take me to a higher plane

szóval igen, elérkezett annak a napja, hogy Londonba megyek, illetve holnap tulajdonképpen még Oxfordba is, elérkezett annak a napja , hogy megint repülök, és nagyon furcsa nekem, hogy annyira azért nem vagyok kikelve magamból. Relatíve.
Mert ma reggel például konkrétan elhánytam magam az izgalomtól, de ez egyrészt too much information, másrészt meg nem elég :D. És ez gondolkodásra késztet, hogy miért van az, hogy akarni nagyon tudok, vágyni borzasztóan tudok dolgokra, aztán megkapom őket, és majdhogynem nyűgnek érzem. Először sikeresen túlbonyolítottam, hogy én valószínűleg túl sokat remélek az ilyen vágyaimtól, most mondok egy hülye, de egyszerű és tökéletes példát: iphone = népszerűség, csodálatos külső, kisebb mellek és örök élet, aztán megvan az eszköz, de nem változik semmi, a komfortszint kicsit megemelkedett, de ennyi. Semmivel sem jobb, mint előtte, sőt, mintha vágyakozás közben minden szebbnek tűnt volna...
És az a szörnyű helyzet, hogy embereknél is így van. Minél inkább vágyom valakinek a szeretetére, bizalmára, elismerésére, annak elnyerése után annál könnyebben tudom azt produkálni, hogy egyszerűen nem bírok beszélni vele, vagy egyáltalán elviselni ha lélegzik. Nem utálom, csak... szép lassan kiábrándítóan közömbös lesz, és én ettől néha angyon szenvedek, néha pedig még ez is közömbös.
Mindegy, szóval akiknek elmondtam, mind úgy vélték, hogy ez az emberi természet, de én azért úgy gondolom, hogy esetemben eléggé elburjánzott ez az emberi természet vagy mi.
Mondjuk ez ebben az esetben is egész más lehet. Nagyon akarok Londonba menni, nem erről van szó, hanem arról, hogy míg nem volt biztos, hogy megyek, tízszer ennyire lelkes voltam, és ez nagyon furcsa, de asszem már vagy hússzor kifejtettem.

London. Ma. London. Én.
Útra kelék zsengekori álmaim fő témájához. Méghozzá egy negyvenkilós bőrönddel, hatkilós kézipoggyásszal,  görcsberándult gyomorral, kevés pénzzel, őrületes mennyiségű zenével felszerelkezve, szétharapott nyakkal mely remélem nem lilul be, nem összeillő ruhákban, 15 évesen, magamat negyvennek érezve, és most olyan mértékű remegés ment végig a lábaimon, melyből arra következtetek, hogy az ipodka fel van töltődve, én pedig mégiscsak pont úgy izgulok, mint 4 évvel ezelőtt.
Viszlát! Nézzék a híreket pénteken.

a zenét nem olvasom, hanem hallgatom, bármily zseniális vagyok.

close your eyes

fél háromkor sikerült is kimásznom az ágyból, hat óra körül elkezdtem értelmes dolgokat csinálni, például letakarítottam az ablakot teljesen (először, mióta itt lakom, eddig mindig csak addig csináltam, ameddig a kezem ért), aztán rádöbbentem, hogy már nincs hátra 36 óra Londonba érkezésemig, és semennyire sem égek a vágytól meg semmitől, és megszűntem ambíciózusnak lenni, így hát most szétpakoltam az egész szobám, a régi "londonos" zenéimet olvasom, és a régi napló-füzeteimet olvasom.
Az egyikbe ilyen bölcsességet írtam 12 évesen:

"Ki nevet a végén? - A gyengébb. Mert jön egy kívülűlló, teszem azt egy olyan, akitől mind félnek, és majd az megvédi. Azon elmélkedem, miért van az, hogy... mindig csak az első háborút nyerjük meg? Bizony, hogy az erősebb a gyengébb, mert míg az röhögve, s vidáman támad, meg összefog, a gyengébb mutyizik (?!) veszít, mutyizik, nyer. Ha hülye vagy, minden sokkal könnyebb. Mert (elvileg) elfogadják, hogy egy jellemtelen pióca vagy, és "segítségre szorulsz". De van egy réteg, amelyik tudja, hogy nem szorulsz te semmilyen segítségre, csak... na mindegy."

