Július 16. Péntek
Meg nem vásárolt frappék a starbucksban 2, emberek száma, akiket fellöktem rohanás közben 0 (n.j.)
Dankó Pista nevezetű interszitty, útban Lellushoz Szegedre. Ó. Azt hiszem, hamarosan megőrülök.
Még a hónap elején jutott eszembe, hogy fel kéne keresni Andrist. Ő volt ugye az első tisztességes barátom, de az a nagy igazság, hogy körülbelül ez minden, amit elárulhatok róla. Meg hogy azért elég jó ízlése volt, szerette Chopint, a U2-t meg a Prodigyt is, mint én, az apja pedig francia diplomata, HÁÁÁ! A remek ízlés azonban nem terjedt ki a lányokra. Magamban rengeteget szórakoztam azon, hogy micsoda bizarr (vagy mennyire kanos) gyerek ez az András, ha ilyen Laura-szerű alakokért képes szerelmesen rajongani. Aztán most, hogy tájékozódtam felőle, megtudtam, hogy van barátnője.
Nagyon ronda.
Már nincs kedvem találkozni Andrással.
Tegnap velencén, ú á:
- Én egy intelligens, érzékeny, magabiztos Nő vagyok, rengeteg Belső Tartással, úgyhogy nem fogom felhívni.
- És ha ő is intelligens, érzékeny, magabiztos Nő? - Móni valamitől marhára eredeti lett. Meg én is, hogy így adom elő magam, noha senki nem tartja eredetinek, mert azt hiszem, rajtam kívül senki nem tölti azzal a nyarát, hogy Bridget Jones naplóját olvassa körülbelül negyvenötödször.
- De én nem hívom fel! Bennem van tartás, én... De az szerinted nem nyomulás? Ha felhívom, amikor azt mondta, hogy majd ő hív? Én nem merem...
- Miért, eddig hányszor hívtad? - Úgy döntöttem, Norbtsu lesz az én meleg barátom.
- Egyszer. Hívott. Májusban.
- JA, JÓLVAN BAZDMEG! Azt hittem, mióta elkezdtél rinyálni már négyszer hívtad.
Aztán ő hívott. ÉS OLYAN ARANYOS VOLT! ÓÓÓÓÓóó.
A fiúk telefonáltak Szabónak fejhallgató-ügyben, én meg beleordítottam, hogy GRATULÁLOK VIVIHEZ! Mire olyan hangmagasságban kezdett el hálálkodni, mintha nagyvilági spanok lennénk, vagy mi. Még egy dolog, amiről azt hittem, hogy kínos lesz, kipipálva.
A lányokkal bementünk a tó közepére motortriciklivel, és ott aztán megtudhattam, hogy mázlista vagyok, amiért egyetlen ember fér csak a fejembe, mire mondtam, hogy igen, nagyon élvezetes valakit 8 hónapja szeretni korábban még soha nem tapasztalt mértékben, vagy módon, miközben ő csak nyomokban sejti a létezésemet. Jó, mondjuk annyira nem panaszkodom, de nem bántam volna, ha valaki februárban vagy márciusban (ekkor voltam a legrosszabb halmazállapotaimban) beállít hozzám, miközben egy doboz jégkrém felett zokogok elligolding gyönyörűséges dallamait elnyomva, hogy közölje: egyáltalán nem kéne ennyire sajnálnom magam, mert egyszer fél órát fogunk majd egymással szemben állva beszélgetni, és nyáron olyan szavak jönnek majd ki a száján, miközben telefonál velem, méghozzá nagyon szoros egymásutánban, mint például a kár (ez ráadásul tökéletes szinkronban velem! Hahá!), de, még, úgyis és összehozzuk. (Az, ha témához kapcsolódó személyes tapasztalaton alapuló történet mesélésébe kezd, jelenti-e, hogy a bizalmába fogadott? Remélem, igen.) És, csakhogy még egy bölcsességgel szolgáljak az emberiségnek: hihetetlen jó dolog hallani egy ember hangján, mikor mosolyog. Az nagyon jó. Aranyos lesz tőle. Meg okos, meg szép és jó. Aranyosabb, okosabb, szebb, jobb, bocsánat.
