no surprises

Can you stay up for the weekend?
And blame god for looking too old
Can you find all that you stand for?
Has been replaced with mountains of gold

You can untrain yourself to notice
To feel pain and swallow fear
But can you stay up for the weekend 'til next year

God I can't do this anymore
Oh I’ll be laid down on the floor
As many feet walk through the door
I’m not alone

olyan, mintha elvettek volna valamit.
De hogy vehetnek el valamit, amit még csak nem is fogtam a kezemben? Még csak bele sem éltem magam rendesen. Utólag sikerült rájönnöm, mit vesztettem.
De miért vesztettem volna el? Hiszen sosem volt az enyém...
Hogy lehet, hogy az ember egy olyan dolog miatt képes átmenni üveges tekintettel az apja mellett kullogó zombiba, amit még csak nem is látott?
De tényleg, nagyon örülök, hogy nem éltem bele magam rendesen, ámbár akkor nem tudom, utólag miért okozott bennem ilyen helyreállíthatatlan károkat.
De talán nem is a konkrét dolog hiányzik, hanem az, ami utána jöhetett volna.

Tegnap ugye bazi nagy vihar volt, akkor is esett még, mikor apukám hazahozott Jázminéktól. De olyan szomorú eső volt, vagy hogy is mondjam, nem az a viharos, hanem az egyszerűen csak szűnni nem akaró. Mintha az örökkévalóságig esni akarna.
- "Jázmin most hova megy?"
- "Rajztábor."
- "Itt az országban?"
- "Aha."
- "És mennyi, egy hét?"
- "Tíz nap."
Hosszú csend.
- "Jólvan, majd... majd valamikor összejön nekünk is. Tudom, ez a legszörnyűbb nyarad."
Hát így van. És mostmár még rosszabb. De az is eszembe jutott, hogy esetleg enm kéne olyasmi miatt bánkódni, ami nem is lett meg, ergo semmi sem változott meg ami eddig votl, de mégis: azért szerintem megér néhány könnycseppet, hogy lehetett volna jobb is ez a maradék hat hét.
Hát rohadt hét van még, mindez itthon, vagy odakint sétálgatva, feltéve, hogy 25 foknál hidegebb van, és szürke az ég. Én legalább joggal utálhatom a nyarat.
De azért utólag összeírhatom, mi mindent vettem volan a kis zsebpénzemből? Nem lesz jobb utána, de legalább addig... Amúgy is hozzászoktam már az álmodozáshoz, és szeretem, amikor olyan jó dolgokat képzelek el, hogy bizsereg a gyomrom. Az olyan jó érzés....
Meg utólag elképzelhetem, milyen lett volna pár napig Velencén? (az olaszon...) Amszerdamban, vagy mondjuk Berlinben? Életem első igazi családi nyaralása, illetve csonka családi nyaralása... Inkább utazása. De biztos óriási helyet szorítottam volna neki az emlékes dobozomban.
De igaz, túl szép lett volna. Vagy ha addig el is jutunk, hogy megkapunk mindent, valami utána romlik el. Illetve én mindig ettől félek, ha túl jó dolog történik velem...
Meg az a baj, hogy így látom, milyen szar és unalmas is minden, de úgy tényleg, mert előtte simán elfogadtam, vagy mi. De ha van összehasonlítási alap, mindjárt más. (Habár előtte is voltak oylan barátnőim, akik utaznak, meg minden, és tök jó a nyaruk, de mindegy. Saját összehasonlítási alapom nem volt.)
Nem baj. Kedden napforduló, hátha történik valami azon kívül, hogy este tényleg felmegyek a Gellért hegyre.
De olyan rossz! Ahogy elképzelem magam, amint pakolok, és hogy nagy vigyorogva vezet ki apukám a reptérre, olyan, mintha a halott húgomat látnám. Nagyon szar érzés, jaj.
Egyébként nem annyira sok, csak egyetlen milla, ami szóban forgott, mint apukám fizetéséből jogtalanul levont és visszakövetelendő pénz, dehát kis emberek avgyunk, minden további nélkül szabad integetni, és még két évig levonni hetvenezret - azaz a fogszabályzóm, és a túlélést nem segítő dolgaim - könyvek, cd-k, filmek, ruhák árát - minden hónapban.
De legalább biztos, hogy nem mehetek az AKG-be, ennyivel könnyebb.
És ebből az egyetlen millából kaptam volna annyi pénzt, hogy végre megvehessek mindent, amit addig a kirakatban bámultam. Egy rakat könyvvel kezdtem volna, cska aztán a hülye ruhák...
De nem. Majd augusztus végén,a hülye iskolakezdési fos, ami a világon semmire nem elég. Eddig harmincezret kaptam, de ez idén természetesen tízzel kevesebb lesz, mert mi az, ami enm, minden más drágább, és egy rendes cipő kb. 13 ezer, és akkor még mindig csak egyetlen cipőm van.
Na, nagyon örülök, hogy mindezt megoszthattam. Most akkor tényleg leírom, mi mindent vennék, és hova utaztunk volna, hátha utána bőgök egy órát, és akkor kezdődik is a hét mesterlövésze a radio cafén.
Viszlát...