close your eyes

 Oké, döntöttem. Mostantól a plátói szerelemnek, a gitáros buziságoknak és nyálas képeknek szentelem az életem. Meg a naplóírásnak. Mert mégis írok.
Mi a szarnak van 33 "chatpartner"-em? TE miért nem vagy köztük?
Szeretnék rohadt jó dolgokat írni erről, bár tudnám, mi az a rím, vagy mi az a novella... A szívdesszerttel trenírozom magam, de van egy olyan érzésem, hogy az eredmény majd nyolcvan éves koromra fog meglátszani (ha jól emlékszem, ezt az életkort neveztem meg halálom időpontjaként is. Sebaj, a síromra nyugodtan rávésethetitek majd a borzalmaimat)... what if it all were to change like I thought it would? Most nem sopánkodnék.
Mi lenne, ha mondjuk műfordító lennék? Úgyis most olvasom az újra négyen egy gatyábant, ami körülbelül annyira szar, mintha webfordítóval kezelték volna.

Amúgy azon gondolkodom, mi lenne, ha esetleg ez az én kis szerelmem nem maradna viszonzatlanul. Én lennék a világ legboldogabb embere, vagy inkább szarnék az egészre? Hajlamos vagyok nem örülni a  dolgoknak, amikre nagyon vágytam, és rettenetesen sok könyörgés vagy ügyeskedés árán szereztem meg.
Lemenjek-e a Burger Kingbe? Apukám nem csinált vacsorát, és aszonta volt, hogy menjek a Burger Kingbe, ha enni támadna kedvem.(Ő most valami roppant fontos vacsorán vesz részt mindenféle nagykövetekkel, remélem megkérdezi őket, hogy lenne-e kedvük fedezni a középiskolai tanulmányaimat.) Nem, nem megyek le, lusta vagyok, és a fülesem is tönkrement. Meg amúgy is van itthon MŰZLÉÉ.
 a BÜDÖS FRANCBA!!!! felvettek kéttannyelvű franciára, most mi a halállal érveljek, jesszusom, jesszusom, NEEEEEEEEEEEEE :'(

Na mindegy. Most pedig nagyon feltűnően és nagyon reménytelenül leszek szerelmes, de erről természetesen soha nem beszélek senkinek.

Nem is a barátnője akarok lenni, csak a hátának támaszkodva szeretnék Varró Dániel verseket szavalni, elektronikus leveleket váltani, hallgatni a műveit, és... csak lenni. Mi ez? Aki szerelmes, az ilyesmiket szeretne csinálni? Nem, mi? Nem vagyok normális.