Az egyikbe ilyen bölcsességet írtam 12 évesen:
"Ki nevet a végén? - A gyengébb. Mert jön egy kívülűlló, teszem azt egy olyan, akitől mind félnek, és majd az megvédi. Azon elmélkedem, miért van az, hogy... mindig csak az első háborút nyerjük meg? Bizony, hogy az erősebb a gyengébb, mert míg az röhögve, s vidáman támad, meg összefog, a gyengébb mutyizik (?!) veszít, mutyizik, nyer. Ha hülye vagy, minden sokkal könnyebb. Mert (elvileg) elfogadják, hogy egy jellemtelen pióca vagy, és "segítségre szorulsz". De van egy réteg, amelyik tudja, hogy nem szorulsz te semmilyen segítségre, csak... na mindegy."Először fogalmam sem volt, hogy kire lehettem mérges, mikor ezt írtam, közben rájöttem, de azt viszont nem is sejtem, hogy ennek a gondolatnak mi az értelme :D. De azért sajnálom, hogy nem írtam sok ilyet zsengébb koromban.
Íme az első "regényem", ezt 10 évesen írtam egy rózsaszín monocromóba, és olyan jónak éreztem, hogy legépeltem és ki is nyomtattam :D
"Szia! Meygan vagyok. Utálom Juliát. Utálom Frau Becksteint. Utálom Tobiast. Utálom Schneiderwohnt!!! A szüleimmel Schneiderwohnban élünk. Ez egy fura kis város Németországban. Nem túl nagy, de mégis fontos cégek, világmárkák meg boltok vannak itt. Bármit megkaphatok, de most tényleg!!! A szeretet kivéve. A szüleim ki nem állhatnak. És ez most komoly. Én túl okos vagyok hozzájuk. Már öt évesen olvastam. Akkor kezdődött a Harry Potter könyvsorozat. Én bejelentettem anyuéknak, hogy sürgősen meg kell látogatnom Harry Pottert. Anya és apa utálják az angolokat. Mindketten nagy cégek tulajdonosai, és kiszúrtak velük az angolok.(...)"
Örülök, hogy nem volt beszűkült a kis világom. :D Most meg egy sokkal későbbi füzetet nézegetek, amelyben a jövendőbeli családomról olvashatok fantáziálgatásokat. Úgy szeretnék a saját pszichológusom lenni... Annyira kíváncsi vagyok, hogy mi kell ahhoz, egy 13 éves lánynál, hogy a jövendőbeli családjához ragaszkodjon, abban remélje a biztonságot, a jelenlegihez meg egyáltalán ne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése