rájönni hogy baj van

Újfent összeszedném pozitív gondolataim.

Mostanában dokumentumfilmet készít rólunk egy srác, rólam meg Rékáról, arról, hogy milyen sokkoló dolog ha két nő szerelmes. Ennek apropóján összejöttünk Rozi lakásán, és az objektív szigorú tekintete mellett köteleztem Csengét arra, beszéljük át, mi is volt ez az én belezúgásom annak idején, és ez azért volt baromi érdekes, mert élőben ezt sosem tettük meg. Az egy nagy rájövés volt, fél évnek kellett eltelnie, mire az agyam megengedte magának ezt a gondolatot. Ezt a történetet szeretem újra és újra elmondani, mert olyan elképzelhetetlen erővel tört rám a felismerés, annyira rossz volt annyira intenzív, és pont ebben az intenzitásban van az izgalom, mert az alapbeállításom már megint az üres és érzelemmentes, jó visszagondolni ezekre a gyötrelmekre.

Nemrég megint volt valami hasonló.
Réka nem volt itthon, nekem továbbra sem voltak érzelmeim, megittam egy kis italt, és rászívtam azt a fura dolgot amit a bátyámtól kaptam és én sem tudom, mi volt, de kurva szarul lettem tőle, valahogy elbotorkáltam a helyre ahol Rozinak épp programja (egész pontosan órája, igaz, hogy egy kocsmában de akkor is) volt, és akartam mondani neki nagyon sok mindent, hogy nagyon sajnálom, hogy nem vagyok képes lenni neki, mikor tudom, hogy szüksége van rám, sajnálom, nem direkt van, nem direkt tűnök el, ehelyett kinyögtem két halálhörgés közt, hogy azt hiszem, komoly gondjaim vannak az alkohollal. Nem is én mondtam ezt ki, hanem kimondódott a számon, és a kimondódással pontosan egyidőben ért a felismerés is: nagyon régen telt el úgy nap, hogy ne ittam volna. Ha nagy nehezen rávettem magam, hogy bemenjek az egyetemre, előttem van a kép, ahogy ülök a konyhában, nézem a falon az órát (ebédidő lehet), és közben valami maradék bort iszogatok, ha nem maradék sört, de a hűtő egész biztos hogy kinyílt mindig és nem kaját kerestem. Ez is legalább olyan rettenetes volt. Úgy értem, hogy tud letagadni az agy ilyen nyilvánvaló dolgokat, hogy találhatja ezeket normálisnak? Nem, a normális szar szó, de hogy nem tűnik fel, hogy valami van? Viszonylag hamar felocsúdtam ebből, az alkoholizmus árulkodó jeleiről olvasgattam, diagnosztizáltam magam (kedvenc szórakozásom), és azóta sikerült valamilyen szinten normalizálni a dolgot, illetve szerencsére úgy megundorodtam magamtól, hogy egy darabig egyáltalán nem ittam. Mostmár csak kimondom magamban, ha ez történik, hogy ez történik, és tisztázom magammal, hogy várok valamit a másállapottól.

Születésnapom is volt mostanában.
Egész nap szar kedvem volt, amikor családilag megünnepeltük a dolgot, apámnak el is hintettem, hogy semmi kedvem ehhez, ő meg teljesen aranyosan, aggódva kérdezte, hogy esetleg mást szerettem volna ma csinálni? Dehogy, mindegy, hagyjuk, velem van a baj, tényleg, hagyjuk, mindegy. Aztn, amikor közeledett a vendégek érkezésének ideje, elmentem tisztálkodni, nagyon nagyon nagyon sokáig csináltam, hallottam, hogy megjönnek, és elkezdtem a víz alatt zokogni, mert éreztem, hogy nem leszek képes kimenni, tudom, hogy a maguk módján szeretni akarnak, és itt vannak a kis unokagyerekeim is akiket sosem látok, direkt ezért, de nem, erre a képmutató szarakodásra nem vagyok képes, és megmagyarázni sem vagyok képes, hogy miért, hiszen nekem is kényelmes, hogy úgy teszünk, mintha rendben lenne minden. Kislisszoltam amikor lett elég erőm, be a szobámba, és nagyon sokáig nem jöttem ki onnan. Ők szivárogtak hozzám. Pánikrohamom lett, ordítva sírtam, könyörögtem, hogy ne kelljen, ők meg nem értették, én sem tudtam elmondani, nagyjából két óraával később összeszedtem magam, kimentem, és mind úgy tettünk, mintha ez az egész meg sem történt volna.

Az összejövetel Rozinál egész más lett volna.
Réka azt tervezte, hogy szerzünk mdma-t, összegyűlünk négyen és rengeteget beszélgetünk a két barátnőmmel, akiket rettenetesen elhanyagolok, és megbeszéljük, kivel mi van, anélkül, hogy félnénk. Nem sikerült szerezni. Először azt hittem, "csak" egy újabb kudarcról van szó, azokat iszonyatosan nehezen viseli ugyanis, a legkisebb után is egy hét visszalehelni belé az élni akarást. Aztán kiderült, hogy bár elsősorban nekünk akart jót, segíteni kicsit az emberi kapcsolataim rendbeszedésén, de neki is hatalmas szüksége lett volna az élményre, mert épp felvételizne Angliába, már rég meg kellett volna írnia a motivációs levelét, de szeretne előtte egy utolsó görcsmentes szessönt magával, letisztázni, miben is leli ő a gyönyörét, mi a célja a színházzal. Ehelyett maradt az, hogy én igazából nem ragaszkodom annyira a találkozáshoz a lányokkal mert nem tudok mit mondani, magyarázkodni semmi értelme úgy, hogy az alapállapot változatlan, de közben a dokumentumfilmes srácnak is tartoztunk azzal, hogy végre felvehesse a vislkedésünket emberek közt mivel ezért könyörgött hetek óta, és másképpen Réka terve is tökéletes zátony lett volna, hogy egyáltalán találkozzak velük, így lett ez a fura szembesítő show. Iszonyú kínos volt.
 Réka másnap estére végleg eldönötte, hogy enélkül neki nem fog menni és én is begőzöltem, illetve megint leállt az érzelemközpontom, iszonyatosan szemét dolgokat kiabáltunk egymásnak a Rákóczi téren, majd felmentünk ugyanoda egy házibuliba, hogy valami legyen, mi sem tudtuk mi, de én legalább olyan szar állapotban távoztam, ahogyan odamentem, mert realizáltam, hogy a kínos részleghez tartozom, akik véletlenül sem szocializálódnak egy összejövetelen, mindent felzabálnak és mindent megisznak és mindent elszívnak. És rengeteg a dráma meg a rossz érzés körülöttem, és ezt mindenki érzi.

Ez akkor is siker. Valamilyen szinten. Tehát ez egy pozitív írás.

Hogy amit olyan sokáig romanticizáltam magamban, az elidegenedés, mostanra valóság lett, és a valóságban egyáltalán nem olyan sikkes mint a képzeletemben. Hogy most már nem fognak értem nyúlni a barátaim, minthogy annyiszor eltűntem a horizontjukról, a családom (a jólszituáltabb része) is a problémás húgot látja, hogy a sulit elég komolyan elbasztam, a pénzügyeimet is jó 10 évre előre, rájönni, hogy baj van, és megoldani nagyon komoly tervezést és józan észt kíván, rájönni, hogy ez nincs, de ha lenne, szóval rájönni, hogy nem is biztos, hogy akarom megoldani, mert ha akarnám, nagy eséllyel sokkal jobban igyekeznék.