Évlezáró irományokat minden esetben csak karácsony után ildomos közzétenni, így hát én sem fogok most olyat gyártani, hanem megleltem azt a naplóbejegyzést, amit említettem, és visszaolvastam, és nagyon jókat röhögtem rajt'.
október 29., péntek
elhalálozások száma: három és negyed
Íme az én mai tapasztalataimon alapuló önsegítő könyveim, amiket soha nem fogok megírni:
Hogyan "kavarjunk be" könnyen és gyorsan?
Hogyan lepődjünk meg NAGYON?
Hogyan döbbenjünk rá, hogy sötét múltunk sajnálatos eseményei elől még kibeszabott hónapokkal később sem menekülhetünk? De nem úgy értem, hogy nem gondolsz rá, hanem MEGKERES ÉS SZEMBEJÖN VELED ÉS NEM HAGY BÉKÉN?
Ember legyen a talpán (cliché!), aki az alábbiak után képes lenne a leválásra. Elmész egy gimibe, ahol senkit, ismétlem SENKIT nem ismersz (na jó, egyvalakit igen, máskülönben mit keresnél ott?), aztán...
Ó! Nagyon előreszaladtam.
A napom meglepő módon reggel kezdődött. Kilenc óra tíz perckor keltem, az iskolába kilenckor kellett olna megindulni, de mivel mindig minden miattam történik, apukám épp véletlenül otthon volt és épp véletlenül bevitt az iskolába. Elmentünk baseballozni, és a derék patrónusom közölte a coach-al, hogy eléggé interested vagyok bázislabda-témában, mire azt mondta, hogy jó, mert very talented vagyok.
Délután Dórira épp annyi időt sikerült szánnom, hogy lássa, mennyire nem vagyok lelkes, és mennyire nem sietek sehova. Kiverekedtük magunkat Butafokra, én felmentem Tímeához, hogy aztán visszamehessek vele pont oda, ahonnan jöttem.
A Margitban tanúja lehettem a gólyák csodálatos bemutatkozásának, és azon tűnődtem, hogy oké, nem zeneiskola, és nem hangversenyt akarunk hallani nemzetközileg elismert művészek közreműködésével, de azért mégis: miért zárja ki a zenei alapműveltség hiánya az igényét is?!?? Attól még, hogy nem vagyok mesterszakács, nem tapsolok állva a menzai kajáért... De az emberek miért, ugyan miért szeretik, ha negyven gyerek hamisan énekli ordibálja a zene az kellt a béna zenei aláfestéstől tíz perccel elvonatkoztatva, hogy aztán hozzáértő fejjel kijelenthessék a magjuknak, hogy: "Nem vagyok elfogult, Borostyánka, de messze vertétek a többi osztályt!" ??
Nem azt mondom, hogy az ilyen produkciókat nem szabadna megtapsolni, hanem azt, hogy nem szabadna őket előadni. Rohadtul nem aranyos, mikor az életművem csinál valamit, amit nem tud, mások is látják.
Szóval efféle dolgokon törtem a fejem, tudva, hogy úgy egyébként SENKINEK SEMMI KÖZE HOZZÁM vagy a PROBLÉMÁIMHOZ.
Aztán Tímea megzavarta a fejemben levő náci gondolatok és egyéb dolgok idilljét azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy jelen van valaki, akinek köze van a szenvedéseimhez és hányatott sorsomhoz, és ez enyhe hiperventillációt idézett elő nálam.
És amennyiben rajtam múlik, ez a történet itt véget is ért volna, tekintve, hogy én azzal sem voltam tisztában, hogy a kedves illető egyáltalán tud-e az én létezésemről, de a sors ugyanabba a mellékhelyiségbe kergetett bennünket, és a magatartásából ítélve bizony rá kellett jönnöm, hogy ő aztán tisztában van vele, hogy ki vagyok, és nem örül neki. Megjegyezte, hogy ideges. (VESSEN HÁT VÉGET SZENVEDÉSEINEK!) Eleinte csak játszottam a gondolattal, hogy tán azért, amiért én is, de marha gyorsan túljutottam ezen, és megint csak magammal voltam elfoglalva, meg a náci gondolataimmal.
Csakhogy Tímea fél órával és egy emberrablással később megint kirángatott a fejemben levő valóságból, és nagyon feldúltan közölte, hogy "...én csak azt láttam rajta, hogy kurva féltékeny, és hogy kurva ronda."
Akik az ő feldúltságát okozták, mindösszesen arra voltak kíváncsiak, hogy szerinte (Timi szerint) korrekt-e, hogy a Barnabás (probléma) a Szilvi (köz a problémához) PASIJA lett volna, de én (ÉN) BEKAVARTAM.
Elvettem a Barnabást valakitől.
Bekavartam Barnabás és Szilvia funkcionális kapcsolatának kialakulásába (HAHAHAHAHAHAHAHA mi?)
Szóval korrekt-e, hogy ezeket tettem.
Hát nem is tudom!
Szóval Timi nagyon igyekezett normálisan elmondani, hogy mit hallott, én meg tudomásul venni mindezeket, és ebben a nagy igyekezetemben egyedül is maradtam, szabad prédájává válva így Szilviáknak, Boróknak, meg tudja a halál, kiknek.
Halálosan széles mosoly: - Szia, Szilvi vagyok, és ismerem a Barnust.
De rohadt jó neked! Ki az a Barnus? - Szia.
- Mi van vele?
MIT TUDOM ÉN??!! - Nemt'om, nem beszélgetek vele.
- Igen, hallottam. - MIÉRT? MI AZ, HOGY HALLOTTAD? A TÉVÉBEN, VAGY MI VAN? - De ti jártatok?
Igen, hét mérföldet. - Nem.
Megdöbbent kis arcocskák. - És honnan ismered amúgy?
Haggyál. - Nemt'om.
- A barátnődel járt, nem?
Ha tudod, akkor mi a szarnak kérdezed meg? - Ja.
- Tudom. Egész nyáron ezt hallgattam.
?!
hoppáré :D
Mikor sajnálatos módon búcsút kellett vennem imádnivaló társaságomtól, Timi tudomásomra hozta, hogy a kedves a következő nyilatkozatokat tette:
B és Sz csak miattam nem jöttek össze.
Zs-val (B plátói kedvese) sosem fognak járni, csak B olyan kis butus, hogy nem veszi észre a kincset, ami ott van az orra előtt (gondolva ezzel magára). De mindig az kell neki, amit nem kaphat meg (még jó, basszus...).
A Magashegyi koncertről később. Legalább az ferrrrgeteges volt.
Viszhall.
Elég sok időm volt ezen gondolkodni, és szerintem ez csak valami nagyon rossz vicc lehetett..
Én azért a múlt héten eljátszottam a mártírt a kedves Barnusnak mikor itt volt, előadtam neki, hogy ott bizony nem csak a hajamat borzolták meg, amennyit vélhetően hallott a nagy találkozásról, hanem elnyervogtam, hogy milyen módon vonták felelősségre a barátnőmet (véletlenül sem engem) amiatt, hogy ő mit nem csinált, és nagyon nagyon nagyon jól esett hallanom a választ, és marha boldog voltam, hogy ezt a hülyeséget is sikerült lezárnom magamban még ebben az évben.
:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése