos és gazdag emberek érdeke? Mert akkor mindegy, akkor jó.
Akkor bekerültem én is, megvolt az első félév több-kevesebb sikerrel. Ebből a félévből a kedvenc történetem a portugál minorra való bekerülés érdekében elvégzett portugál nyelvóráimé. Nos, eltelt úgy fél év, hogy az egy főre eső önállóan megfogalmazott és hangosan kimondott mondatok száma körülbelül olyan 1-1,5 darab volt, viszont megtanultunk kábé nyolc igeidőt, satöbbi szokásos nyelvtanulásos szarok. Ez hetente kétszer másfél órában történt, két tanárral, egyikük a nyelvtan felelőse volt, a másik meg gondolnánk logikusan, az élő beszédé, szövegértésé, úgy általában a hasznos dolgoké, dehát nem éppen. A kurzust akkor lehetett volna folytatni a második félévben, ha a két vizsga nyolcvan százalék felett sikerül. Ez engem nyilvánvalóan nem érint a magam nyilvánvalóan ötven százalékával (amikor kb októberben rájöttem, hogy itt aztán nem fogok megtanulni portugálul, legfeljebb elragozni olyan igéket amiknek a jelentésével sem vagyok igazán tisztában, olyan igeidőkben, amiknek nem magyarázzák el érthetően a gyakorlati jelentőségét, úgy illant el a motivációm, mintha nem is lett volna soha), viszont volt egy lány, akinek az egyik kilencven felett, a másik pedig hetvenkilencre sikerült, nem került be, amikor pedig méltányosságot kért, azt felelték neki, hogy a nyelvtanuláshoz elhivatottság kell, és amint azt az eredményei tükrözik, sajnos nem üti meg azt a szintet amivel ezt van értelme folytatni. Mi a fasz? Szóval az egy dolog, hogy engem ötven százalékkal megbuktatnak, ami mondjuk az orvosi egyetemen érthető, de itt simán geciség, nemhogy a minorra nem kerülök be, még a nagy kegyesen nekünk ajándékozott 10 szabad kreditből nyolc el is ment erre a faszságra, de az, hogy egy olyan valaki, aki nyilvánvalóan tanult, folyamatosan kilencven feletti dolgozatokat produkált csak a vizsgája nem lett olyan jó (EGY KIBASZOTT SZÁZALÉK) és mégis baszhatja a kreditjeit, az leplezetlen kőkori geciség.
Egy másik: azzal a szándékkal kezdtem az egészet, hogy itt akkor majd filmet fogok tanulni, felvettem hát a bevezetés a filmtörténetbe című előadást. Nos mit gondolnak, miről szólt ez az előadás, igen, ahogy a címéből világosan kiolvasható, a filmtörténetírás módszereiről, problémáiról, úgy általában a történetírás tudomnyáról. Tudtam ezt meg akkor, amikor már csak pénzért lehetett tárgyat leadni.
Ebben a félévben a portugálos sztori mellett még egy jelet küldött az univerzum arról, hogy nem ezt kéne csinálni: a gimis pályafutásomról a tanáraim hosszasan mesélhetnének, vagy inkább nem,mert gyakorlatilag az ágyamban töltöttem a középiskolai éveimet, de tény, hogy amúgy sem voltam a szorgalom mintapéldánya, az újrakezdés lehetősége viszont sok erőt adott, eleinte magam is meglepődtem, hogy mennyire tudok tanulni és készülni és jegyzeteket szorgalmasan írni és vezetni, bejárni egyáltalán, aztán vizsgaidőszak előtt elhagytam a féltve óvott jegyzeteimet, így érthetően kurva csalódottan és teljesen szar jegyzetekből felkészülve mentem többnyire sikertelenül vizsgázni.
