- "ízlik, mi?" - "jaaaja, fain"

csupa fantasztikus fejlemények!
debütáltam a színház világában, úgy rendesen, vagy megint, vagy sokadszor. egy napos hétfői délutánon kaptam egy telefont az egyik kedvenc színészemtől (egyik kedvenc, hát, az anamnesisben ő mondta, hogy "a választások óta akkora lett az arcom, és olyan kicsi az agyam, hogy pont belefér a seggembe" és emiatt a szívembe zártam) - ami amúgy önmagában gondolhatják, mekkora agyérelzáródást okozott -, mely beszélgetés során arra kért, ugorjak be az egyik darabjának egyik szerepébe. Azért vagyok ilyen konkrét, mert sosem akarnám, hogy bárki fontos ember ráleljen erre a blogra. Én örömmel igent mondtam, akkor még fogalmam sem volt, mire is, mert mint mondtam, épp szünetelt az agyamban a vérkeringés. Az előadás napjáig az égvilágon semmit nem gondoltam az egészről, reménykedtem hogy nem leszek bitang pusztulatosan fostos és akkor megtartanak erre a szerepre a sok hátralevő előadások erejéig. de hogy ja. király. életemben először nem gondolkodtam és izgultam túl valamit. Hát kurva nagy hiba volt, mert így az egész kijött egyben, az előadás előtt hat órával, amikor először kellett volna színpadon elmondanom amit mondok. Nem bírtam megszólalni. Sokat álmodoztam róla, hogy egyszer olyan színpadon állok majd, amivel szemben több mint száz bársonyszék meg egy erkély is van, és rendes reflektorok, de amikor ott álltam, a stressz olyan elemi erővel tört rám, hogy megnémultam. háromszor egymás után. senkinek sem kívánom. utána ebédszünetben vettem magamnak egy tíz százalékos sört és kimentem a margitszigetre keseregni a használhatatlanságom felett. és nagyon sok rivotrilról álmodoztam. vagy egy olyan világról, ahol nincs lámpaláz. mindegy, természetesen az előadásra összeszedtem magam, kezdés előtt még kicsit ájuldoztam meg kiborítottam vizespoharakat, meg lerohangáltam a mosdóba de na, ezzel jár egy debütálás akkor. (a két órás előadás alatt amúgy háromszor szólalok meg, tehát nagyon komoly a szerep, és kellett ennyit izgulni.) Ugyanezen a héten akadt egy kisebb váratlan színházi feladat, ami szintén nagyon izgi volt, de erősödött bennem az érzés, hogy kicsit azért elég szar vagyok.
megnyertem egy másik fantasztikus lehetőséget is, a budai rajziskolába járhatok egy tehetséggondozó továbbképző tanfolyamra vagy igaziból én sem tudom, mire, de már az első alkalommal összeomlottam, és csak azért megyek továbbra is, mert nagyon rossz lenne a lelkiismeretem, ha ezt nem használnám ki, de képtelen vagyok úgy hozzáállni a dologhoz ahogy van, hogy én nem akarok képzőművész lenni de itt most fejlődhetek és ez iszonyatosan király, nem, hanem szarul vagyok amiatt, hogy én  vagyok a legügyetlenebb. nagyon unom a tinédzserkort. jujj, nagyon!
mindenesetre beadtam a jelentkezésem filmdramaturg és prózai színész szakokra, valamint az elte szabad bölcsészetére (azzal a céllal hogy tanuljak egy kis esztétikát hiszen az fontos), nagy eséllyel tehát jövőre is megtalál mindenki az AKG első emeleti rajztermében vagy a fotólaborban.

a felvételire készülés jegyében tegnap végre megnéztem a moszkva teret (nagyon félve, miután végigszenvedtük a senki szigetét) de még mindig tart a feldolgozása. pedig azt gondoltam, írok róla most, de nem.