doxazma

mivel szeptemberben már tizenkettedik osztályos leszek, most kihasználom, hogy utoljára beszélhetek távoli jövő időben arról, mihez akarok magammal kezdeni, s így nyugodtan leírhatok mindenféle valóságtól elrugaszkodott elképzeléseket. úgy kb minden szavam ilyen lesz.

Egyes számú életpálya-modell

1. Semmelweis Egyetem, Általános orvosi kar. Természetesen első próbálkozásra bekerülök, lelkesedésem nem lankad, nem török ki könnyekben az első 10 perc után. Itt hat évet minden megszakítás és türelmetlenkedés nélkül eltöltök, s szépen lassan kialakul, hogy inkább...
   a, aneszteziológusnak vágyódom-e
   b, avagy pszichiáternek.
2. "a" esetben szépen megmaradnék a seggemen, minden vágyamat kielégítené az emberek érzéstelenítése, altatása és a folyamatos horror, amit a lelkemnek el kell szenvednie az intenzív osztály felügyelete miatt. A megélhetésemet természetesen nem ennek köszönhetném, hanem jómódú, skandináv férjemnek, aki nem bánja majd, hogy csak késő harmincas éveimben óhajtok gyermekeket csinálni és örökbefogadni, miután kiéltem perverz vágyaimat a gyógyítás oltárán. Ha már mind a hét gyermekünk egyedül fel tud öltözni és magától fogat mos, kutatóorvosnak állok, és az alvástudományt fogom kutatni.
   a "b" eset tán kevésbé tűnhet vonzónak, de engem jelenleg kissé jobban érdekel. Az egész életemet pszichiátriai betegeknek kívánom áldozni. FIN
   (amúgy, csak érdekességképp, vannak dolgok amiket az emberek tudnak magukról biztosan, így éreznek. Én például abban vagyok biztos, hogy egyszer pszichiátriára kerülök. Nem azért, mert most olyan nehéz életem lenne vagy bonyolultnak gondolom magam, ez egyszerű etiológia, a családomban több embernél is előfordul pszichiátriai megbetegedés, és az sem nagyon segít, hogy a tetrahidrokannabinol fiatal korban törénő fogyasztása többszörösére növeli a skizofrénia kialakulásának kockázatát, én pedig szoktam azt és figyelemmel kísérem egyébként saját zellemi leépülésemet de azzal nyugtatom magam hogy ez csak a kamaszkorom.. Na mindegy, de az is lehet, hogy alkalmazott leszek a pszichiátrián. Remélem. Az kicsit jobban tetszik.)

Kettes számú életpálya-modell

ELTE-pszichológia. Mert az orvosira persze nem vettek fel elsőre, és én nem az a személy vagyok aki.. hát, aki kitartó, akármennyire akarok valamit, ha nem sikerül, inkább elhitetem magammal hogy nem is akartam annyira. Vagy hogy ennek így kellett lennie, meg egyéb köcsögségek. Mivel azonban mindenki megvető pillantásait és kinevetéseit el kell majdan viselnem amiatt, hogy pszichológiát tanulok állami pénzen, ezért persze azonnal tovább kell terveznem. Itthon lehetek klinikai szakpcsichológus, aztán pszichoterapeuta nagyon sok év után, de mégsem orvos, és akkor úgy érezném magamat, mintha egy feszülős, aranyszínű kezeslábasban kéne mászkálnom a nemzeti átlag alkatommal sok tökéletes alakú modell-óriásnők közt. De viszont. Külföldön még mindig kapható PhD az ilyen jellegű tanulmányok befejezésének árán, tehát a terv: Erasmusszal egy évet skóciában töltök, ahol is megismerem a skandináv származású jövendőbeli férjemet, aki azt javasolja, hogy éljünk svájcban, mert ott szépek a hegyek és a tavak és van ott háza és állampolgárága (??) is és németül is megtanít meg rétorománul is, hogy elfogadjanak. Így svájcban kitanulok mindent amit csak lehet általános orvosnak levés nélkül, amiért PhD-t kapok, de mégsem valamirevaló pszichiáter válik belőlem, hanem burzsujok lelkének ápolója, amiért annyi pénzt kapok, hogy abból elmehessek iskolákat és otthonokat és kórházakat építeni az anyakontinensre, valamint hogy akármikor akárhova elutazhassak anélkül, hogy a pénz gondot okozna. Ja, az állam majd jogosan követeli rajtam a képzésem költségét külföldre távozásom végett, én meg vissza is fizetem nekik a burzsujok pénzéből.

Hármas számú életpálya-modell

ELTE-skandinavisztika. ez a teljesen haszontalannak joggal nevezhető tudomány csak azért lenne tanulva, mert érdekel, és skandinavofil vagyok, és az anglisztika az azért mégiscsak túl mainstream. Ezt a végzettségemet arra használnám, hogy egy skandináv ország nagykövetségén elhelyezkedjek tolmácsként, és ott megismerjem a férjemet. De tulajdonképpen, ha már itt tartunk, leírhatom a

Négyes számú életpálya modellt

Mely figyelembe veszi valódi képességeimet és hozzáállásomat az élethez, amit valamennyire előző verzióim is tükröztek, de most direktebb leszek. Én, azt hiszem, az egész felsőoktatást arra akarnám használni, hogy maradjanak strukturáltak a napjaim valamennyire, rettenetes félelmet kelt bennem ugyanis a középiskola befejezését követően rámszakadó strukturálatlan idő gondolata. Ja, valamint arra, hogy lehessenek ösztöndíjaim, diákigazolványom, diákhitelem az ne, de egyéb juttatásaim. Szóval őszintén szólva a tanulás annyira nem célom, mármint persze az, de nem mondanám hogy a tudásszomj hajt, inkább, hogy eltartott maradjak. Mert nagyon nagyon félek hogy mi lesz ha már nem az leszek. Gyorsan férjhez megyek, vagy ilyesmi. Szóval, lényeg a lényeg, járni fogok valahova, antropológiát vagy szociológiát tanulok majd, és jól eltolom a felnőttséget.

Köszönöm, hogy ezt leírhattam.