!!

és a szenvedéseimnek ezzel még nincs vége.
 Rohanok, otthagyom ezt a Barnabást a kutyájával, felül-NÉK a villamosomra, ha lenne hely, de rohadtul ki van tömve, úgyhogy nem is állok, hanem lebegek az engem közrefgó gimnazistafiatalok jóvoltából.
Mikor a móricz környékén mégis akad hely, lecsapok rá, és nagy örömmel kezdem tanulmányozni az órarendem, majd néhány perccel később meglepve konstatálom, hogy a tizenkilences villamosommal éppen a szabadság hídon haladok át. Ja, hogy menetközben átváltozott negyvenkilencessé? Kurvajó!
Szóval gyors újratervezés következik, egy kellemes kis metrózás, és már ott is vagyunk a batyin, az akágesekkel teli nyolcvanahatos megállóban (na jó, a margit hídnál sokkal több akágés van), megvárjuk, felülünk, leszállunk, bemegyünk, benyitunk, Bori nyit, nagyon jó, én vagyok az egyetlen, aki rendszeresen elkésik nyitásról. És ez most nem történik meg, ha a villamosok ugye nem változnának át randomly menet közben. -.-
 Azt hiszem, hogy nekem van a világon a legrettenetesebb nyelvtantanárom, olyannyira borzasztó, hogy nem is írok róla, mert agyvérzést kapok. Soma órán csókot küld és integet a melleimnek. Ha a barátom lenne, fejberúgnám, így azonban vicces. Ha nem Soma szórakoztatott a terem másik végéből, azt tanulmányoztam, hogy a csuklómóm milyen vékony a bőr, és hogy mennyire egyszerű lenne felsérteni, és hogy vajon a tanárnő észrevenné-e - ha csak úgy tiltakozásképp a személyisége ellen -, elvéreznék a padon.
Mert a Hubay tanárnőt például nem annyira zavarta reggel, hogy aludtam. Aludni, elvérezni...

Tanárúr: - A posh az egy nagyon remek kifejezés, nem ismerjük?
Én: - Elegáns, nem?
- Nem, mert.. az elegáns az pozitív értelmű, a posh pedig olyan.. flancos. Többet akar mutatni, mint amilyen. Tehát negatív értelmű, posh... restaurant, posh..., posh school, ahova az ilyen feltörekvő kis jerkök járnak.

  Hazafelé nyolcvanhatossal jöttem, mert Sophie-t láttam a hév felé sprintelni, úgyhogy mondom akkor inkább odébbmegyegetek. És majdnem lehánytam mindenkit magam körül, alig kaptam levegőt, aztán a batyin mehettem le megint a metróba, ahol ugye még több a levegő...

Egy szerintem meglehetősen majomképű, az átlag szerint azonban (valószínűleg) helyesnek tartandó gyerekkel hosszasan mustráltuk egymást. A karján ilyen fekete gumikarkötő volt, zöld "like" felirattal, meg egy felfelé mutató hüvelykujjal. I know that I should let go but I can't, mondá Kate Nash. Hogy, ha egyszer mindenhol ott van?  

Thank you for the lesson, it was fun! We really appreciate what you'd done!