35

Hol is kezdjem.

Az utazás témája: Blue Foundation - Bonfires. Félelmetes, valóban a tábortűz előtti és utáni események voltak fontosak. Közben csak elérzékenyültem... Az a jó egyébként, hogy ezek véletlenszerűen jönnek, például Finnország előtt is csak úgy megtaláltam a gépen a beautiful dayt, aztán az úton folyton azt hallgattam, annyira tetszett. Így volt ezzel is, csak néztem, miféle zenék vannak a gépen, aztán láttam, hogy Blue Foundation, mi ez, és ráraktam.
Az a baj, hogy erre szenvedtem, így aztán rossz emlék. Mint a Love Etc.

Egyébként rossz előjelnek is vehettem volna, hogy 5:35-kor, útban a suli felé az emerkettőn leadták a Love etc-t. Mert az a csalódás muzsikája. Pont annyit szenvedtem, mint amennyit röhögni akartam.

Sokat hallgattam még Chopint, Snow Patrolt és Lily Allent.

Annyira nem tudom, részletezzem-e azt, ami a legjobban érintett, mert a tegnap reggeli elhatározásaim is elavultnak tekinthetők, mert azóta eltelt több mint egy nap, és ilyenkor bezzeg egy nap alatt történik minden...
Személyeskedjek, vagy írjak egy dögunalmas beszámolót (úgy, hogy nem is tudok tájleírást produkálni?) a helyekről, ahol voltunk? Inkább együtt a kettőt.

Legelőször azt, hogy a Bonfires-t tessék hallgatni sokat, mert gyönyörű, hát teljesen meghalok, pedig négyszázadszor hallgatom.

I was given wine
We're feeling okay
And quite all right

You wash my tears away
And make me wanna stay
And bonfires lit up the shores

Szóval akkor úgy kezdem, hogy Erdély nem barátságos.
Az erdélyiek azok, de Erdély nem az.
A tájak gyönyörűek, főleg az erdők fogtak meg. Fenyőerdők, a hegyeken. Mintha rájuk lenne írva, hogy NEM MEHETSZ BE, ugyanekkor bevágyódsz a kellős közepére, ahol betájolni sem tudod magad, és pillanatok alatt elfelejted, mi az az "ébresztő" a "piroshetes" meg egyáltalán a "külvilág". Tudod jól, hogy odabent nincs semmi, ami megvéd a medvétől meg az egyéb barátságos lényektől, de még csak ez sem zavar, főleg, ha egy buszban poshadsz, a bonfires-t hallgatod, és várod, hogy valaki feltörölje a könnyeid, ne csak maradásra bírjon... (dalszöveg.)
Mert bőgtem. Miatta. Megérte? Nem.
Egyetlen egyszer vette észre, hogy bőgök, akkor egy gyenge vigasztalásra is futotta, de aztán százkilencvenes fordulat, röhögés tovább. Én meg bámultam ki az ablakon, és rádöbbentem, hogy kolozsvár elég lepukkant, meg hogy szeretem Budapestet. (A hazaérkezés egyébként úgy festett, hogy a buszról leszállva mozgott alattam a föld, szédültem, és azt mondogattam, hogy én nem akarok itt lenni. Ha lett volna erőm, gyűlölködve néztem volna az egymásba csimpaszkodó gyerekeket és anyukákat [habár mikor Esztert és az anyukáját láttam meg, kis híján ismét elbőgtem magam, de akkor a meghatottságtól.] de nem volt, ezért csak szédelegtem, a gondolataim egészen máshol voltak. A lábaim odamentek a bőröndömhöz, a szám válaszolt Jázmin anyukájának, de én máshol voltam... Egyedül akkor tértem magamhoz, mikor egy pillanatra úgy tűnt, hogy ő hozzám jön, és bocsánatot kér. De elment mellettem. Vissza az álomvilágba.)
Tehát, kezdem inkább elölről.
Fél négykor keltem, izgatott voltam, és max ilyen öt percekre aludtam vissza. Nem mosolyogtam semmit, csak néztem, ahogy izzad a tenyerem, és aggódtam, hogy lesz egy új szemölcsöm. Háromnegyed ötig már nem bírtam ki, hamarabb keltem, és kikapcsoltam az ébresztőt. A következő kép, amire emlékszem, az az, mikor húztam a bőröndöm a ház mellett, és bosszankodtam, hogy senki sem kérdi, hova megyünk. Aztán hogy berakom a bőröndöm a kocsiba. Megyünk ott a 141-es vonalán... ja, és még az beugrott, hogy a Love Etc ment, mikor az egérútról lekanayrodtunk kelenvölgy felé.
Kiszálltam a kocsiból, Szilviék is épp akkor jöttek.. hevesen integettünk egymásnak.
Felmentünk a buszra. Zavarban voltam, és mindenen röhögtem, amit Szilvi mondott.

