lovt

szóval voltam a volton, a voltot nagybetűvel írni modoros, de már akkor is, ha csak a fesztiválra utalok, olyan belsős jellege van, vagy nemtudom, de képtelen vagyok megtenni, szóval voltam ott. és igazából az eslő dolog amit érezhettem, az düh volt, mert az az életképtelen ámde szeretnivaló Gergő körbevezetett minket az egész rohadt sopronon és a kb 20 perces sétát a vonatállomástól a kempingig egy óra alatt tettük meg. De miért van az, hogy hogyha én megérkezem egy városba, ahol sosem jártam, és nem tudom merre kell menni, akkor is megérzem kb 10 felesleges méter után hogy valószínűtlen, hogy erre kell jönni? Istenem. Ez olyan "már megint mindenki csődtömeg, csak én nem", ez meg egy olyan dolog volt, amiről tudom, hogy Regina mondta, de már nem tudom minek és mikor, remélem rám utalt.
Úgyhogy odaérhettem a Riddim Colony utolsó öt percére, de legalább a magashegyit láttam végig (első sorból, középről:)), és amiért nagyon büszke vagyok magamra, az az, hogy amíg használható volt a telefonom, megtanultam Kriszta számát fejből, és erre kb 5 percre ki is kapcsolta magát a kis drága.
Amúgy a legjobb az volt, amikor elkezdtünk étkezni, leálltunk valami kuka mellé, a kuka pedig egy eléggé skinses kéjbarlang mellett volt, ahol aztán legalább egy órát töltöttünk csodálatos dábsztepre tombolással, és a beszámolóm kezd átcsapni Levél a Nagymamának-Azt hiszem, hogy ez valakit érdekel-stílusba, úgyhogy befejezem.
Még annyit, hogy a Káááálkbrenner jó volt. (Azon tűnődtem a vonaton, hogy az ugyan miért nem PÁUL kalkbrenner, mert hát eléggé germán a figura, nem? Én sem lettem Lora, pedig eléggé nem vagyok ősmagyar alkat.) .. Hát, annyira nem. Sőt, a közepén majdnem elaludtam. De aztán megint rohadt jó volt. Fúúúú. Nagyon! Azt csináltuk, hogy már a 30 seconds to mars végén elkezdtünk befelé szivárogni, hogy jó elöl legyen helyünk, de nem mi voltunk az egyetlenek, meg aztán a tiniphicshák is elkezdtek kifelé jönni, szóval a lábaink konkrétan két percig nem értek földet, kicsit megijedtem, de nem baj, nem tapostak agyon senkit. Amúgy kb 8-10. sorban álltunk, ami szerintem elég jó eredmény, és nekem az jön le hogy csak az nem áll elöl aki nem akar, mert én tényleg azt hittem, hogy ez sokkal nehezebb.
A sky and sand volt a legvégén, és az eléggé szép volt, meg hallok egy ilyen kis robbanást a hátam mögül, erre ilyen kis papírfecnik kezdenek el zuhogni, hát elképesztően szép volt... ezen a videón látszik is. A táskámba esett egy csomó meg összeszedtem a hajamból és begyömöszöltem a farzsebembe, és most nem tudom, mit fogok csinálni vele . :D
Mondjuk az kedvemre való, hogy ilyen elöl álltunk mikor ekkora volt a tömeg, mert abból szart se láttam, lépni sem tudtam, nemhogy megfordulni.
A négyórás vonattal akartunk hazamenni, ami a hátunk mögött (!) ment el, de valami másik négyórás vonat is létezett, mert arra sikerült felkerülnünk, és.. nos, sikerült végig állni-szenvedni-földönülni a háromórás utat, olyan volt mint egy marhavagon, vagy nemtudom, de nagyon szar volt, azt érezni még szarabb, ahogy megfázom szépen lassan, és most itt ülök egyre csak duzzadó torokkal, egyre nehezebben mozog a nyakam és biztos vagyok benne hogy holnapra egyértelműen torokgyulladásom lesz, főleg azért mert holnap mennék Vikihez és haza sem jönnék egy hétig. . . . . .
ó istenem.
Ja, amúgy jó volt. Tényleg. Remélem, egyszer tényleg lesz egy olyan barátom, mint az a 22-23 év körüli fél-pávaférfiállat, aki váratlanul megfogta a kezem a skinses helyen, a seggére tette azt, majd egymásra vigyorogtunk és átkarolt. Istenem, hogy nekem milyen jó kedvem lett azután! Hát elég gyönyörű volt az az ember. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAHHHHH!!!
 megyek szépítő-gyógyító dollárszopásra. :$