ugly people problems

rádöbbentem, mi az, ami még nagyban hozzájárul az önbizalmam teljes leépüléséhez (már a teljesen nyilvánvaló okokon kívül).

Ez az lenne, hogy nekem kábé eképpen néz ki az összes barátnőm (én pedig perverz örömömet lelem szépségük megörökítésében):

 satöbbi.

És ők azok, akik meghallgatják a sirámjaimat a mindenféle iskola leggyönyörűbb férfijairól, akikbe szerelmes vagyok, és egyáltalán nem jegyzik meg, hogy Laura ébredj már fel, nem, még tanácsokat is adnak, én pedig élvezkedve merülök el a fantazmagóriákban matekórák alatt, amiket senki őszinte megjegyzése meg nem törhet. Kivéve a sajátjaimat. De ez akkor is felháborító, itt vannak ezek az angyalarcú mádörfákörök, én pedig nem vagyok hajlandó belenyugodni, vagy tudomásul venni, hogy nem én választok, hanem engem választanak maximum, valamikor 40 év múlva, a vagyonom miatt.
És ez a nem beletörődő énem most annyira meg akarja mutatni minden hitetlennek (tehát saját magamnak), hogy a ronda embereknek is kijár a boldogság, meg a GIMI leggyönyörűbb férfija; szerelmem kiolthatatlannak bizonyul immáron egy teljes hete. Te drága ember, rettegj hát rajongásomtól. Vagy hülyét csinálok magamból 8545678987654567898765276125. alkalommal is, vagy sikerül kivételesen. A legkevésbé sem valószínű. De mégis!

... Annyira igazából nem gyönyörű, vagyis de, az én számomra igen, de annyira nem sokan osztják a nézeteim, ami jó is, meg nem is. A lényeg, hogy átlagos, de az én agyam mégis elérhetetlennek nyilvánította a célt, és ettől csak még inkább hergeli magát és igyekszik különféle módszerekkel elérni azt. Hm.

love until we bleed

közkeletű kifejezéssel élve jelenleg épp agyfaszom van.

Vasárnap este fél nyolc van, holnap két részteszt és egy könyörgés a töritanárnak, hogy hadd feleljek szóban abból, amit még amúgy nem tanultam meg, én azonban délután négyig aludtam, és azóta sem csináltam semmi értékelhetőt. Futni szeretnék, de nem lehet, mert csütörtök este futottam kb tíz métert mire a bokám valami nagyon furcsa szögben érte a talajt, én azonban ezzel enm törődtem, úgysem lettem volna képes úgy hazamenni hogy nem futottam semennyit, ennek örömére aznap este lefutottam az első 10 kilométeremet, majd pedig másnap nem tudtam járni, aznap pihentem, tegnap pedig megint elmentem, de az inkább kínsznvedés volt, mint futás. Úgyhogy most megint legalább tíz év szünet. Nagyon rosszul vagyok. Nem fogok orvoshoz menni. Megint kiderülne, hogy van egy negyedik halálos izomsorvadásos betegségem is.
Mindegy. Szóval annak örömére, hogy nem tanultam, ezután sem fogok, inkább elmegyek sétálni (és megbukom). Tegnap este fél tíz körül értem a kopaszira, alig voltak, nagyon meleg volt, és... igazán csodálatos. Ma is élvezkedni tervezek benne.

Ahh! De holnap fotózom Hannát. Végre valami alkotó jellegű tevékenység.

egy liter szójatej energiatatalma pontosan megegyezik azzal a mennyiséggel, amelyet hajlandó vagyok a testembe táplálni egy nap

és az r betűm is elromlott.
Szóval ez az én hitem az embeiségben... nos, az teljesen elveszett. Tegnap este átjött a nagyim tévézni, a legújabb csodálatos tehetségkutatót nézte a nemtommelyik csatornán, de a lényeg, hogy én békésen szunyókáltam ezalatt a szobám ejtekében, majd a műso utolsó perceiben előjöttem, többek közt annak apropóján, hogy egy szívemnek nagyon kedves hangot véltem hallani. Az én titkos szerelmem, példaképem és férjjelöltem itózatosan furcsa orgánumát (zsák a foltját, nekem egymás után két beszédtanár vagy mi a szar jegyezte meg, hogy nagyon különleges a kiejtésem, mintha külföldről vándoroltam volna szegedre, olyan ízes ÁKSZENT, így mondta volt)... de nem akartam elhinni, az nem lehet, hogy ez a szuperkellemes, intelligens, tökéletes ember a kereskedelmi televízió nagyon ocsmányul gáz műsorában virítson... vagy nagyon le lehet égve, és akkor inkább adok neki az elevenparkos fizetésemből. De ez??? Na mindegy, kimentem, végighallgattam Ödög Nóri nyáladzását a tehetségről, majd igen, ott ragyogott a kedves Puzsér Róbert, az én szívem pedig hangos csörömpölés kíséretében zúzódott apró szilánkokká.

Most végig kell hallgatnom a Hét Mesterlövészének összes eddigi adását, hogy ismét szerelembe essek.

A másik: olvasom a pesti estben, hogy lesz Beavis és Butthead a magyar MTV-n, természetesen magyarul, és természetesen valami új kiadás vagy mi. Biztos isteni lesz.

project x

épp most érkeztem haza, tehát fél órával ezelőtt. Jelenleg úgy köhögök, mint egy láncdohányos, ugyanis egy hirtelen, nagyon buta ötlet által vezérelve lefutottam a villamosmegálló és az otthonunk közti egy kilométert, amin ilyenkor már nem közlekedik semmilyen tömegközlekedési eszköz, és különben sem voltam futni már egy hete, és ez elkényelmesedett agyamat egy cseppet sem zavarja, a testemet annál inkább. Jó mindegy, a lényeg, hogy most nagyon jó egézségnek örvendhetek.
Megtekintettük ezt a Project X című filmet, és hát ...

kicsit nagyon kedvünkre való volt. Szinte végig az járt a fejemben, hogy hát úúúristen, velünk is mindig ilyen valószínű dolgok esnek meg, ilyen remekül festünk és érezzük magunkat, csak rohadtul nem. Szóval ez az, amikor a filmvászon megszépíti a dolgokat. Nos, azért remélem ezentúl csakis ilyen esték várnak rám, és hirtelen levetkőzöm minden önbizalomhiányomat külső segítségek nélkül, hogy aztán minden összejövetel központjává váljak. Se. De azért legalább egy kicsit. Mondjuk ez olyan, mint a titanic megtekintése után a mindent elsöprő, igaz, de reménytelen szerelmet várni egy sétahajókázástól. Vagy kenuzástól.
... Na jó nem, nem ragaszkodom hozzá, hogy mérges törpék legyenek a sütőben és kigyulladjon az egész szomszédság, na de mégis! Csodálatos csodálatos csodálatos volt! Ennél unalmasabb, tartalmatlanabb, közhelyesebb és kritikátlanabb kritikával nem is szolgálhattam volna.
 A plázák annyira ijesztőek ilyen késő este. Mostantól csakis délután vagyok hajlandó moziba menni. Amúgy olyan jó zenék voltak ebben a filmben, a legkedvencebb zenéim, mint a pursuit of happiness, vagy például four tet a végén, amiről azt remélem, hogy sosem fogják felkapni, mert különben semmi zene nem lesz az ipodomon, amit meghallgatok. Meg egy olyan szám a  legelején, amit még tavaly hallgattam Mincsi sufniján, amin ugyebár nem annyira derül ki, hogy mit hallgatsz, ezért örök rejtély maradt számomra, hogy mi volt, de majd most! Letöltöm az ÖSSZES zenét!

ahh. kuc-kuc. Jaj, nagyon fájok. Jaj, remélem kórosan sovány testtömegindexem lesz nemsokára.

THERE'S A MIDGET IN THE OVEN!

manfrotto

az van, hogy már két órája ülök a gépnél anélkül, hogy a művtöri nemtudommilyen feladatom elkészült volna, de minden más felesleges tevékenységemet is bevégeztem, így hát maradt a blogolás utolsó mentsváramként, nehogy olyasmit csináljak, amit tényleg kell.

Így hát elmondom, mit álmodtam két hónappal ezelőtt. Én nagyon szarul fotózok kint. Tényleg. A témahetet mint már egyszer elmondtam, nagyon élveztem, kivéve amikor fotóznom kellett. Egyrész rohadt hideg volt, másrészt annyira nincs semmi komponáló tehetségem meg látásom ehhez, hogy iszonyat. Álmomban ugyanúgy, ahogy éber valómban szoktam, minden lelkesedés nélkül nekiláttam bepótolni a témahetes dolgot (minthogy kb 2 használható képem készült 4 nap alatt), majd mindezt viszonylag hamar meguntam, nem törődve azzal, hogy a nyakamba akasztottam-e vagy sem, a gépet megszűntem fogni, nagyon rondán néztem az állványra, és azt morogtam, hogy "KURVA MANFROTTÓ! KURVA MANFROTTÓ!" És ez azért történhetett, mert a 4 nap alatt minden tizedik percben elhangzott valaki szájából hogy "manfrotto", és kissé mintha belevésődött volna a tudatalattimba ez a szó.

Na mindegy. Ma Vikinél aludtam és azt álmodtam, hogy alszom. Édesapám kijelentette, hogy ismét külföldre távozik, én meg teljesen logikátlanul viselkedem, ugyanis ennek örömére a lehető legtöbb éjszakát kívánom otthonomtól távol tölteni majd - holott soha semmi másra nem vágyom, minthogy egyedül legyek itthon egész este. Mindegy, nem értem. Köszönöm, hogy ezt leírhattam a művtöri helyett, hatalmas megkönnyebbülés.