- Ó, anya, szia... Még mindig itt vagy? Nem akarsz hazamenni?

Ismét leszálltunk, és Jázminnal azon röhögtünk, ahogy apukám és az anyukája kommunikálnak.

Min: - Az én anyámnak jó dolga van. Már hajnali hatkor van kihez dumálnia.

Valen: - Téged ki hozott le?
Én: - Édesapám.
Valen: - Híí! És ő hol van?
Én: Ági és Apukám kommunikálásank színhelye felé intek. Apukám épp bólogat, Ági beszél. Amúgy végig így csinálták, ők így szoktak beszélgetni :D
Valen: - Júúúj.. nem akarsz bemutatni apukádnak?
Én: - Nem.

Hát ezen mindenki hangosan röhögött 10 méteres körzetben, de lehet, hogy ők is csak izgultak, és a röhögés feszültségoldó.
Mindegy, hát én a Valentin mellett ültem a buszon, és nagyon élveztem, hogy átordibál rajtam, mintha ott sem lennék, úgy beszélgetett az osztálytársaival. Tehát itt kezdődött.

Felfedeztetett, milyen kitűnő párna vagyok.
Az ölemben aludt, kábé karcagtól berettyóújfaluig. Itt szólt ugyanis Nándi bácsi, hogy mindenki próbáljon meg a saját ülésén tartózkodni, de tudjuk, mi volt a baja. -.- Ártándnál már hülye volt. Megvolt rá az oka, de hülye volt, akkor is.
Kolozsváron le lettünk cseszve, a kedvenc tanárunkat ugyanis roppantul zavarta a tény, hogy a fiai mellé ültünk a buszon - nem csak nekem sikerült ellenkező neművel barátkoznom. Tehát, nem szabad azt hinnünk, hogy most ez egy happening, mert ez egy tanulmányi kirándulás, és ő majd gondoskodik róla, hogy ne érezzük ilyen jól magunkat. Hát, asszem sikerült az ő gondoskodása nélkül is.
Ez a papolás egyébként azután jött, hogy tudtam a választ a kérdésére. Seggfej.

Estére már egyáltalán egymáshoz sme szóltunk, annyira jól érezte magát, de akkor még nem készített ki a dolog különösebben. Fáradt voltam amúgy is. 13 óra buszút... Az időeltolódásra nem hivatkozhattunk, amikor "szarul" volt a válasz a jól ismert kérdésre hiszen egy órába még senki nem halt bele. Ha két órát megyünk előre, szerintem simán lettek volna halálos áldozatok, annyira kitartó volt a társaság, komolyan.
A szobánk nagy volt, szép és jó. A szállás gyönyörű. A hely is gyönyörű. Az első nap egész okés, de mégsem, mert itt kezdődött minden.
Este meg akartam hallgatni a bonfirest mége gyszer, de Johanna néni bejött a szobánka, hogy leoltsa a villanyt. Rámszólt, hogy tegyem el a telefont, ne sms-ezzek a fiúkkal, mert elveszi. Komolyan mondom, hülyék ezek! Az első az esti talákozgatás volt, Ági néni mondta, mikor zokogva közöltem vele, mennyire utálom Nándi bácsit ilyenkor, hogy attól fél, találkozgatunk majd esténként, meg hogy.. hát folytatta, de mivel bőgtem, mert allergiás vagyok az igazságtalanságra, közben ezen az esti találkozáson akartam sikítva röhögni, átmeneti süketséget, végzetes hibát, 404-et okozott nekem, a lényeg, hogy nem emlékszem, mit mondott még, na de ki a szar akar sms-t írni 130 forintért egy olyannak, aki ott van tőle 50 méterre? Ráadásul pénz sincs már február óta a telefonomon. De most komolyan, eszembe sem jut, ha nem mondják. De ez volt a mániájuk, azt hiszik, a 13 éveseknek csak a fiúkon jár az eszük, akikkel mellesleg csak barátok... De ezért nem hibáztatom őket, szerintem senki enm tud semmita 13 évesekről, és általánosítanak. Szerintem egyáltalán nem vagyok az a 13 éves fajta (főleg, mivel az utcán járva-kelve legalább 15 vagyok. Ha nem hagyom otthona szemüvegem, 16. Aki ismer, annak 10.) de hagyjuk.
Ha nem fekszik az ölembe, nem tudom meg, milyen aranyos, mikor nincs magánál. Még egy dolog: amíg enm tudjuk mi, nem is hiányzik. Egyébként tényleg nem láttam még ilyet, hogy valami szép, de tudod, hogy csak neked az. De neked borzasztóan az, és egy közhely: neked teremtették. Vagy inkább faragták. Nem tudom.

