SZÓ SZÓ SZÓ

most éppen halogatok! hiszen ha nem azt tenném, egyrészt kilépnék a komfortzónámból, másrészt meg akkor nem lenne mitől szorongani a nap hátralevő részében, és a végén még nyugodtan aludnék!

 meg sem emlékeztem róla, hogy időközben véget értek a tinédzser-éveim. és annyi minden történt még, amiket nem találtam szóra sem érdemesnek..hű.. amiket egy szóra sem méltattam... szóval amikre egy kurva szót sem pazaroltam, pedig olyan nagyon sok minden történt. és olyan régen írom ezt a blogot, rendesen, 13 éves korom óta megvan, mindjárt tíz év. de az a baj, hogy írom a szavakat, és mindegyik leütésem csak azt az érzésemet erősíti meg bennem, hogy nincsen mondanivalóm, hogy is lehetne belőlem író, ha nincs mondanivalóm, ha nem találok elmesélésre érdemes történeteket a fejemben, tehát mi értelme is van az életemnek, hiszen kitűztem célul, hogy legközelebb nem lazázom el a felvételit, és jól felvesznek írónak, és akkor ez a cél tart majd engem a felszínen amíg az eltén a testem látogatja a roppant izgalmas elméleti értekezéseket.  de nem írok. semmit.
na mindegy, cserébe olyan dolgok vannak, hogy ugye "játszom" a katonában, nagyon vidám dolog 10 mp munka után két percig tapsban fürödni, de ezeken az estéken szembesülök mindig szociális képességeim tökéletes hiányával is (így fél év után is biztos vagyok benne, hogy van olyan színész ebben a leosztásban akivel még nemhogy egy SZÓT nem beszéltünk, még csak nem is köszöntünk egymásnak, az ötvenedik előadás után volt egy kis pezsgőzés, ilyen gyorsan pezsgőt még soha nem fogyasztottam el, valamint egyzser volt állófogadás is, amin inkább meg sem jelentem mert egyszerűen.. nem ment. pedig nagyon éhes voltam).
 Van szeretőm, egész régóta, és ez annak fényében, hogy az elmúlt évtizedet ennek hiánya feletti kesergéssel töltöttem, minimum érdemelt volna egy szót, annyit talán áldoztam rá, de nem többet, pedig közben már együtt is élünk, és minden fantasztikus a lehetőségekhez képest (két érzelmi nyomorék az idegösszeomlás szélén), tombol a szerelem, csak annyira normális és magától értetődő a dolog, hogy ritkán tudnék erről írni, ha igen akkor vagy a halálról tudnék beszélni, vagy kínosan nyálas közhelyeket gyűjteni arról, milyen szuper amikor egy másik emberben ott látod saját magad kiegészítését és szereted is, pedig már rég belenyugodtál hogy szerethetetlen vagy és egy félreértés következménye, hogy túlélted életed első pár napját.
 Jövőhéten megyek újra Angliába, újra, mintha most lett volna 2011, szóval megyek Birminghambe részt venni egy szuper kis projektben, és ezt az utazást, kihelyeződést a saját magam által kreált purgatóriumból tökre megérdemlem, hiszen nagyon szarul tanulok és még csak nem is dolgozom. Haha. Szóval emiatt van egy kis bűntudatom, így önkéntesen hajnali leltározásra ítéltem magam három napra, hogy kicsit újra megtapasztaljam, milyen is az, amit elfelejtettem, tehát milyen jó is az életem amitől úgy szenvedek. Egyébiránt egyre lelkesebb vagyok, valamiért nagyon korán reggelre vettem vonatjegyet Londonból Birminghambe, mint aki nem is akart időt tölteni Londonban, de rájöttem, hogy akarok, így most vettem magamnak egy másik vonatjegyet későbbre, hiszen nincsen semmi felelősségérzetem és fogalmam sincs a pénz értékéről.  
  Felvételizem színházi dramaturgnak. Ha kiesem az első rostán, összeomlok. Egyéb esetekben.. nem nagyon látom azt még. Az errevaló készüléssel roppant szarul állok, pedig elvben két előkészítőre is járok.
 Azt hiszem, ennyi. Már nem tudom, mi szükség volt erre a kis összefoglalóra.