gombócba gyűrve

igazi mosott szar vagyok! és utálom a shiftet, nem fogom megnyomni soha. ...
semmihez sincs kedvem, csak a szerelmesvers antológia-készítéshez, ami is az irodalom projekt mostan, és be lettünk fenyítve, hogy amennyiben a dolog nem készül el megfelelő minőségben határidőre, úgy minimum egy jeggyel rosszabbat kapunk az amúgy sem sok jóval kecsegtető év végi... foskulába (hát ennyit a mai fogalmazáskészségemről). mármint epochák összeredménye, vizsgajegy, meg ez a projekt izé.. olyan fura hármasnak lenni irodalomból. pont irodalomból. meg történelemből is. (mondjuk minden másból meg kábé kettes vagyok, úgyhogy mindegy.) az angol szóbelim rettenetes volt. bár a drága tanárnő megnyugtatott, hogy ötöst ad, és ezzel végre lezárhattam angolnyelv-tanulmányaim borzadalmas történetét, körülbelül három egész szót bírtam kinyögni a 10 perc alatt. vagyis úgy érzem.
de nem mintha ez amúgy annyira letaglózna. igazából cseppet sem teszi. az sokkal jobban megrémített, hogy ma suli után kimerészkedtem a kopaszi gátra, mely az este fél hetes időponthoz képest (hatkor jöttem ki a suliból, és mintha kicsit gyorsan leértem volna.. ez a biciklizés ez nagyon remek dolog) meglehetősen crowded volt - megfogadtam hát, hogy napfényben soha többé nem teszem a lábam a park területére, csakis kilenc óra után, ahogyan eddig mindig tettem. abban a tudatban szeretnék elszenderedni, hogy az én gondosan kiválasztott, tökéletes panorámával rendelkező ugyanakkor eldugott kis helyem nem színtere sem jógapartinak, sem más boldog párok randevúinak, sem pedig tíz év alatti gyerekek kacsázási próbálkozásainak. amiről pedig nem tudok, az nem fáj.
és holnap epochazáró. és az elmúlt egy hét minden egyes óráján... vagy nem voltam jelen, vagy nem voltam jelen pszichikailag (vagy hogy). fogalmam sincs, hova kerülök olyankor, egyszerűen végigülök 80 percet anélkül, hogy egy szót is hallanék a tananyagból. úgyhogy a legutolsó dolog, amit felfogtam az Szent István volt, de igazából azt sem sejtem, ő honnan került elő, ma pedig hirtelen a tatárjárásról beszéltünk. nagyon sok szerencsét nekem. ... vagy inkább nem megyek be holnap reggel! ez a megoldás mindig be szokott válni.
ja, és szerelmesverset is kell írnunk. legalább arra képes leszek.

undorító hívó szagú a kezem és ég mint a rohadás, és egy filmet kicsit el is rontottunk egy telefonból áradó hirtelen fényvillanásnak köszönhetően. de csodálatosak lettek a képeim, ííímádom az analóg.

 ennek a dalnak a szövege, bár idézni felér egy "nárcisztikus hajlamaim vannak, teljesen abnormális vagyok" táblával az ember homlokán miközben el óhajt csábítani valakit, s bár minden szavával egyet kell értenem, sosem mutatnám meg olyan embereknek, akikkel kapcsolatban esetleg így éreztem vagy érzek. vagy fogok. kicsit a szeptember végénre emlékeztet, arra a versre, amit még asszem hetedikben tanultunk, és én akkor, bár nem tudom valaha kedveltem-e különösebben Petőfi verseit, úgy éreztem, hogy én ezt az embert az életben nem fogom tudni kedvelni, vagy a munkásságát éltetni, mert teljesen idegbeteg. Nagyon ijesztő az a szöveg. És ez is. De nem baj, mert ezt le fogom műfordítani nagyon szépen, és belerakom az antológiámba, ez lesz az utolsó szöveg. hogy csak a végén derüljön fény énem sötét, abnormális nárcisztikus, személyiségzavaros oldalára. vagy mi van.