Kedd: Szent Anna tó. Ez a nap nagyon jó volt. Reggel közöltem Valentinnel, hogy Johanna néni megtiltotta az sms írást, borzasztó módon korlátozva ezzel minket, ő pedig továbbadta Mikinek, így jött létre a mi számkivetett négyesünk. Nagyon jókat röhögtünk azokon, amiket mondtak, meg amúgy is... Áh, a kedd és a szerda nagyon jó volt. (Egyébként biztos kedden voltunk a szent Anna tónál? a kommentekben szabad a le és beszólás.) Lauval tartottam, és a civilizációt magunk előtt és mögött hagyva (de tőlünk 50 méterre tényleg nem jött senki.) beszélgettünk. Nagyon jót, és nagyon sok mindent elmondtam neki, ami nagyon jól esett. Ő is mondott sok mindent, amit nem gondoltam volna, hogy valaha megtudok :D DE tényleg, tök bizalmasan beszélgettünk. Biztos a nevünk miatt, elvégre rokonok vagyunk. a Laurák összetartanak.
Regina közben felhívott, aminek különösen örültem, de ez a köszönésemből nem nagyon derült ki (kábé olyan lelkesedést produkáltam, mint amikor fel-le szálltunk a buszba... pedig tökre örültem neki.) És kikísértem a nővéremet kelenföldre, mert megy veszprémbe. És a vécéről is most érkeztem meg. Nem emlékszem másra keddről...
Ezen a napon csináltam a legjobb képeket. De az lehet, hogy szerda volt. Á, nem emlékszem! Várjunk, kedden voltunk az iskolában, aztán a Szent Anna tónál, végül a rezervátumban? De akkor szerdán? Hosszútávú memória rules.