Hogy elhagytam a jegyzeteimet, az senkinek nem a hibája rajtam kívül, de ezzel érintek egy újabb, sokkal általánosabb problémát: a motiválatlanság vajon magánügy, és senkinek semmi köze hozzá, egyéni biokémiai jelenség, vagy valami okozza? Nemrég olvastam egy cikket egy nőről, aki miután a kicsinek bátor, nyitott és kíváncsi kislánya harmadik osztályban azzal a kérdéssel fordult a mamájához, hogy "én vagyok a legbutább kislány a világon?" kivette őt az iskolából és maga kezdte el tanítani, csupán azért, mert egyszerűen egy másik gyerek jött haza onnan, mint akit reggel felöltöztetett és megetetett. Velem azt hiszem, valami hasonló történik mióta egyetemre járok, semmi kétségem afelől hogy hihetetlenül buta vagyok és semmihez semmi közöm, ezt éreztem gimi alatt is, de azt inkább neveztem volna a teljesen normális tinédzserkori önbizalomhinynak mint ezt. Mármint, gimi végére azért némi gyógyszerrel kigyógyítottak a középsúlyos depressziómból, de most megint ugyanott, ha nem sokkal mélyebben vagyok. Itt megint két lehetőség van, a bölcsészkarokon eleve mindenki depressziós (az nem is tudom, hogy éli túl, aki valóban minden kötelező szöveget elolvas, főleg filozófiából) vagy egyszerűen szar és értelmetlen az egész, a tanárok ezt minden nap éreztetik, miközben kibaszott magasak az értelmetlen elvárásaik, szóval
a helyzet az, hogy minden erőddel csinálnod kell valami kurva értelmetlen dolgot, de ha erre sem vagy képes, az az ultimate semmirekellőség, amit nem lehet ép ésszel elviselni.
Aztán vissza az elejére: bár azt állítottam korábban, az egyetmi tanulmányok teljesen érthetően megkövetelnek némi pluszt ahhoz képest, amit a középiskola ad, de rendben van az, hogy ez teljesen természetes? Különösen egy gimnáziumnak nem az volna a feladata, hogy lehetőség szerint felkészítsen egy elitebbnél is elit egyetemre (nyilván nem feltétlen az ELTE lenne az)? Vagy ha ezt a lehetőségei szerint meg is teszi, azzal, hogy az egyetemen aztán mégis csak a hatalmas tudásbeli hiányosságokkal találkozunk, nem azt ismerjük el, hogy szar az oktatási rendszerünk? Az is kétségtelen, hogy a felnőttek számára kitalált felsőoktatásban már igazán nem az oktató feladata, hogy a motiváltságomat szinten tartsa, de nem lehet, hogy jobban járnánk mind, hosszútávon még a GDP-nk (ilyen van, nk?) is, ha az általános hallgatói közhangulatot megpróbálnánk javítani például azzal, hogy elnézzük a tévedéseket és megpróbálkozunk a helyreigazítssal, ha már olyan struktúrát nem vagyunk képesek kitalálni, ahol minden tudományághoz értékelhető alapozást nyújtunk, nem valami teljesen mást ezen a néven?Újult erővel és illúziókkal kezdtem neki a második félévnek, itt azzal szembesülve, hogy milyen rohadt sok teljesen értelmetlen tantárgy van, amiken vicc nélkül fél év alatt sem hangzik el használható tudás, de nem úgy nem használható, hogy Arisztotelésszel nem lehet csekket befizetni, hanem ott sem, ahol valaki ebből szeretne diplomázni. És itt van a kutya elásva, és talán a válasz az előző összefüggéstelen nyávogásomra is, hogy itt nagyon sokszor nagyon magasztosan vannak beállítva dolgok, amiket nem értesz, mert ostoba vagy,majd szépen lassan, ha bírod, elkezded érteni, és rájössz, hogy kurvára semmi értelme annak amit az oktatók mondanak. Arról nem is beszélve, amikor egy óra gyakorlati hasznot ígér, képességfejlesztést (kritika- és esszéírás) majd van, aki arra kap hármast, hogy az utolsó felolvas három 10 perc alatt összehozott szart (felolvasott művenként egy jegy). És az ő diplomájában majd benne lesz, hogy elvégezte a kreatív írás minort. Ennyit is jelent kb a dolog.
És a harmadiknak is, most itt tartunk. Ugyanazzal az elhatározással, hogy igenis teljesíteni tudom kiválóan az értelmetlen elvárásokat, de főleg a félelem által vezérelve, mely szerint kiesem a rendszerből, nem tudom magam eltartani, ötletem sincs mihez kezdjek magammal stb.
Idén azzal a problémával találkoztam, hogy a linkségemnek, motiválatlanságomnak köszönhetően nem kerültem be a filmszakra, tehát továbbra is a levegőben lógó szabad bölcsész vagyok, de legalább van egy színháztudomány minorom. Bár az első év elején magyaráztak valamit a kreditekről, és korábban én is úgy tettem, mintha érteném, valójában kurvára nem értem, mert ezt is olyan stílusban magyarázták el, hogy kábé basszam meg magam amiért nem azzal az univerzális tudással születtem, hogy mi az az elhagyott tanegység meg a súlyozott átlag és minden faszom.