Először fogalmam sem volt, hogy kire lehettem mérges, mikor ezt írtam, közben rájöttem, de azt viszont nem is sejtem, hogy ennek a gondolatnak mi az értelme :D. De azért sajnálom, hogy nem írtam sok ilyet zsengébb koromban.

Íme az első "regényem", ezt 10 évesen írtam egy rózsaszín monocromóba, és olyan jónak éreztem, hogy legépeltem és ki is nyomtattam :D

 "Szia! Meygan vagyok. Utálom Juliát. Utálom Frau Becksteint. Utálom Tobiast. Utálom Schneiderwohnt!!! A szüleimmel Schneiderwohnban élünk. Ez egy fura kis város Németországban. Nem túl nagy, de mégis fontos cégek, világmárkák meg boltok vannak itt. Bármit megkaphatok, de most tényleg!!! A szeretet kivéve. A szüleim ki nem állhatnak. És ez most komoly. Én túl okos vagyok hozzájuk. Már öt évesen olvastam. Akkor kezdődött a Harry Potter könyvsorozat. Én bejelentettem anyuéknak, hogy sürgősen meg kell látogatnom Harry Pottert. Anya és apa utálják az angolokat. Mindketten nagy cégek tulajdonosai, és kiszúrtak velük az angolok.(...)"

Örülök, hogy nem volt beszűkült a kis világom. :D Most meg egy sokkal későbbi füzetet nézegetek, amelyben a jövendőbeli családomról olvashatok fantáziálgatásokat. Úgy szeretnék a saját pszichológusom lenni... Annyira kíváncsi vagyok, hogy mi kell ahhoz, egy 13 éves lánynál, hogy a jövendőbeli családjához ragaszkodjon, abban remélje a biztonságot, a jelenlegihez meg egyáltalán ne.

i've gotta go cos my house is on fire

annyira takarodjon a büdös francba az összes üresjárata az életemnek!
mit csináljak holnap? egész nap simsezni fogok. ja, persze.
pakolni. se.
issstenem, de utálok unatkozni! istenem, de utálom az összes karácsonyt, húsvétot és társaikat!
lenne mit csinálnom, de olyan szinten leblokkol az, hogy senki sem képes csak és kizárólag velem foglalkozni, hogy azt hiszem, levetem magam egy hídról.
Vagy, mivel az összes létező ruhám, ágyneműm, cipőm és egyéb angliába szállítandó textilem kimosoásával ma éjszaka fogok végezni, kimoshatom az összeset újra, és akkor nagyon szépek lesznek.
FÚJ MÁÁÁÁRRRR

you just kill me, could you at least do that?

Úúúúúúúúúú most böngésztem jutyubon a kedvenceimet és íme ezt találtam, hogy Foalsos svéd ház maffia (:D), ez ni, és akkor ez rájöttem, hogy ez ehhez képest pont olyan, hogy szeptemberben nagyon szenvedtem és nem volt zenei ízlésem de semmilyen más ízlésem sem, minden mindig csak befolyásolt, elveszett voltam és magányos és kövér, és hévvel jártam iskolába, most meg április van és vannak barátaim, állítólag én befolyásolok másokat, kövér vagyok és nem járok hévvel iskolába mert utálom :D Lálykolom. A nyolcvanhatosnak meg ma betört az üvege úgyhogy le kellett szállni, csodálatos volt.