Szerda: Az első igazán rossz és egyben igazán jó nap.
Ezen a napon a kék, Bellás (ez hosszú történet) blúzomat vettem fel, ami nagyon aranyos, még a bécsi pimkie-ürítésnél vettem. (Arról ide még nem írtam, de nagyon durva volt, fillérekért adtak mindent, és alig voltak a boltban.) Ehhez szoktam a holdkövemet is felvenni, pont azért, mert kicsit mély a kivágása, és akkor a mellem helyett inkábba holdkövet nézzék. De mivel otthonhagytam a holdkövemet, sopánkodtam is egy sort, csak sálat tudtam felvenni, de még így sem volt tökéletes. (most nem úgy kell elképzelni, mintha teljesen kint lett volna mindenem, csak én nem szoktam ilyeneket felvenni. de ez sem olyan, csak egy rendes blúz, buggyos ujja van, meg gallérja, meg gombjai, csak későn kezdődnek.)
Valentin: Ül mellettem, néz. - Ne rakd már ki a melleidet!... Gyerünk, vedd fel a csadort. Egy kettő. - Elkezdi a fejemre tekerni a sálamat, ami valójában kendő, csak elég hosszú.- Csak a szemed látszódjon ki. Miki, szóljál a Mincsinek, vegye fel a csadort ő is. Nagyon lengék vagytok ma.
Miki, Jázmin: Tanácstalanul néznek egymásra.
Köszönöm, hoyg ezta nagyon fontos dolgot leírhattam XD
Johanna néninek volt egy olyan beszólása, hogy "ne matassatok egymásban, annyira utálom, amikor egymásban matattok." Hát, megint nyilvánvaló, hogy mire gondolt, mikor ezt mondta, ezért aztán a buszon ismét hülyéskedtünk Mikiékkel. Hoztuk az sms-t, az esti találkozgatást, a matatást, mindent, és fennhangon beszéltünk arról, milyen jó is lesz nekünk este.
Min: - Én leszek a kiscica jelmezben!
Egyébként fingom nincs, hova mentünk szerdán. Elég szánalmas. A lovaskocsira emlékszem, ott is hülyéskedtünk... Hát az úgy történt, hogy eldöntöttük: négyen leszünk egy szekérben, de aztán jött hozzánk Ági néni, meg a Burger Máté. Igazából egyik sem zavart különösebben, a Burger Máté az valószínűleg kiesett félúton a szekérből, mert egyáltalán nem rémlik, hogy ott lett volna. Ági néni meg nagyon jó arc volt.
Én: - Valentin, azért nem ültem melléd, mert nem akartam, hogy még csúnyábban nézzen ránk, mert így csak szimplán csúnyán nézett ránk.
Ági néni: - Jaj, minek törődtök azzal, hogy ki hogy néz? Ez egy olyan rossz emberi szokás, nem kell figyelni rájuk...
Este kitárgyaltuk. Ez jófejség volt tőle. Egyébként utolsó este bejött a szobánkba Ági néni beszélgetni velünk, és ott is kiderült, mennyire jófej, csak az osztályteremben utálom. Így nagyon jófej. És bosszantó is, ha utólag belegondolok, sokkal jobb lett volna ez a szekerezés, ha a Miki ül a Jázmin mellé, én meg a Valentin mellé, mert így ők is másról beszéltek, és mi is, hiába kapaszkodtunk össze.
A templom előtt volt azthiszem az utolsó olyan alkalom, hogy négyesben hülyéskedtünk. Meggyőzött arról, hogy lehet a fiúkkal simán barátkozni is, nem muszáj szerelmesnek lenni ahhoz, hogy együtt legyél valakivel. Persze ez csak ilyen belső bölcsesség volt, és rám egyáltalán nem igaz :P
Ginának elkezdhettem fejtegetni a vallási nézeteim, amik ugye nincsenek, és nagyon örültem, mert ő is pont úgy gondolja, ahogy én, annyi idős (egy évvel idősebb.) mint én, és felfedeztem, hogy nem csak én gyártok eszméket folyamatosan, és egyáltalán nem kellene titkolni való szörnyűségként kezelnem ezt a dolgot.
A templomban meg mosolyogva fogadtam mindent, amit csak fogadni lehetett. És a buszon kibőgtem magam hazafelé menet. Tök rossz, mert az okokat nem írom le, nem akarom leírni, így meg úgy tűnik, mintha semmiségeken, vagy csak úgy, hobbiból bőgnék.
Este előbb vacsoráznunk kellett, nem mehettünk be a szobába... erre csak Jázminnal tudtam váltani egy sokatmondó pillantást, és nagy levegőt véve bementem az étkezőbe, vagy mi is volt az. 10 percig ültem az üres tányér felett, a gombócot ettem, ami a torkomban volt. Aztán rájöttem, hogy muszáj enni, mert akkor éjszaka nem fogok aludni, így nagy nehezen mertem magamnak fél merőkanál levest.
Nem vártam meg a másodikat, mert nem volt étvágyam, meg mert már nem bírtam volna sokáig. Berohantam a szobába, és az ágyamra vetettem magam. Aztán bőgtem, bőgtem, bőgtem, aztán muszáj volt beszélnem, mert bejöttek a többiek, és meglepett, hogy még legnagyobb lelki meghalásomban (köszönjük) is tudok humorizálni. Elköveteltem Jázmin telefonját, és hívtam a Reginát, pedig még beszélni sme tudtam nagyon. Nem vette fel, tudtam, hogy le van halkítva. Hívtam mégegyszer, talán mert megnyugtattak a hosszú pittyegések. Ez nagyon jó. -.-
Mindegy, aztán beszéltem vele is, meg a Dettivel is. Köszönjük. Nem oldódott meg semmi, de olyan jó volt hallani a hangjukat, mikor Regina mondta, hogy ő egy ribanc, akkorát röhögtem, és közben meg.. nem is tudom, annyira Reginás volt. Nem ezt akartam írni, hogy Reginás, hanem olyan, mint amikor Bella hallja Edward hangját, amikor hülyeséget csinál. Illetve nem egészen olyan, csak az érzés, hogy... nem tudom. Na mindegy. Ülöka fa tetején, én, a kis.. leszbi.
Este kupaktanácsot tartottunk az ágyamon, öribarik lettünk Eszterrel, és rájöttünk, hogy a bajok mennyire össze tudják hozni az embereket.

