nuajj

 Olyan nyomorult vagyok.
Miért nem tudok közömbös lenni az emberek iránt? Miért szeretem jobban, és miért utálom őket jobban, mint ők engem?
Miért tudok annyira utálni valakit, hogy még a hangjától is kiráz a hideg (mialatt ő igazából nem is foglalkozik velem) és miért tudok annyira szeretni valakit, hogy még saját magamból is kifordulnék, csak hogy legalább tizedannyira kedveljen, mint én őt? Miért nem lehet valakit simán csak egy embernek tartani a tömegből, miért kell rögtön azokat is betenni az egyik rekeszbe (JAJ!/Jóféle), akiket épp csak egy pillanatig láttam?
Vagy akkor miért nincs valaki a földön, aki többet gondol rám, mint én rá?

Isssstenem, de olyan aranyos!...