when you were young

Nos, örömmel jelentem, hogy ma megvettem a Ház(asság)i feladatot és a Rettentő Gyönyörűséget, szóval olyan könyveket, amiket már olvastam. De nem baj. És amikor betértem a könyvesboltba azzal a céllal, hogy megvegyem a Pokoli Báléjszakákat, még mit sem sejtettem, de amikor megláttam az árát, határozott mozdulattal visszahelyeztem a könyvet a kupac tetejére, Meyer munkásságát a továbbiakban ugyanis nem áll szándékomban semmilyen formában támogatni :D (Meg Meg Cabotot sem, már csak a kilencedik, vagy hanyadik neveletlen hercegnő története miatt sem, ami pontosan azután került a boltokba, hogy alaposan elterveztem, a naplóból tájékozódos sztorit a a régi Prúdenszbe. És amúgy is, mi a szarnak kell tíz könyvet megírni, nincs elég cipője már? A Klikkből is asszem 18-at sikerült írni az illetőnek... A többi íróról meg életemben nem hallottam.) Mármint, ilyen horribilis összeggel, amiből körülbelül 700 forintnyi úesdé jutna el őhozzá. Vagy kevesebb. De nem baj, már elég pénzt sajtolt ki belőlem a kicsit-sem-vámpírjaival. Azzal, hogy nem vásorolom meg a további köteteit, egy tízezrest spórolok meg, és erre nagyon nagyon büszke vagyok. :D

Na, de valójában azt akartam közölni, hogy a depresszió egy nagyon furcsa formában kínoz engem mostanában, pontosabban nem is tudom, mi történik velem, de ma reggel óta főleg nagyon furcsán érzem magam, mármint akkor vettem észre, mikor ma mentem vásárolni, és ugye nagyon sok ember volt körülöttem. Nem tudom, mi van. De kicsit kellemes is, mert életemben nem hallgattam ennyit, mint mostanság. Hallgatok, de közben annyi minden jut az eszembe... Sokkal több dolgot tudok megvitatni magamban, mint előtte, de úgy tűnik, ennek rovására megy az én verbális jelenlétem, vagy mim, mert alig érzem szükségét, hogy megszólaljak. Pedig most is egyedül vagyok itthon, és ha egyedül vagyok itthon, mindig tök sokat beszélek a falakhoz. De most még csak annyit mondtam, hogy remek, és hogy baszki. De ezek nem számtanak. Ezeket mindig mondom.

Mindegy. Ez a kellemes része.

Több kellemetlen van. Például rengeteget álmodok mostanában. Nagyon összetett álmok, és a Dakota Fanningestől, meg még egytől eltekintve elég nevetségesek, de nagyon hosszúak... mintha egész éjjel álmodnék.

És hogy amikor most elkezdtem hallgatni a noisettestől a when you were youngot, úgy éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam, de ez a mai napon nem az első alkalom. Sosem bőgöm el magam, csak olyan. Pedig semmi okom nincs rá. Nem tudom, mi bajom van, és hogy ezek összefüggnek-e egyáltalán.

A világon semmi kedvem nincs írni, és ezt sem tudom, miért van. Csak szombaton jött meg a kedvem egy időre, de már az sincs sehol...

Csak és kizárólag olvasni van kedvem, meg filmet nézni. A terv a következő: apukám holnap megy Aradra dolgozni, én pedig javarészt egyedül leszek itthon, úgyhogy nappal jéghideg vízben ülve fogok olvasni, éjszaka pedig végtelen mennyiségű filmet nézek majd végig, illetve mivel az ölemben tartom a laptopot, amíg szét nem égeti a lábam. Mert akkor majd kelletlenül a takarómra rakom, és hason fekve nézem tovább, mígnem kigyullad az is, lakástűz lesz, én meg elhunyok háztartási balesetben. Most kedvem van hozzá.

Továbbá: néhány embert kivéve senkivel nincs kedvem érintkezni, ami azért rendkívül aggasztó, mert nekem mindig van kedvem érintkezni az emberekkel, és alig várom, hogy felhívjon valaki, csak úgy...

Na mindegy. Talán csak az a baj, hogy egy kövér segg vagyok.

De nem tudom, mi bajom van.