Csütörtök, az utolsó nap a szállóban. ahelyett, hogy kiélveztük volna minden percét, Laura részről megint volt pofavágás, szenvedés, egyedül botorkálás, meg nyomulás. Csak nem akartam kegyvesztett lenni. Úgy éreztem magam. A sok rajongó között egy megunt darab, inkább gond, de azért hadd legyen... Olyan szánalmasan éreztem magam, mégsem hagytam abba.
A Gyilkos tó nem tetszett. Talán, mert már nem éreztem jól magam (megjegyzendő, hogy a Szent Anna tónál nagyon jól éreztem magam, és a tó is szebb volt.. szerintem) talán, mert nincs ízlésem. De csak kiálló fatönkök. Szupi.

Wa fa-fa wey
To go beside you
Is where I want to be
Wa fa-fa wey
To laugh, to love

Félelmetes, mennyire ki tudom én választani ezeket a zenéket.
Furcsa, mert én a nagy, független, önálló, nagyotmondó, ambíciózus, et cetera et cetera, futottam valaki után. A legszörnyűbb rémálmom.
Este bonfire. Énekeltünk a tűz körül, és jó volt, olyan.. bensőséges. Elérzékenyültem. Félrehívtam Lulut, felmentünka telek legvégébe, ahonnan mindent láttunk, leültünk, beszélgettünk. Megint nagyon jó volt, csak rövid. De legalább a megoldás meglett.
Este a lépcsőnél könnyes búcsút vettünk egymástól, mintha reggel nem együtt mennénk haza. Vagy valójában a helytől vettünk búcsút, nem tudom.. vagy attól féltünk, reggelre nem ugyanazok az emberek lesznek, akiktől este elbúcsúzunk. Ez valahogy így is lett.

Péntek.
Mindenki túl fáradt és ideges volt, már nem az a kedves, megértő, vagy éppen jófej...
Nagyon sok bátorság kellett ahhoz, hogy közölni tudjam az illetővel azt a bizonyos megoldást, és időbe telt, mire összeszedtem. Elindultam felé, de csak...
"jaj, ne, ne, ne, nem érdekelnek a szaraid."
És közben a kezével hevesen jelezte, hogy nem nagyon járul hozzá a közeledésemhez. Egyébként lehet, hogy "nem vagyok kíváncsi"-t mondott, nem tudom. És utána is közölt valamit, nam tudom, mit, mert megint a megsüketülős dolog jött, de msot a döbbenettől. Mire föl ez a bunkóság? Kilapult képpel, nagy szemekkel ballagtam vissza Jázminékhoz, akik rögtönk kérdezték, hogy mi van, aztán megint csak a szám válaszolt, elmondta, amit hallott. A lábaim felvittek a busra, leültem, kicsit eltátott szájjal kibámultam az ablakon, amjd mikor magamhoz tértem, csak az előttem levő ülést bámultam, és szépen lassan elkezdett remegni a vállam. Másodpercekkel később vettem csak észre, hogy ráz a sírás, mint a kettőhúsz. Így sem bőgtem még soha, csak a hangtalan sírást tanultam meg otthon, de olyan fájdalmam még enm nagyon volt, hogy a hang helyett mozgás legyen. Semmi hang nem volt. Mint a Lexus rx400h.
Azt hiszem, székelyföldet végigbőgtem, és már nem is az embert gyászoltam, hanem a helyet, amit itthagyok, amit nem tudtam élvezni, mert játszottak velem. Mikor megláttam a táblát, hogy Farewell, meg hogy elhagytuk Hargita megyét, ismét elkezdtem bőgni, kizárólag ebből az okból. Itthagytuk... Megyünk vissza a rohadt Budapestre. Azt kívántam, bár lebombázták volna, míg nem voltunk ott. Akkor beköltözhettem volna az egyik vaderdőbe, és talán megtaláltam volna a se oikeámat. (Hát persze, a tökéletes, "mi ízlésünkre kifejlesztett heroin" a hargitai vaderdőkben található meg leginkább.)

