a velúr balerina

Ahelyett, hogy irodalom epochazárót írtunk volna abból, amit meg sem tanultunk, valami gyöngyszemét kellett megtekintenünk a filmművészetnek, s tudván, hogy ebédszünetben át kell vennem az interneten rendelt dvd-met és nem lesz időm táplálkozni, neki is álltam a remekre sikeredett ebédemnek. Ezt az előttem ülő barátnőim jóságos mosollyal figyelték, majd egyikük megjegyezte:
- Laura, te egy kibaszott komikus vagy.
Ám nem sokáig élvezhettem az ízeket, mivel a tanárnő képes volt odajönni hozzám a  terem másik végébe, aztán megkérdezni teljes hangerőn, eltenném-e a kajámat, mert a szaga belepi az egész termet. Erre én szerettem volna megkérdezni, hogy ő meg használna-e valami kevésbé pacsuliszagú illatosítót, mert a szaga belepi az egész termet, de csak annyit motyogtam, persze, elrakom, de ezért nem kellett volna átmasírozni a tábla előtt, s nem kellett volna ezért megfosztani a fiatalokat - ha csak másodpercekre is - a filmnézés csodás örömeitől. Egészen másképp fejeztem ki magam természetesen.
A magyartanárom a legellentmondásosabb személy a világon, annyira ellentmondásos, hogy ez a szó igazából egyáltalán nem is illik rá.
 Egyszerűen bipós. És sokáig én is azt hittem magamról, hogy az vagyok, aztán közölték velem, hogy csak serdülőkorú. Mindegy, szóval én tudom a legjobban, mennyire elképesztően elviselhetetlenek ezek az emberek, hiszen én legeslegjobban saját magamat utálom ezen a világon.
Nagyon sokszor akartam már írni róla, hogy mennyire, mennyire, mennyire nem bírom megérteni őt, de nem írtam, mert tudom, hogy a blogom közösségi média, és amint le merném írni heves érzelmeimet irányában, valahogy idekerülne, és megkérdezné, miért nem mondom el neki/miért gondolom ezt/hogy merek ilyet gondolni/MIÉRT NEM MÉLYEDEK EL A TÉMÁBAN?, én meg azt felelném, azért, mert nem kérdezte.
Ha meg nem kérdezi, és mégis véleményt nyilvánítok, megérdeklődi, véleményem szerint kíváncsi-e ő a véleményemre. És kell ez a halálnak.
Mindegy, be is fejezem a nyivákolást. Ja nem, el kell mondanom, hogy emiatt egész órán íztelen zabkekszen kellett rágódnom, továbbá hogy a tanárnőm számomra megfejthetetlen elvárási rendszere és értékelési skálája miatt hármas vagyok irodalomból, amit egészen egyszerűen nevetségesnek találok ahhoz képest, hogy én épp emiatt jöttem ebbe a purgatóriumhoz minden további nélkül hasonlítható intézménybe: hogy ne a hajlandóságomat osztályozzák arra, vajon leírom-e mégegyszer a kurva másfél oldalas novellát minden egyes kérdés alá, ami a lapon van, mivel ugye minden kétséget kizáróan funkcionális analfabéta vagyok, hanem azt, hogy képes vagyok elmondani, miről olvastam, mi a véleményem róla, és milyen párhuzamokat vélek felfedezni az életem és az olvasmány közt, satöbbi, de semmiképpen sem ez. De nem; akkor kapsz ötöst, ha megállapítod, Vanyka nagyapja nagyon-nagyon közel állt az unokájához, hiszen le van írva, hogy elmentek minden évben karácsonfát vágni az erdőbe, Vanyka olyankor vacogott, a nagyapja pedig megmosolyogta ezt - nyilvánvaló hát, hogy viszonyuk rettenetesen bensőséges, és ezt bizony feltétlenül boncolgatni kell bekezdéseken át. Hááát, bazmeg.