too much information

három (pontosabban négy, de beleszámítom a gubatortás szombatot) napja nem vettem magamhoz főtt ételt, illetve igen, csak kihánytam, tehát nem bírok enni, csak folyékonyat vagy egy darab almát és tele vagyok, viszont mostmár kezdek elpárologni, és nagyon sokáig kéne most fent maradnom hogy befejezzem az újságot, de ha eszek akkor kihányom, tehát nem eszem, tehát elalszom, de akkor nem kéne iskolába mennem mert megölnek, de akkor ennem kéne, de akkor kihányom és nem akarok majd menni, és el kéne menni orvoshoz mert az gázos, de nincs időm, úgyhogy meg fogok halni.
éljen éljen éljen! Ma délután Barnusnál voltam és a buszon elaldtam, nagyon kellemes volt, ez meg nagyon vicces:
Én: - És okos?
Barnus: leírhatatlan vigyor.
Én: - Mint a seggem, igaz?

kill everybody

valaki értesse meg velem, hogy én miért kapom meg mindig előbb vagy utóbb azt, amit akarok?
ez egyáltalán nincs jó hatással a lelki fejlődésemre. Nagyon durva. Ájpodtól kezdve előkelő szerepeken át emberekig. Lehet hogy négy évet kell rá várni, vagy négy napot, de akkor is megvan. Nem lesz ez így jó.

i melt with you

 Mint általában ahogy ilyenkor tervezni szoktam, Vikitől tegnap eljöttem reggelizés után ( este fél hét körül sikerült asszem..:D), leszálltam a nyolcvanhatosról, és szembetaláltam magam egy fodrászattal. Mivel ott volt, és én is ott voltam, gondoltam egyesüljünk... szóval fodrásznál voltam, ÉN, ki olyan határozottan utasítom el a fodrászok beavatkozását a fejszőrzet természetes elburjánzásába; ki magam vágom a frizurám és ez nem is látszik rajta a fejem baloldalát ért balesetet kivéve, ami viszont brutális; ki a világon a legjobban utálom ha nem tudom befolyásolni a hajam életét.
Az eredmény: körülbelül negyedannyi hajam van, mint volt és nagyon tetszik.
Asszem megyek bringázni, de az a baj, hogy simsezni is akarok, ami pedig elviekben fontosabb, hogy holnapra egy egész újságot kéne összerakni, továbbá egy novellát írni Karinthy után szabadon, de erre sajnos nem lesz időm, úgyhogy csak bringázni és simsezni fogok.
Viszont hallásra!

13

tizenharmadika van, tizenhárom nap, míg meglátom a saját szememmel a ködös albiont, meg azt az aranyos kis táblát hogy WELCOME TO LONDON, és ma van annak a napja, hogy megtapasztaltam, mennyire ki tud csinálni a bűntudat.
 Tegyük fel, hogy lett az életemnek egy új szereplője, akivel ugyan nem beszélek annyit, mégis pótolja szinte a szüleimet is, akikről meg azt gondolom, hogy nem igénylem a nagyonjó kapcsolatot velük, de valószínűleg mégis, ha más embereket állítok a helyükre... mindegy.
 Szóval, nagyon fontos, ami egészen eddig nem tudatosult bennem, hazudtam neki, ami szintén nem annyira (ami viszont nagyon durva, és kicsit úgy érzem, hogy belülről rohadok), most pedig olyan szinten bűntudatom van, hogy ma egy órán át zokogtam, hiányzik a hüvelykujjamról a bőr, és tudom, hogy holnap elé fogok állni és elmondom az egészet, de azt nem, hogy mit fog reagálni, és hogy vajon megbocsát-e...
 Ami még súlyosbítja a helyzetet, hogy valószínűleg ő is tudta, hogy nem voltam őszinte vele, és akkor felmerül a kérdés, hogy mióta tudja? Mióta vár arra, hogy én mondjam el? Hogy bírta ki, hogy ne szégyenítsen meg ennyi ideig? És én ezt hogyan tudom... "megháláni"? Erre mi a jó szó? Erre az egészre nincs jó szó.
Rettnetes érzés, semmivel enm tudom összehasonlítani. Egy olyan ember bizalmát eljátszani, aki sokkal többet tett értünk, mint amennyit bárkitől is remélhetünk, borzasztó érzés.
Tényleg nem tudnám elviselni, ha nem bocsátana meg. Megérteném, csak nem viselném el.
Ez egy nagyon nagyon szar helyzet, és utálom, hogy pont most, miután arról akartam írni, hogy mindenem megvan amit valaha akartam, szép lassan elveszik minden. És irtózatosan vicces nézni magamat, amint kapálódzom utánuk...
És ha legalább "csak" ez az egy dolog forogna kockán! Abba is beledöglenék, de mégis.

