The Lady Is A Tramp

némi fáziskéséssel bár (3 év), de randevúra lettem hívva a Zongorista által. (Nem tudom, ide nyáladzottam-e szegényről, de fél éven keresztül semmi másról nem voltam képes beszélni, és csodálom, hogy még mindig vannak barátaim.) Te jó ég, nemsokára azon kapom magam, hogy vallást alapítottam. Egyszerűen lehetetlen, hogy ne létezzen valami felsőbb erő, ami folyamatosan valóra váltja a elképzeléseimet az életemről, legyen az bármilyen merész és valószínűtlen. És nem is az idő a legfontosabb neki, hanem az, hogy igazából már teljesen letegyek a dologról, mikor megvalósul. Az persze változó, hogy végül mennyire tér vissza belém a szenvedély. A legdurvább egyébként az a közömbösség volt, amivel Londonba utazásom hírét fogadtam először. Mondjuk az lehet valami önvédelmi mechanizmus volt, nehogy beleéljem magam aztán itthon maradjak és felakasszam magam.
 Egyébként mostanában komolyan az a gyanúm, hogy én vallásos felnőtt leszek. Nem bírom felfogni a történteket.