Wa fa fa wey
Where to go and hide?
We're going to the sea
Wa fa fa wey
To laugh, to love

Egyébként szerdán szerettem hallgatni a vigasztalásokat, mert csak okosakat mondtak. Csütörtökön már csak a "nem érdemes"-re futotta, pénteken is, így aztán elegem lett mindenkiből, antiszocializálódtam, és nem nagyon kommunikáltam senkivel, ha nem volt muszáj. Nem az ő hibájuk volt, de az ember így tudja magát a legkönnyebben megutáltatni mindenkivel. Mostmár legalább ezt is tudom.

And this is how it went;
I am here to stay
Roaring with the wind
There's life within

This is what I give
A circle is complete
Another circle spins
There's life within
Within

A hazaúton próbált velem kommunikálni. Aludtam, felébredtem, nyitogattam a szemem, és ő vigyorgott a képembe. De csak néztem vissza rá, nem mosolyodtam el. Próbáltam szavak nélkül közölni vele azt, amire rájöttem, miután elmúlt a gyászom, úgy nagyvárad felé.
Mikor már csak mosolyogtam, és Lily Allen Fuck You-ját hallgattam. Nem gondolom, hogy a bosszú megoldás volna, inkább kicsinyes, vagy gyerekes, de valameddig jó, ez tény. Azért jó volt hallgatni, hogy fákk jú, fákk júúú veri veri mááááács, megmosolyogtatott. Hát nem, kapja be, ha ilyen faszparaszt bunkó állat.
Persze nem az. Azt is elhatároztam, hogy másnak se engedem, hogy szidja, míg én ott vagyok, nem leszek olyan közönséges, hogy csak szidni tudjak valakit, akivel olyan sok jó közös emlékem van. Ha ő le tud ribancozni azok után, amiket én tettem érte, az csak az ő primitívségére utal, én nem vagyok olyan. Ugyanakkor volt egy ilyen... a Márkról beszéltünk, és röhögtünk, (állítólag kék lett a haja, míg erdélyben voltunk) mire Jázmin hozzáfűzte, hogy a kis gothic görl, mire nekem félelmetesen gyorsan leolvadt a képemről a mosoly, és csak annyit mondtam, hogy "ezt nem mondd többet."
De ez így olyan, mintha elástam volna magamban, mintha nem is létezett volna. Mint a filmekben, mikor meghal valaki, aztán a főhős kiscsaj haragszik az illetőre (amiért meghalt) és semmit sem enged tenni, ami őrá emlékeztetné. Elég hülye dolog, főleg azután, hogy mindegy.
Persze mikor korondon voltunk, elhangzott tőlem is pár olyan megjegyzés, hogy "újgazdag pöcs" meg "sznob barom" és az első még igaz is, néha a második is, de azért nem kell, hogy szokásommá váljon ezt megjegyezni neki. Az első nem az ő "hibája".
Na, szóval... volt még pár próbálkozás. Egyikre sem reagáltam, és ez talán már éntőlem volt gyerekes dolog, ugyanakkor arra kell gondolni, mennyire lenne papucs dolog úgy tenni, mintha semmi sem történt volna egy hét alatt.

Remek volt, és tudom, hogy semmit nem lehett ebből megérteni, mert a lényeget nem írtam le ide, de azért jó, hogy leírhattam.


Néhány részletet azért közlök az irományaimból.
Ezt tegnap délben.
"...nem papucs voltam, hanem egy itt-ott lyukas sötétítőfüggöny. Ha már a textíliáknál tartunk, tökéletes párna is voltam, a hét elején fedeztetett fel ez a kitűnő tulajdonságom, hogy az ölem kiválóan megfelel fizikai, és szellemi (bár ilyenből, azt gyanítom, nem volt sok) megpróbáltatások kipihenésére. Kedden és szerdán a kezem is megfogatott vala, sőt, egyik nap talán több is történt. (...) És most, ahogy látom egy másik lány ölében (aki amúgy a harmadik ezen a napon) rájövök, mekkora fasz, és milyen tökéletes párna voltam. ..."

Köszönjük. Leírom a vicceseket is azért.