Ma meg örvendtem,. A táborban avantgárd kép készült az én modelltestem közreműködésével, s közben megérdeklődte a művész úr, hogy "és a fiúk nem ugrálnak-e körül?", mire mondtam, hogy nem, ez az állításom azonban megcáfoltatott a pártfogóm által: rohadtul körbe vagyok ugrálva, csak nekem nem szólnak róla.
De jó! De érdekes!
Az első az, hogy annak, aki nem ismer, egzotikus vagyok, meg érdekes, meg szép. Annak viszont, aki igen, attól erednek az önértékelési problémáim.
A másik meg, hogy ezek szerint a totális érdektelenség valóban vonzó az emberek számára. Az utóbbi hetet a medence partján való olvasással töltöttem senkiről nem véve tudomást, és tényleg többször szóltak hozzám/mosolyogtak rám ellenkező neműek, mint eddig egész életemben. Na jó, nem igaz. De sokan voltak. Ó, ehhez kapcsolódóan van egy hosszabb lélegzetű történetem, amit zanzásítva közlök. A palán Minnel vonultunk a medenceparton, asszem az élménymedencéén, mire egy teljesen jól kinéző fiú kezdte az orrunk előtt teljesen aranyosan pesztrálni az öccsét. Én mosolyogva nyugtáztama dolgot, mire a teljesen helyes kinézetű fiú visszamosolygott. Én meg örültem, hogy végre valami jó történik velem, és tovább nem is érdekelt a dolog.
De hát nem odanyomult hozzánk tíz perccel (sem) később ez a nyomorult kaporszakállú? Csak hogy közölje, hogy a Norbi nevű barátjának (aki szintén teljesen jól nézett ki) nagyon tetszem, és hogy járjak vele, járnék vele?. Hááát basszus -.-"" Csak egy órába telt ám lerázni őket. És csak ötször kellett elmagyaráznom, hogy miért nem állítom, hogy járnék valakivel, akit három és fél másodperce mutattak be nekem. Istenem, aztán ez az Ádám, az eredeti változat, látva, hogy a Norbijával enm fog elérni semmit, hanem jobban jár, ha ő maga kezd el nyomulni, a hullámmedencében képes volt elém úszni, jól megfogdosni, aztán megkérdezni, hogy jól vagyok-e. Voltam. Ha nem szólsz hozzám, ma jól alszom.
Nnna. Szóval a börgerking felé tartva ezen merengtem, hogy mostantól folyamatosan olvasnom kell, és nem szabad tudomást vennem az engem körülvevő emberi (?) lényekről, és akkor majd pont az lesz, amit szeretnék. Hmm. És akkor nyitnám magamnak az ajtót, hogy megtérjek a légkondicionált börgerkingbe egy rohadt fagyiért, de ki nyitja ki helyettem? Na ki? Hát, majd a Buday.
Roppant mód büszke vagyok magamra, mert annak ellenére, hogy a kapcsolatom Mark Darcyval az én szívszerelmemmel a húgán keersztül való egyeztetésekben és havi egy telefonhívásban merül ki, idünként már képes vagyok úgy viselkedni, mintha már hetente háromszor látnám (ahogyan az a legszebb álmaimban történik), így átvéve tőle néhány viselkedési sajátosságot. Khm. Szebben nem sikerült. De a lényeg, hogy most különösen jól jött.
Szóval, szívdobogás nélkül köszöntöttem féloldalas vigyorral (szevasz.) és érdeklődtem halmazállapota felől (hogy vagy?) majd nyugtáztam (hüvelykujj feltartása). És tovább nem vettem róla tudomást. Aztán mondjuk mikor már sorba álltam, megérkezett a szívdobogás mega térdremegés is, de ő nem látta. Hahá! Érzékeny, magabiztos stb. Nő vagyok! Örvendj, világ! Mindenki jöjjenek!
A bejegyzés lényege pedig az lett volna, hogy túltengenek az ellenkező nemhez kapcsolódó dolgaim is gondolataim, de jó ez így.
mert nekem nem hiszi el ez az egy darab Laura, hogy tök jól néz ki, és vékony és szép és egzotikus! basszameg! és ha fiúnak születtem volna, akkor hittél volna nekem? mondjuk akkor már úgyis lefeküdtünk volt, mint azt többszörösen megtárgyaltuk. :D, nem, nem vagyunk leszbikus, minden hímnemű jöjjenek! mármint a Laura köré, de csakis, aki olyan, mint Mark Darcy, vagy amilyet szeretne. láv beléd, span.
VálaszTörlés