újabb izgalmas bejegyzés amelyben a hiányosságaimat taglalom

olyan sok mindent kell az embernek kibírni egyszerűen.
valami miatt arról kelett gondolkodonom, hogy az mindenkinek egy nagy trauma az életében mikor rájön hogy az anyja s apja nem csupán halandók, igaziból még az is lehet hogy kifejezetten szarfejek. a két felfedezés közt ideális esetben eltelik jópár év azért, de eljön mindenképp.
aztán a másik taruma amikor rájössz hogy te magad vagy egy nagy szarfej. ennek is megvan a maga ideje, úgy hívják tinédzserkor és 30 éves korodig tart, amikor teljesen normális azt gondolni hogy szerencsétlen életképtelen szar vagy, és mindenki nyugtatgat és a lelked mélyén te is sejted hogy talán túlzol. meg igaziból csak gecire nárcisztikus vagy, imádod mgad és azt szeretnéd képzelni hogy minden és mindenki gonoszságának és sekélyességének te vagy az áldozata ezért sokat tumblrözöl és nem veszed tudomásul hogy rajtad kívül még 30 milliárdan érzik ugyanígy magukat. csakhogy aztán kezd elmúlni a tinédzserkor és elkezdesz kritikusan állni a tetteidhez s szavaidhoz, arra a konklúzióra jutsz hogy szarfej vagy, és ezzel borzasztó nehéz szembenézni.
 mert most én is arra jutottam hogy tulajdonképpen elég bőséges kis listát tudnék írni azokról a tulajdonságokról amelyek másokban idegesítenek és amikkel be kell vallanom, hogy én egytől egyig rendelkezem. rá kellett döbbennem, hogy megbízhatatlan vagyok és lusta. és mindenből hatalmas drámát vagyok képes csinálni. szerencsére azért azt többnyire magamban. de én is elég ritkán bírom ki hogy ha van valami bajom akkor azt ne zúdítsam rá valakire azonnal. ez kurva idegesítő dolog.

igen, ez a folyamatos kényszerem, hogy beszéljek. akkor is, ha végre van egy csdálatos titkom amit csak úgy lehet elrontani hogy beszélsz róla akkor én biztos hogy beszélni fogok róla. megőrülök.

aztán hogy teljesen fogyatékos vagyok emberi kapcsolatokban. van egy kis emberke akiért szívből odáig vagyok, ő a gondolataimnak a 79 százaléka, erre amikor találkoztunk, azon kaptam magam, hogy könyörgök magamhoz, ne csináljam ezt, ne, nem ábrándulhatok ki, ne már, légyszi ne, légyszi ne, merthogy mindig ez van, hogy addig vagyok igazán lelkes ameddig a másikon nem látom a lelkesedést. szóval rimánkodtam magamhoz, hogy hagyjam abba ezt a hülyeséget. öleljem már meg. foglalkozzak már vele, jézusom, legalább nézzek már rá. de nem. csak azután, hogy abbahagyta az igyekvést, lett hirtelen azonnal megint hihetetlenül érdekes. legidegesítőbb ember valaha. mármint én. fú, komolyan.

aztán nagyon álságos módon azt hirdetem, hogy éljen az őszinteség és az átláthatóság és a minden faszom, ha van valami akkor mondjad és ne játszmázz mert én ettől nagyon rosszul vagyok. huh. én csinálom ezt a legtöbbet az egész vilgon. jaj. nagyon. nagyon szarfej vagyok. taigetoszra velem!

na, legalább írtam valamit. tüdővészem van egyébként, nagyon jó lenne ha valaki elmagyarázná az agyamnak hogy nem segít most, ha cigarettázom. megbuktam testnevelésből.