De mondtak jókat.
"...még akkor is ott ültem, amikor anya hazajött a melóból. A konyhaablakból kinézett a kertre, hát nem meglátott, ronggyá ázva, a szájam sarkából lelógó cigarettával. Nem is csináltam úgy, mintha elmentem volna iskolába. Anya beparancsolt a házba, hogy a szomszédok ne hallják, aztán nekem esett. Mi van velem? Mégis mit képzelek? Nem írtam meg az irodalomdogát? Voltam egyáltalán iskolában? Van egyáltalán velő az agyamban?"Hát.. elég nehéz egy velszi 14 éves élete.
" Nyomi kis csapat voltunk, ráadásul újra meg újra beleütköztünk az esküvői vendégsereg egyéb nyomi kis csapataiba, akik még most is csak hüledeztek, mennyi alkoholt sikerült magukba dönteniük előző este."
"..és együtt mentünk át a biztonsági kapun, ahol legnagyobb mulatságunkra csak a kis Mrs Borphyt kutatták át, hátha kábítószert, vagy fegyvereket rejteget."
" Gyűlölöm a költészetet - írtam. - Mégis, mit képzelnek magukról ezek a nyomoronc költők, hogy csak úgy döntik magukból az idióta szonettjeiket, amikre senki nem kíváncsi, aztán elvárják, hogy az emberek még évszázadok után is azt tanulmányozzák! Ekkora pofátlanságra csak egy férfi képes. Jellemző. Önző szarházi mindahány, Jane nénikémnek ez a véleménye. Gyűlöli valamennyit, még Carlt is. És én is gyűlölöm őket. Mindig is Mr Igazira vártam, de mostmár tudom, hogy jobb nekem nélküle. Lepra a világ. Az hát. Az ember tele van reménnyel, aztán megeszik a kukacok. Ezt írja Andrew Marvell a szerelméhez írt ostoba szonettjében. Úgy értem, mi értelme ennek az egésznek? Mégis mi értelme, hogy az ember ennyit strapálja magát? Mi az eredmény? Egy szar vers, legjobb esetben!"Ezzel búcsúzom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése