Őrangyal

 Mostanában ugye van ez a mániám, hogy folyamatosan azt hiszem magamról, hogy halott vagyok, és mindent csak kívülről szemlélek, pontosabban a Komfortos Mennyország elolvasása, és azóta, hogy Gergő megjegyezte mikor Kriszta épp egy sállal készült megfojtani, hogy "Laura ilyenkor olyan fejet vág, mintha csak kívülről szemlélné a dolgokat.". És mikor sikerül eltűnődnöm azon, hogy ha írnék akkor miről írnék, akkor biztos hogy vannak benne halottak, balesetek, vér, cinikus első szám egyes személy, vagyis egyes szám első személy, nyomorék, meg "köcsög szellemek", pedig rám egyáltalán nem volt soha jellemző ez a földöntúli lelkesedés a nem evilági dolgokért. Utáltam a nem evilági dolgokat. (Kivéve a twilight 13 évesen, a Herri Pottyer pedig a kivételek kivétele) Na, és akkor mindig eszembe jut Hazel Hallinan története, amit vicces módon 13 évesen ötöltem ki, és arról szólt, hogy Hazelt elüti a saját apja (az igazi) és meghal, de ő nem a saját széthulló családját figyeli fentről mert az rohadt unalmas és nem is a valódi családja, tudják ez ilyen hülye amerikaias csavar ami csak egy hülye 13 éves fejéből pattanhat ki, hogy az anyukának volt egy (kettő) afférja amiből lett egy Hazel meg egy Hazel húga, de Hazel meghal, a húg meg előkeresi a valódi apját, akiről kiderül, hogy elgázolta a saját lányát HAHAHAHAHAAHAAAAA HAPPY END!
Na, szóval figyelte volna a szembe szomszédokat a kedves Halott Lány, mert azok épp aznap költöztek be, mikor ő meghalt, és pontosan olyan életet élnek, amilyet Hazel is szeretett volna mindig.
Aztán elkezdtem írni is a dolgot, és tökre nem is erről szólt, mert nem bírtam megölni.
És ez egy rakás szar, de mindegy :D Akkor teljesen meg voltam vele elégedve.
 Na, és ma a villamoson az egyik pillanatban még azon tűnődtem, hogy ez valami elképesztő, ez a mód, ahogyan a nyugdíjas nénikék MEGSZÁLLJÁK a fűtőtest melletti helyeket még azelőtt, hogy egyáltalán felszállnának a járműre, a másikban meg már azon, hogy állítólag vannak nekünk ugye őrangyalaink.
 És kik is ők?
Tán a meg nem született ikertestvéreink, akik naponta körülbelül hússzor mentik meg az életünket (de a bénábbaknál akár 200 is lehet ez a szám), akik megakadályozzák, hogy valami rohadtul vicceset mondjunk arról, aki épp a hátunk mögött áll, és akik döntenek helyettünk, mikor rohadt gyorsan kéne, de nem megy, mert leblokkol a beszélőszervünk, és mindig ők beszélnek helyettünk, mikor azt érezzük, hogy a szavak csak úgy maguktól ömlenek ki a pofánkból. Ott áll mellettünk, cinikus tekintettel, mert ő már mindent megtapasztalt és mindenkinél okosabb annak ellenére, hogy nem is tapasztalt meg semmit, tekintve hogy nem is létezik. Illetve nem egészen. Ehhez pontosan definiálni kéne a létezés fogalmát, de nincs kedvem hozzá. Ő minden lépésünket előre tudja, ezért halálosan un és utál minket.
 Az őrangyalok háromszor olyan züllött lények, mint mi vagyunk, egy csomó embernek ezért nincs is őrangyala, vagyis van, de épp züllik. (Ez egy saját fejlesztésű ige szerintem. Züll.) Ők az igazi túlélők, akik őrangyal nélkül élnek! Köztünk vannak. Általában arról lehet felismerni őket, hogy sosem fogják be a pofájukat, ha nagyon kéne és mindig elbotlanak. Ezek a legalapvetőbb dolgok.
És mi van, ha egy őrangyalnak meghal a delikvense? Az a legnagyobb kudarc az életében, hiszen akkor ő is megszűnik létezni. És akármennyire is utálják ezek a gonosz kis törpe(lelkek) ezt a világot, azért eltűnni ők sem akarnak róla.
 Amikor balesetünk van, vagy szar dolog történik velünk? Mégiscsak mi vagyunk az emberek, és elsősorban rajtunk múlnak a dolgok, nem az őrangyalainkon. Persze azért az is lehet, hogy ők bénáznak.
És még egy csomó csomó csomó dolog megfogalmazódott bennem. És biztos, hogy le kéne írnom ezt az egészet, a kérdés csak az, hogy milyen cím alatt fusson a dolog, mert én egy olyan könyvet, hogy "Őrangyal", a kezembe nem vennék soha.