Alapvetően érdeklődő lény lévén azonban kutakodtam a neptunban kicsit, hogy a kötelezően előírt tárgyak mellett lehet-e valami érdekeset is tanulni, és igen, vannak izgalmas(an hangzó) tárgyak, lelkesen felvettem hát őket, és jellemzően ötösre sikerült is az összeset abszolválni, hiszen ez a lényeg, hogy érdekelt, felvettem, megtanultam. Szép lassan azonban kirajzolódott előttem annak a képe, hogy ennek súlyos következményei lesznek a pénztárcám tekintetében, hogy érdekes szemináriumokra iratkoztam fel, amikre másképp nem járhatnék be, viszont hivatalosan így sem.
Már másodéves vagyok, értem, hogy már azzal kéne foglalkoznom, amiből elvileg diplomázom, de legalább az első évben miért nincs arra lehetőség, hogy valami mást is tanuljunk azon kívül, amit a tanegységlista magába foglal? Egy szavam sem lehetne, hiszen ilyen tekintetben a szabad bölcsészet első évének a lényege pont ez, hogy bár van egy fókuszod, a többi szabad bölcsész szakirány tárygaiból is el kell végezned egy egy alapozót (erről már írtam, ugye), ez viszont csak a már felsorolt szabad bölcsészet szakhoz tartozó szakirányokat jelenti, arra hivatalosan nincs lehetőséged, hogy mondjuk kortárs magyar irodalmat tanulj, illetve szánhatod erre a tíz szabad kredited, de tíz, komolyan? Egy előadás minimum három, de inkább négy, ahogy szemináriumok is. Tehát ingyen legfeljebb három szakterületemen kívüli tárgy felvételével gazdagíthatom a tudásom. Értem, hogy nem véletlen kell a magyar szakra való bekerüléshez egy magyar emelt, és minek emeltezne valaki ha anélkül is tanulhat, de máshol is működik az a rendszer, amiben az egyetem első két (!!!!!!44!!!!!!) évében abszolút azt tanulhatod amit találsz, érdekel, majd a végén specializálódsz, így kifizetődik az emeltre fordított energiád, és még így is válhat belőled remek ember, SŐT, és ha annyira érdekel, akkor mesteren megtanulod az ilyen történetírós geciségeket, nem 18 évesen. Minta Marcsi filmszakra megy, felveszi hozzá az esztétika minort, tök jó, jó ha ez a kettő együtt mozog, ámde hogy a picsába érti meg igazán az esztétikát filozófia nélkül? A világot, az emberek működését kicsit sem értem meg a hetvenes évek magyar filmtörténetéből (bár a magyar filmtörténet előadásokat egy fantasztikus ember tartja, ő az egyik oka, hogy ennek az egésznek egyáltalán van létjogosultsága) és egy Kant szemináriumból, meg egyáltalán ezekből a random módon elcsöppentett életművekből, így pedig nemhogy filmkészítő, mert az pláne nem, de teoretikus sem nagyon látom, hogy hogy lesz belőled. Ja, hogy ezt magamtól kell? Mi a faszom ez az egész?
Oké, a kielégítő irodalmi megformáltságot felejtsük el, ez egy nagy rétestészta lett, összefoglalom inkább pontokban, mi a bajom a szabad bölcsészettel
- Az egész rettenetesen elavult.
- Nem illeszkedik ahhoz a tudásanyaghoz, amivel az ember otthagyja a középiskolát.
- Sok oktatónak kurva nagy az arca, és jellemzően ugyanezek azok, akik szeretnek szembesíteni vele, hogy ott a meki szemben, barátkozzunk a gondolattal.
- Nagyon sokszor teljesen hasznlhatatlan a tudás amit átadnak (ld. 1. pont.)
- Nem ösztönöz a látókör szélesítésére, inkább szankcionálja azt.
- Gyakorlatilag tényleg egy gyűjtő, bár nem ide a legalacsonyabb a ponthatár (én 412-vel kerültem be) és nem is feltétlenül indokolt magasabb, de - hiába geciszar az egész és vesszőhasználatot meg szövegértési képességeket mér kb az egész érettségi, éppen ezért nem nagy kunszt és gyakorlatilag semmit nem jelent ha valaki 400 körülit teljesít és pontosan itt is van - ahogy az én példám is mutatja - mindenki, aki átlagos képességű, és egyetemre akart menni, de fingja nem volt, mi legye utána.
- Létezik
Lehet, hogy majd egyszer újraírom ezt a szöveget mert alapvetően a kiindulásnál még volt értelme, már látom, hogy nincs, de azért jobb most, hogy kiadtam ezt a strukturlatlan valamit. Most megyek filozófiatörténetre.
