louder

figyelem, különösen vidám és cseppet sem elvont bejegyzés következik

ez most miért történt? 

naiv módon a tegnap esti sikerélményeim után úgy gondoltam, hogy nem vagyok többé  menthetetlenül szerencsétlen,  szükségtelen, egy béna szar, erre  épp 24 órával később el is értem  ezt az állapotot, sőt, úgy érzem magam, mint valami nem kellsz eléggé-típusú film főszereplője, csak épp  valami realista európai kiadásban, amiben valóban csúnyák a szereplők.  nem értem, hogy egyáltalán ez most miért történik? úgy értem miért estem bele egy olyan hibába, aminek vétését vagy hogy mondják ezt az emberek nyelvén, még tudatlan, tapasztalatlan, ártatlan koromban (októberben) is nevetségesnek találtam; komolyan venni valami komolytalant...

sőt; még hajnalban is röhögtem rajta,  mikor hazaértünk is  élveztem, ahogy a dolog szép emlékként ülepedik le bonyolult agyszerkezetem mélyén,  majd elaludtam. 

Ébredéskor pedig már semmi másra nem bírtam gondolni, csak arra, hogy mi lenne, ha...?

minthogy a GONDolkodásban különösen jeleskedem, délután ötre pont olyan légszomjaim és szívdobogásaim lettek, mint amikor már alig bírtam elviselni az iskolábajárást, csak ez mégis egy kicsit kellemesebb volt
este vidámparkba mentünk, én abban a reményben, hogy halálfélelmemben nem fogok ezen gondolkodni, de ez nagy tévedés volt, csodásabb helyeket és alkalmat nem is találhattam volna erre..
szóval várva vártam a fejleményeket, a semmi fejleményeit és tényleg nem jutott eszembe semmi megoldás
hazajövök, kb öt perc alatt megtalálom

meglátom azt, ami nyilvánvaló volt, amit tudtam is, csak valamiért megint tovább kellett gondolni mindent

valaki lőjön le...

Ja, etttől függetlenül a péntek életem eddigi legjobb estéje volt minden tekintetben. Ííííímádom a Kriszta.

i'm not that weak yet.  i just want it louder 

louder

louder

louder

louder

louder