diazepám

ú de hánynom kell már megint
minden egyes napon mostanában, amikor megyek haza ebben a gyönyörű ragyogó napsütésben, elhatározom, hogy nem is kapcsolom be a számítógépet mert úgyis csak felidegesítem magam mindenféle dolgon amik gyakorlatilag meg sem történnek meg ilyesmik. aztán úgyis bekapcsolom.
most volt ugye ez a robbantás a távoli egyesült államokban. leszögezném, hogy ez szerintem is rettenetes dolog, bármi, ami akár egyetlen emberéletet is követel.
ugyanakkor hát összehányom magam, hogy az első dolog ami kiszúrja a szemem, az egy ilyen megszerkesztett fotó, rajta az utasítás a manapság divatos betűtípussal: pray for boston
hát ezek a következetlen barmok, jó, igen, valószínűleg valami 12 éves csinálta a macbookján és aztán megosztotta annyira sok ember, hogy még én is láttam, de miért? mi a faszom? miért nem látok olyat, hogy imádkozz a húsz teljesen ártatlan kisgyerekért, nőért, férfiért akik a még távolibb közel-keleti országokban halnak meg naponta hasonló robbantások következtében, de erről manapság már nem is hallani, jó ha utoljára két éve közölték ezt az emberekkel, csak úgy mellékesen, a berlini állatkert sztármedvéje meg a bivalybasznádi biciklilopás ügye közé ékelve. de a szentséges egyesült államokban meghal három ember (még egyszer mondom, borzasztó, rettenetes) és imádkozzon értük az egész világ, és beszéljünk erről még minimum egy hónapig. hát álljatok kézen és szarjátok le magatokat
fú