the writer

Ó, elveszettnek sem hitt felvételis emlékek bukkantak ki belőlem. Ó, micsoda fantasztikus időszaka volt az életemnek, mikor megtudtam, hogy jobb központit írtam mindenkinél, akit utálok, HAHAHA!
Íme a zenei aláfestés. Istenem, Ellie, szeretlek.



Hú, azt említettem-e, hogy van Ellie Goulding-rajongó osztálytársam?
És azt említettem, hogy még kb három hete megnéztem az ecslipszet Moncival?
Meg hogy voltam Lellusnál, és marha jó volt?
Nem? Jó.

Ímááádom a Cynthi. (Meg a mindegyik. Mindenki a legjobb barátnőm lesz azthiszem :D)

Az ecslipsz egy rakás szar, körülbelül húsz perc telt el úgy a filmből, hogy fel sem fogtam, mi van, mert oda sem figyeltem, egyszer majdnem bealudtam, és feltűnt (kínosan sokszor) az a silent hilles kiscsaj, akiről annak idején azt reméltük, hogy Jane-t fogja játszani. Aztán Lellétől megtudtam, hogy ő Bree Tanner. Illetve megkérdeztem, hogy ki a szar az a Bree Tanner, mire mondta, én meg összeraktam, hogy akkor azért mutogatták olyan sokszor.
Hmm. A zenék viszont igazán jók voltak. Féltem a Florence + the Machine-t az eltvájlájtosodástól. Hogy azt is úgy fogom tagadni, mint a paramore-t meg a mjúzt. Ó. Emlékszem a paramore-os időszakomra, mikor még azt hittem, hogy britek, csak mert olyan jól... britnek néztek ki az emtívín a korai dalömlésben. Hát igen. Jó rég vót.

Lellussal meg jó sokat beszélgettünk és (röhögtüüüünk HAHAHAHÁ, de az olyan jó volt, mikor egyszerre felkacagtunk) ettünk meg sétáltunk, meg voltunk a móürahalmi strandon, ahol egy csökött agyú illető nem átallott vizipisztollyal lövöldözni, és ki is olvastam a Breaking Dawnt (mondjuk jacobot meg a nyáladzásokat átugrottam, mer' az nem érdekelt.) Naaaaaaaaaaaaaaaaaaagyon jó volt.

Hömm. Még egy hónap, még egy rohadt hónap, illetve már 29 nap, és (nekem) kezdőik a suli. Végre.