Cemeteries of London

Most, hogy drága barátnőm üdülni ment a világ másik végére, kötelességemnek érzem, hogy megemlékezzek róla is, már csak azért is, mert az elmúlt napokban folyamatosan jelenések kínoztak közös mibenlétünk régebbi időiből. Ja, meg mert találtam ezt a cemeteries of london című számot, aminek a címétől kiráz a hideg, és rögtön felrémlik előttem ahogy egy kordén viszi el a halottakat egy olyan ujjatlan kesztyűt viselő férfi a ködös utcán este, miközben egy kisgyerek előtte szalad és csenget. Aztán a kesztyűről a Twist Olivér, amiről pedig természetesen Regina, akivel túlvilági lényekként látom magunkat egy kihalt középkori angol temetőben hintázni egy korhadt fa ágán, amiről amúgy mindenki tudja, hogy rég leszakadt. Én annyira örülök, hogy sosem volt senki hatással az agyamat ellepő képekre.
 De most megint semmi másra nem vágyom, csak hogy felnőttek legyünk, és mindenféle elhagyott városkákba menjünk Angliában, és mindegyik városnak legyen valami hátborzongató középkori* legendája, aminek nem járunk utána mert nem vagyunk az elveszett ereklyék fosztogatói, hanem csak megkérünk valakit hogy meséljen, és elképzeljük, mert az - legalábbis számomra - éppen elég kielégítő.

 * A legnagyobb probléma az, hogy középkornak kb 1000-től 1450-ig nevezzük az időket, ha jól emlékszem, ezután Újkor jön, de engem csakis az 1600-as évektől bolygassanak történelemmel, ami az előtt történt, nem érdekel (kivétel vikingek és Tudorok). Úgyhogy előszeretettel fogom az 1600-as éveket középkornak nevezni, mert a szót ettől függetlenül nagyon kedvelem.

Örülök, hogy ezt megoszthattam pedig senkit nem érdekelt, még egy hír mára: családunk legifjabb tagja, nevezetesen Tádé Bence (ííímádom ez a név) novemberben készül megszületni, de remélem vár december elejéig, hogy pont olyan megosztó személyiség legyen, mint én. Nemrég leltem a nagypapájáról egy újságcikket, amit el is tettem, és ha majd nagy lesz, oda is adom neki, nagyon sok ilyesfajta relikviával együtt. Fúúú, de nagyon várom, hogy lehessen vele beszélni :D.