zusammenfassung

Hát, ez hihetetlen. Megnyitja Detti blogját, és miről szól az első bejegyzés, hát nem a femslash-ről?? :D Pont ezen a hülye slash-en gondolkodtam, hogy miért van az, hogy megírtam ezt az egymás szájából való citromos drazsé evést, és hülyeségnek szántam, de ettől függetlenül valamiért erősebb teremlésbe kezd a nyálelválasztásom, vagy mi, ha a slash-re gondolok, ami UNDORÍTÓ!!! De tényleg az!!! Fúóóájj, valahogy ki kell ebből kúrálnom magam. Ez nagyon undorító.

Nos, összefoglalnám a nyáron történteket, gondoltakat, meg hogy hányszor sikerült lekésnünk az utolsó buszt/villamost/egyéb közlekedési eszközt... De miért van az, hogy nekem csak idén jutott el az agyamig az "éjszakai járat" szó lényege és értelme?? :D Mindig tudtam, hogy van, de sosem tudatosult bennem, hogy minek is.

És, egyébként egy internetkávézó-palacsintázóban ülök a város szívében, és túl vagyok életem első, de sajnos nem utolsó pályaválasztási tanácsadásán.
Remekül érzem magam, annak ellenére, hogy hamarosan cigiszagú lesz az egész hajam, és ezt én ugyan meg nem mosom, és hogy kitöltöttem negyvenöt különböző, idegesítő tesztet. A pálmát az intelligenciateszt vitte, ilyen logikai fosok voltak végig, de annyira fájdalmasan egyszerű volt, vagy nem fogtam fel a feladatot, vagy nem tudom, mi volt a baj, de a kitöltése után mozdulatlanul vártam legalább tíz percet a többiekre.
És volt olyan is, hogy tíz hülye oszlop volt egymás mellett, négyzethálós lapon, és az volt a feladat, hogy a nő mondott egy számot, amihez először egyet, majd kettőt, végül hármat kellett hozzáadni, és ezt folytatni, amíg azt nem mondta, hogy új oszlop (ez percenként történt meg.). Tíz percig kellett tehát koncentrálni, és meglepődtem, hogy én mennyire nem bírok ilyet csinálni. Nagyon nehezemre esett, és azt sem tudtam, hogy ilyen nehéz egy számhoz kettőt meg hármat hozzáadni. Félelmetes. :D Volt ott egy ilyen menő jenő, etnies cipőben, meg olyan édzsenem-poszterről származó ruhákban, és szembelógó vöröses hajjal. Rávágtam volna, hogy életem szerelme, de sajnos olyan hülyeségeket kérdezett, hogy kis híján legyilkoltam ... -.-
Idióta barom.
Egy lány szóba elegyedett velem, és vele ki is mentünk a szünetben a Rákóczira, meg közben beszélgettünk, és elég jófej volt. Hétfőn megyek vissza, egyre. Remek lesz.

Na, de visszatérve tehát a nyáron történtekre... hogy is kezdődött?
Hát, a szájszélem hozzáért egy rózsaszínhajú, fülbevalós metroszekszuális állat szájszéléhez. Istenem, egyrészt undorodom magamtól, csak másrészt tőle.
Ültem a kocsiban, apoukám mellett, a rádióban a June Evenings ment (de ezt csak tíz nappal később tudtam meg, tiszaalpárról hazafelé jövet), én pedig rájöttem, hogy milyen szép szám az, és hogy gyűlölöm a nyarat.
Múúúzeumok éjszakája. Rájöttem, hogy az én életem akkor lesz kerek, amikor napi rendszerességgel rohanok majd a szakadó esőben az andrássyn Regivel, és a fejünketa lila kabátom védi, mert az jó érzés, főleg, ha az operánál ácsorgó elegáns fiúkák még ránk is mosolyognak, mert megneszelik a csilingelő kacagásunkat. De tényleg, az nagyon nagyon jó volt. Mindenki kedvesen mosolygott ránk, kivéve azt a nőt, aki kiröhögött a moszkva téren, mert nem tudtam, hogy a szalonna magától lesz hullámos XD. Úúúútálom azt a nőt. És arra is rájöttem, hogy a világon az egyik legszarabb érzsé, amikor látod elmenni az utolsó kombínót, vagy az utolsó bármit éjjel. És az a legjobb, hogy elértük volna, ha nem ücsörgünk a 103-mas megállójában hosszú percekig, mikor az utolsó 103-mas már elment tizenegykor, és amúgy fél kettő van. De iiimádom a múzeumok éjszakája, és jövőre a kerepesi temetőbe akarok elmenni, a kegyeleti múzeumba.

Őőőő... aztán voltam Velencén, nagyon jó volt, de nem értem, miért nem lehetett megszervezni mégegyszer. Aaah, ehhez nekem mégsincs kedvem. Maradjunk annyiban, hogy ez a nyaram csak szellemileg volt üdítő, de lehetett volna üdítőbb is. Holnaptól végzős vagyok, ha lehet így mondani, így jobban hangzik, és holnaptól egy fátyol hullik majd az elmémre, ami nem hagyja, hogy a képzeletem szabadon szárnyaljék, ami azért szopás, mert azt hiszem, egy darab jó june evenings nem lesz többé... legalábbis suliidőben nem.
Amúgy tegnap éjjel, gyertyafénynél megírtam Hannét és Albust, de egy csomót kihagytam, mert már a lényeget akartam, és egy nagyszerű dolgot kezdtem el szőni benne. De szerintem alulmúltam magamat, és az is eléggé korlátozott, hogy iskolába kell menni, és nem állhatok neki írni, amikor eszembejut valami. Sőt. Nem lesz otthon net, mert édesapukám mától külföldön dolgozik, és majd csak a hétvégén jön haza, és akkor megcsinálja a jupiszit, hogy legyen megint tévé meg net, és a netet örömmel hallom, a tévét meg nem, mert már annyira megszoktama tévémentes életet, hogy nagyon. Nagyon kedvemre való, így jártam anyátokkalt meg már egy ideje úgyis a gépen néztem, ááá, pardon, hamarosan meglesz az ötödik évaaaaad, le akarom tölteniii most azonnaaaaaal!!! Ííímádom a Neil Patrick Harris.
Na mindegy. Ennyi voltam, nyári kiadásban. Végre jön az ősz, és végre felélednek a sötétebb gondolataim.
Alig várom a Humános nyíltnapot. Naaagyon várom.