falukutatás

s íme, tizenegyedikes létem első napjaiban hasznosíthatom is gépíró tudományom ami már nagyon régen került a hatalmamba és már régen el is felejtettem. Történt azonban, hogy túl vagyunk a lámpaoltáson (és mi olyan lazák vagyunk, hogy ilyenkor nem kapcsoljuk vissza a lámpát mert.. igaziból kurba messze van a kapcsoló) és másképp nem tudnék írni feleslegesen egy  bejegyzést arról, mennyire nehéz falut kutatni, mennyire csúnya kamaszlány vagyok, de milyen hatalmas madár repült ide a billentyűzetre az imént, szitakötő vagy valami ilyesmi, és mennyire megijedtem tőle, és mennyire menők voltak itt a fiúk, hogy elbújtak a lányok takarója alatt, és mennyire menők, és micsoda balsors, hogy nem vagyok én is menő, de most tényleg, minden szarkazmust mellőzve, annyira unok már nem menő lenni, olyan szomorú vagyok, és ettől még kevésbé menő, és ez olyan szomorú! :D De most tényleg.

magammal vittem a szemüvegcsid, Mincsi