silenece

Nagyon köszönöm, Mincsi, hogy megmutattad ezt a számot. Csodálatosan jó lesz a june eveningshez. Nagyon csodálatosan jó lesz hozzá. Rettenetesen. Méghozzá ahhoz a jelenethez, amikor mind a 12-en 12 felé mennek, mindenki utál mindenkit, de főleg Lilyt. (Igen, ez is a nagyszerű nyaram miatt alakult így, de szerintem ettől nem leszek rosszabb író. Rowling is így ölte meg Lily Pottert, nem? Na ennyit erről.)
Radioheadre majdnem olyan jó írni, mint Muse-ra. De a Muse-nak nem hiába Muse a neve.
De azért sok rosszra nem kell gondolni, illetve talán igen, mert Lily a June Eveningsben a hisztis húg ÉS a főszereplő, nem pedig a csodálatos, pótolhatatlan, egyszem leánygyermek ÉS a főszereplő. Tehát most nyugodtan utálhatja mindenki, és otthagyhatja - hozzáteszem, nyomós okkal.
Egyébként enm tudom, melyik kedves barátnőmet akarom beleképzelni Lily helyébe, az a lényeg, hogy az embereknek elegük lesz a megjegyzéseiből, és hogy folyton minden úgy történik, ahogy ő szeretné, vagy ha enm is, de folyamatos utasítgatással ezt akarja elérni, kicsit feltűnési viszketegsége van, stb.. De én nem is ismerek ilyen embert. Illetve... én vagyok...

De Lily legalább szép, és neki legalább megbocsátanak, mert felismeri a hibáit - mert ő egy regényhős, és nem hús-vér ember. Én ilyesmire nem lennék képes.
Felismerem a hibáim, de nem változom meg... Akarok olyat, mindig akarok, e nem lehet. Vagyis hosszú, és észrevehetetlen folyamat. Csak végtermék van, az átmenetet nem vehetem észre.
Egyszerűen feltűnik, hogy a P+M tele volt hibákkal, és olyan volt az egész, mintha egy 9 éves írta volna, dehát aranyos, vicces, szeretnivaló, és ezzel már mindent el lehet adni.
És az a baj, hogy a june evenings már meg van fogalmazva valamennyire, és nem aranyos annyra, inkább egy valószínűnek tűnő kirándulást próbálok leírni, és az, hogy egy fiú szemszögéből, egy jó kis próba. És nagyon jó, hogy ezt meg mertem tenni, mert eddig mindig vagy leányzó mesélt, vagy én meséltem.
Az a baj, hogy fogalmam sincs, hogyan reagálna egy fiú bizonyos helyzetekben. Ezért aztán a tudatalattim választotta Albust, akit én már egy évvel korábban egy elbújós, érzékeny fiúnak alkottam meg, mert választhatta volna Jamest is, vagy Lorcant, vagy Lysandert, vagy akár Scorpiust (azt hsizem, az megint sikeresebb lett volna), de nem, és így csak egy kicsit kell megerőltetnem magam.
Azt akartam kihámozni, hogy a june evenings messze nem lesz olyan sikeres, ezt már most látom, de jobb lesz. Drámaibb XD Vagyis inkább valószínűbb. Na.
Szenvedni is kellene már egy kicsit... a P+M-ben kábé annyi volt a szenvedés, hogy "jáj, a blúzom, jáj, a váldorf-asztóriának verszácséja van, jaj." meg "jaj, mit csinál a lányom." "jaj, mi az a p+m." és asszem az embereknek nagyobb problémája is akad. :)
De azért 12 évesen szerintem nem volt kis dolog az ott a továbbvilágon.
De az európai filmek óta tudhatjuk, hogy nem az a népszerű, ami rejt is valamit.
Egyébként azért ömlengek róla megint, mert július 17-én lett egy éves, és én nemes egyszerűséggel elfelejtettem.
Mindegy. Szóval nem akarok a June Eveningsből egy legyek urát csinálni, mert nem tudnék, meg mert egy vidám, nyári történetet akartam összehozni, de még egy p+m-et sem tudok, úgyhogy egy csodálatos jellemrajz lesz az én Lily Potteremről.
Mert a bátyja csak ismeri mindegyik arcát: amelyik a sárban fetreng, amelyik sír, mert meghalt az első Macska (amelyik kevésbé volt agresszív) vagy megszökött a törpegolymók, amelyik Jamesszel együtt süteményt csempész, majd később azt, amelyik a klubhelyiség királynője, amelyiknek össze-vissza szánkázik az ereiben a vér az izgalomtól, amit a szabályszegés okoz, végül azt is, amelyiket otthagyja az összes barátja.
De úgy szeretem, hogy a könyvekben mindent lehet.
Lily leülhet a parton egy sziklára, és rájöhet, hogy mennyire hülye volt, bocsánatot kérhet mindenkitől, és megszelidülhet, de az a baj, hogy az oylan bajos csajos lenne, szóval nem szelídül meg, csak bocsánatot kér Scorpitól.
Happy End.

A heart that's full up like a landfill,
a job that slowly kills you,
bruises that won't heal.
You look so tired-unhappy,
bring down the government,
they don't, they don't speak for us.
I'll take a quiet life,
a handshake of carbon monoxide,

with no alarms and no surprises,
no alarms and no surprises,
no alarms and no surprises,
Silence, silence.

This is my final fit,
my final bellyache,

with no alarms and no surprises,
no alarms and no surprises,
no alarms and no surprises please.

Such a pretty house
and such a pretty garden.

No alarms and no surprises (get me outta here),
no alarms and no surprises (get me outta here),
no alarms and no surprises, please.