csak boldog akarok lenni

Ez annyira jellemző!
Az is, hogy írtam két gyönyörű bejegyzést, és az egyik sem létezik itt a internyet szerint, meg az is, hogy a leválásom taglalsához a heaven steet seven akusztikos szereplését választottam zenei aláfestésnek (de azért ezt a számot átugrom, amit most hallok, mert antipatikus, és igen, a soron következőt nem ismertem de rémlenek a hanghatások a koncertről, és hamarosan elbőgöm magam, annyira jellemző), de hát szóval akkor nagy vonalak, miket írtam beléjük.
 Például a jelentéktelenebb események közül, hogy kedden elsősegélyen nagyon ironikus módon elkezdtem szédülni, nem kaptam levegőt, bedugult a fülem, sípolt az agyam, és kis híján megfulladtam, köszönhetően annak, hogy a szünetben valami nagyon erős szagú folyadékkal sikerült eltávolítani a kedves társaimnak a padukra alkoholos filccel instllál szaraikat, a testem pedig nem kedvelte annyira ezt a szagot.
Aznap amúgy hamburger volt az ebéd sültkrumplival.
Jaj, én egyáltalán nem vagyok normáis! Nagyon furcsa dolgokat érzek, és nagyon furcsa dolgok történnek velem! Elbőgöm magam az utca közepén, és meghalok tanórán! Nem örvendek túlvilági módon annak, hogy lesz laptopom és hogy kifizetik a sulimat! Réka mesélte, hogy hallotta Somát értekezi a seggemről Leóval (tehát talán mégis lány vagyok, Somának amúgy fent vagyok a baszható listáján, tudják ez mekkora dicsőség? Gináziumban már nem "tetszik" van, hanem simán BASZNÁM. gusztustalan)! Márkon gondolkodom megint! Még egy pár idétlen mondatavégénfelkiáltójellel!
Nem bírom ezt!

Ja, és egyébként mit tegyek? Ha találkozunk, legyek jó barát, és mosolyogjak kedvesen, mint régen, mikor egyéb emberekről beszélt, és legyek elfogulatlan, a legkevésbé sem megilletődött, és várjam optimistán, míg elmúlik a vágy, hogy leszúrjam magam
VAGY
közöljem vele, hogy nem vagyok biztos abban, hogy nem szeretnék többet tőle, mint ő tőlem, és hogy szüneteltessük a találkozásokat amíg el nem múlik a bizonytalanságom, és majd értesítem, ha normális leszek.
Az előbb azért jó, mert addig sem hiányzik, de egy idő után úgyis megutálom, az utóbbi pedig azért, mert valószínűleg pont úgy megunom a várakozát és a szenvedést mint a Márknál és utána a világon semmi bajom nem lesz, de addig viszont... az a baj, hogy elsősegélyen már megtanította a Marsi tanáúr (az egy akkora arc, hogy csak na), hogy hogyan öljem meg magam 100 százalékosan, és ezt a tudásomat instabil érzelmi állapotban akár alkalmazhatnám az alkaromra is. De reméljük, kitartok, mert ez tűnik az ételmesebb verziónak.