egy sztrájktörő vagy, semmi más

 Bkv-sztrájk, de bűvős, bájos, te drága rééégi...

Egyszerűen pompás volt ma buszon utazni (szerencsére csak hazafelé). De tényleg! Annak ellenére, hogy a legkevésbé sem bírom, ha idegenek hozzám érnek, vagy ha érzem a szagukat. Egy csomó regénybe illő párbeszédet hallhattunk, a fiatalabbak röhögtek, a többi meg azon röhögött, ahogyan ők röhögnek, hát, tisztára nagy volt az összetartás, a generációk közötti szakadékok betömődni látszódtak. (Jaj.)

Öreg néni1: - Menjen már beljebb, kérem...
Fiatalember1: - Menjek beljebb, mit menjek beljebb? Mit... A néni száz éves, és még mindig él, én meg menjek beljebb.

Öreg néni2: - Ne nyúlkáljon már itt, hát a fejemet ütögeti, nem zavarja?
Fiatalember2: - Akkor hol nyúlkáljak?

Nyuggercsapat felszáll(na) az építész utcánál. - MENJENEK MÁR BELJEBB, BLABLABLAAA NYIVÁK, NYIVÁK, MENJENEK BEEEE!
Én (a busz közepéről, lábujjhegyen kapaszkodom a felső korlátba, egy fiatalúr és egy pufajkás öregasszony közé szorulva): - HA MONDJUK LENNE HOVA, AKKOR BELJEBB MENNÉNEK!
Mindenki: rám bámul.
Én: Elfordulok, és valamilyen okból elkezdek vigyorogni, aztán összenézünk Brüncivel.

Az út elején egyébként mi is az ajtóban voltunk kénytelenek állni, de olyan helyzetben, ... ez az alacsonypadlós volvo volt, a kisebbik fajta, tudják, ugye? Tudják, melyik. Na, és annak a legelső ajtajánál olyan, hogy van egy csomó hely. És mi ezen a csomó helyen középre kerültünk, de annyira, hogy nem tudtunk kapaszkodni, ezért összeülelkeztünk, és tartottuk egymást, hát fantasztikus volt, ennek ellenére reménykedem, hogy hamar abbafejezik, szeretnék ugyanis hazajutni, meg ilyenek.