Hogy minden? Nem... Megint csak tárgyak. Most embereket veszítek el. Ők a "minden", de ezt valahogy olyan nehéz felfogni. Csak bocsásson meg az én Derék Patrónusom.

mai oktatóvideónk

ezt twitterre kéne

csak nem írnak a szervizből, hogy mi van. Nagyon aggódom. Mintha egy szem fiúgyermekem az újdönsült barátnőjével lenne, vagy legalábbis a vakbelét műtenék.

gyötrelem

Jaj-jaj. Elvittem az eszközt megjavíttatni a starkingbe, de rettegek hogy valami milliós végösszeg fog kijönni, csak mert ilyen puccos szar. Miért olyan nálunk az apple mint az ikea? Hogy máshol már rég csak az egyetmisták rendezkednek be onnan, itt meg még mindig csak az, akinek van mit, vagy szerencséje volt vagy mittudomén, de még mindig nem olyan nagyon tömegtermék pedig lehetne, és akkor most nem ücsörögnék görcsbe rándult gyomorral a körmöcskémet tövig rágva azon aggódva, hogy holnap felhívnak és közlik, hogy megszületett a baba, mehetek érte, és fizethetek 644458687556264147413546846974644134631684614 forintot.

armistice

Tisztelt Olvasóközönség!

Amennyiben az ismeretlen emberrel történő csókolózás nem megvetendő hanem szórakoztató, miért vetik meg a szórakozó embereket? :)

thought flow

angolórán az volt a feladat hogy központozás nélkül azonnal írjunk le nagyon sok mindent egy témáról ami eszünkbe jut és ez szerintem egy nagyon jó kis feladat volt és öröm volt csinálni hahaha de modoros, de modoros megállapítani a modoros dolgokról hogy modorosak de akkor is úgy hangzott a dolog mint a levél a nagymamának de mindegy mert ezt is minden bejegyzésemről megállapítom TÁN holnap megyek az ikeába Vikivel és már nagyon várom a dolgot mert enni fogunk daim tortát ami nagyon finom aztán enni fogunk sima daimot is ami megint nagyon finom végül pedig alszunk majd a nagyonszép ágyakban ami a legfinomabb mind közül aztán este megyünk a mentateraszra ahol az undorító második kerületi tizenkét évesek szokták kiereszteni a  gőzeiket vö. fingás azt követően pedig még nemtudom hiogy mit csinálunk és reményeim szerint ez is csak olyan szokásosan szar este lesz kivéve azt hogy most majdnem az egész osztály jelen lesz így kissé biztonságban érezhetem majd magam de ennek semmi értelme mindegy szóval nagyon lelkesen várom a holnap estét se.
azon tűnődtem még hogy tulajdonképpen a földön a legszarabb dolog ez a kamaszodás meg a folyamatos éjszakai kijárási kényszer mert egy ilyen este kerül kábé nyolcvan telefonba belépőjegybe meg minimum egy sörbe ami még nem is olyan gáz de a felső határ azért már elég gáz a "buliruháról" és egyéb köcsögös kiegészítőkről mint rohadtnagy szemüveg meg ilyenek nem is beszélve szóval ez GÁZ TÁN. az a szerencse hogy nem vagyok még 16 éves mert ha tizenhat éves lennék akkor nem változna semmi csak a tudatalattimban felszabadulna valami roppant okos meglátás mely szerint már fiatalkorú felnőtt se nem vagyok még aki maga dönthet a tartózkodási helyéről s lakcíméről és így aztán még arról is hogy akár haza sem megy ha nincs kedve és bizony hát továbbra is rettegek a saját hülyeségeimtől.
Tán.
higher and higher and higher higher and higher and higher higher and higher and higher