Elkezdtem hallgatni ezt a van sztep klózört, ha már így kiraktam, és hirtelen úgy gondoltam, hogy lesz kedvem Finnországról ömlengeni, mivel ez a csodálatos zene minden gondomat s bajomat elfeledteti velem, és eszembe juttatja, milyen jó a balti tengeren óriáskompozgatni, de most végül is rájöttem, hogy annyira nincs kedvem hozzá. Csak a szokásos. Már csak tizenöt... nem. Májusig mennyi van? Egy... Most van tizedike? Akkor azt nem számítom bele, mert február ilyen gagyi hónap, szóval akkor három, igen, az tizenöt, ja!! Tehát, tizenöt hónap van hátra. ... Utána nyugodtan meg lehet lincselni, el lehet gázolni, metró alá lehet lökni, de kérem, hogy ezt a tizenöt hónapot bírjuk még ki. Most pedig - mivel egy kicsit sem vagyok megszállott- leírom, milyen is lesz szerintem ez a 13 nap jövő májusban. Óde kiráááály!!! Tizenöt hónap múlva megint repülhetek. Nahát. Végre. Aztán megint három év szünet, mi? -.- Na.
Május. Süt a nap, mindenki érzi, hogy nemsokára idegesítően meleg lesz. Sok jútút hallgatunk, meg amézinget madonnától, the testet chemical brotherstől, meg az aktuális alterszarainkat, bár ki tudja, mi lesz, ha én akkorra már bershka-kurva leszek, akkor esmee denters fog alterszarnak számítani.
Na mindegy, tehát: első nap
Jázminék visznek majd ki a reptérre, ami nem valószínű, tehát apukám visz majd ki. Mivel a piros bőröndömben nem fogok elférni, addigra megveszem magamnak azt a világosszöld, törhetetlen műanyag számszonájtot, amire úgy vágyom egy jó ideje, és az lesz nálam, meg a mikiegeres táskám kézipoggyásznak. Azt saját készítésű szendviccsel, spenótos békrollsszal, és a hagyomány kedvéért olyan kedböri karamellel rakom majd tele, mert három évvel ezelőtt a kompon egy olyan húzta ki az utolsó tejfogamat. (Most megint kifogja XD) A parkoló tökre tele lesz velünk, mármint az akkor már ex-iskolatársaimmal és a teljes rokonságukkal, mert ugye ahhoz mindenkinek el kell jönnie, hogy felüljél egy repülőgépre. Aztán odabent az átriumban vagy mi is az, pont ugyanaz fog lejátszódni, mint három éve, hogy én elkezdek enni, erre Johanna néni kitalálja, hogy menjünk csekkolni, én meg pánikba esem is kidobom a táplálékomat. A változtatás csak annyi, hogy a kis osztálytársaimmal jól megbámuljuk egymást. Kiből mi lett. Eszterből megszállott énekes, Timiből nemtom, Timi nem fog változni, Jázmin bershkakurva mert a bershka mellé fog iskolába járni, Luca ilyen szoknyás feketekörmű izé, művész, fényképezőgéppel a nyakában, Kamilla nem tudom hova fog menni, szóval nem tudom, de gondolom ilyen pamutsapkás szivárványlány, és akkor mi leszünk a vad banda, a nagyok, akik egyenrangúak Nikkecskével, Johanna nénivel, meg a többiekkel. Csekkolás után két órát ücsörgünk a tranzitban, én majd azon vacillálok, hogy megvegyem-e angolul a Bridget Jonest az újságárusnál, aztán nem veszem meg, mert nem fogad el kredit kárdot, mert én ilyen menő leszek, hogy kredit kárddal járok majd mindenhova (és jól el is hagyom mindenhol, hogy naponta kelljen letiltatni.) Ezalatt Eszter elszántan próbál majd engem rávenni arra, hogy meséljek, milyen a suli, én meg már most tudom, hogy állati bunkó leszek, és annak ellenére, hogy nagyon örülök majd mindennek és mindenkinek, meg sem próbálok majd normálisan válaszolni. Ez azért lesz igy, mert akkor már lesz barátom, és rettenetesen fogok félni, hogy jól fogja magát érezni a távollétemben. A többiek arra lesznek kíváncsiak, hogy milyen az én fantasztikus franciatudásom, és arra sem próbálok majd meg normálisan felelni, hanem zaklatom a barátomat inkább.
Az ablaknál fogok ülni, mellettem Min, mellette Eszter. Felszállásnál bedugul majd a fülem, aztán sípol tíz percig. Idegbajt kapok. Odafent rendelni fogok egy olyan dobozos szprájtot. Ez is a hagyomány. Jázmin meg venni fog egy wizz aires kulcstartót, amit aztán rám hagy. Süllyedéskor pedig megsüketülök a jobb fülemre, de legalább nem fáj és nem sípol majd. Viszont majd csak Stockholmban, a kikötőben tér vissza a hallásom.
Izé. A hajón nem fogunk csinálni semmit, Eszter és Kamilla megvitatják, hogy milyen jó énekelni, aztán elkezdjük enni a kedbörimet, ami kitépi valamelyikünk fogát. Ezután mindenki lázas fényképmutogatásba kezd az új szupertelefonján (természetesen mindnégyünknek olyan lesz) az új szuperbarátnőiről, és szuperbojfrendjéről, akiről meg is feledkezik, amint felfedezi, hogy nincs térerő, és nem is lesz helsinkiig.
Ez volt az első nap, de csak mert fáj a vállam, és most tudtam meg, hogy holnap témazárót írok. Majd jövök a második nappal. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése