repsol pulcsi

(Reginaáááaááaááaáááánál.)
Hivatalosan is diabetikus (egészen pontosan szacharóz- és glükózmentes) étrendre ítéltek. Úgy gondoltam, egyáltalán nem esik majd nehezemre lemondani a tábla csokoládéról, amit minden nap megvásároltam a cébéában, de ma szembesülnöm kellett vele, hogy a salátaöntettől a pirított kardamomos kenyérig minden szarban van cukor, így hát körülbelül semmit nem ehetek meg a világon. Vagyis nék. Bár szorgalmasan vezetem kábé egy napja a táplálkozási naplóm (amiről mindig Sadie jut eszembe), ez egyáltalán nem akadályoz meg semmiben, azt hiszem.
DE, a tudat kicsit mégis, hogy ha betartom, nem kell pár év múlva szurkálnom magam, ÉS még talán mint a willendorfi Vénusz élő mása is megszűnnék létezni.
Azért kicsit zavar a dolog, és korlátozva érzem magam. Inzulinrezisztencia a neve.

megszökvén az otthoni nettelenség és az újonnan beszerzett hangulatvilágítás megnyugtató családi köréből, most a házunk közelében levő börgerking wifijét lopom azzal a céllal, hogy elegendő anyagot szedjek le az internetről a termtud projektmunka elkészítéséhez, s minthogy teendőim és a rendelkezésemre álló idő fordítottan arányosak egymással, most szenvedéllyel, pátosszal és ármánnyal teli életem történéseinek ecsetelése helyett csupán a fentieket közölhetem a világgal.

fertő

Emlékszik még arra valaki, hogy Lily Humphrey miért is van házi őrizetben?

Miért utalnak minden sorozatban arra, hogy vége van Oprah sójának? Tényleg ennyire fontos volt ez az amerikaiaknak? Na jó, ha belegondolok, nálunk abból is popkulturális utalások száza születne, ha valami híres ember fila táskát merne viselni. Semmi értelme annak, amit az imént leírtam.

Van ez a buta film. Barátság extrákkal. Benne látható a titkos szerelmem, Emma Stone (úgy 5 percig), akinek abban a nagyon jó filmben, az easy a-ben Olive Penderghast volt a neve. Nagyon tetszett ez a név, most meg ebben a csodálatos borzalomban a másik titkos szerelmem, Mila Kunis "O. PENDERGHAST" feliratú papírlappal hadonászott. WICKED

Amúgy megint az Így jártam anyátokkal rabja lettem. Folytattam onnan, ahol kábé ballagáskor meguntam, és egész egyszerűen fantasztikusan lefoglalja egyszerű, sekélyes elmém. Tök jó, mert a suliban minden átmenet nélkül elkezdek röhögni valamin, ami a sorozatban volt, meg ilyenek. Volt egy rész, amiben Lily Meryl Streep akart lenni, és egyszercsak felordított, hogy I BROUGHT FRENCH COOKING TO AMERICA! nekem meg eszembe jutott az a borzalmas időszakom a Julie&Julia megtekintése után, amikor hosszú napokon át azt hittem, tudok főzni, meg sütni és nem ment ki Merly Streep furcsa gágogó hangja a fejemből.

A Gossip Girl meg nagyon szar amúgy. Akkor volt a legjobb, amikro gimibe jártak és szemétkedtek egymással, de ez, hogy seholsemmindenhol vannak és semmitsemnem csinálnak, kicsit unalmas. Már élni nem, élni tudnék így, de nézni elég szar. Arról nem is beszélve, hogy New Yorkot is elég sok időbe telt megkedvelnem, nem várhatják el tőlem azt, hogy a legtipikusabb, legsekélyesebb, legfertőbb Kaliforniát viseljem el, mint kedvenc sorozatom történéseinek színhelye. Azonnal el kell onnan jönniük, nem bírom.
Mondjuk biztosan nem is ez a kedvenc sorozatom. A Sirens és a Született Feleségek felülmúlhatatlan.

Ó Igen, a Szülcsifelcsi, nos az utolsó évadhoz érkezett, és ez igazán nagyon szíven üt. Rájöttem, hogy amit igazán nagyon imádok benne, és ami az egészben a függőséget okozó anyag, az a narrátor, és az ő hangja. És a zene. De főleg a narrátor. De ez egyébként a GG-vel is így van, hogy amilyen szar a könyv, amiből készítették, és amilyen sekélyes a sorozat egyébként, olyan meglepően találó mondásokat nyög be néha a narrátor, és olyan vicces utalásokat tesz, hogy az az egész színvonalán dob egy csomót. Mármint képzeljük el a GG-t narrátor nélkül. Uhh. (Amúgy pletykacicát mindenki Kristen Bellnek képzeli el, ugye? És látja maga előtt, amint macskapózban ül egy asztalon, és nagyokat pislogva meséli ezt az egészet.)

Amúgy itt érzek magam körül egy ilyen fekete lyukat vagy mi a szart. Ha tíz éves voltam, amikor az első évadot néztük minden szerda este a tévékettőn, És ez volt kétezerötben, amikor is JA NEM, SEMMI:) Igen, valóban kettes leszek matekból, de ebbe teljesen belenyugodtam, és nem óhajtok tenni ellene semmit. Túl fárasztó volna, és túlságosan megbántott a tanár, amikor azt mondta, hogy "ideje volna megtanulni a szórzótáblát". Nos, ideje volna hagyni a  farncba azt, amit a kis agyam képtelen feldolgozni. Például a szorzást nyolccal meg kilenccel.

Köszönöm, hogy megint írhattam valami totálisan összefüggéstelent, ma láttam az A380-ast ÁÁÁÁÁÁÁÁ! hatalmas!!! A viszont hallásra.