love until we bleed

közkeletű kifejezéssel élve jelenleg épp agyfaszom van.

Vasárnap este fél nyolc van, holnap két részteszt és egy könyörgés a töritanárnak, hogy hadd feleljek szóban abból, amit még amúgy nem tanultam meg, én azonban délután négyig aludtam, és azóta sem csináltam semmi értékelhetőt. Futni szeretnék, de nem lehet, mert csütörtök este futottam kb tíz métert mire a bokám valami nagyon furcsa szögben érte a talajt, én azonban ezzel enm törődtem, úgysem lettem volna képes úgy hazamenni hogy nem futottam semennyit, ennek örömére aznap este lefutottam az első 10 kilométeremet, majd pedig másnap nem tudtam járni, aznap pihentem, tegnap pedig megint elmentem, de az inkább kínsznvedés volt, mint futás. Úgyhogy most megint legalább tíz év szünet. Nagyon rosszul vagyok. Nem fogok orvoshoz menni. Megint kiderülne, hogy van egy negyedik halálos izomsorvadásos betegségem is.
Mindegy. Szóval annak örömére, hogy nem tanultam, ezután sem fogok, inkább elmegyek sétálni (és megbukom). Tegnap este fél tíz körül értem a kopaszira, alig voltak, nagyon meleg volt, és... igazán csodálatos. Ma is élvezkedni tervezek benne.

Ahh! De holnap fotózom Hannát. Végre valami alkotó jellegű tevékenység.