oxológia

most (a romantika és realizmus összehasonlítása jegyében kellene a vörös és feketét és az arany embert olvasnom) azzal szórakoztatom magamat, hogy a 2009 óta elküldött e-mailjeimet olvasgatom hogy megtudjam, min járt az agyam az idők során. És most volt egy ilyen, amiben azt taglalom, hogy a pályaválasztási tanácsadóban megmérték az agyam képességeit és arra jutottak, hogy reál a beállítottságom és a logikai képességeim messze átlag felettiek. Hát, nagyon jó, ennek már nyoma sincs a hippokampuszomban bekövetkezett ideghalálozásoknak köszönhetően azt hiszem, de lehet jobb a bizonyítványomra hivatkoznom.

én nagyon szeretnék az egyesült államokban élni majd felnőttkoromban. de nem sokat, ilyen két évet például, hát akar a halál ott túl sokat lenni. de annyi szép nemzeti park van, hogy nézem őket és meghalok. a vársot, amiben élni óhajtanék, seattle-nek nevezik, és azért azt választom, mert tökéletesen nagy ahhoz hogy egy percig se érezzem magamat vidéken ha nem akarom, viszont nem kell sokat menni ahhoz, hogy fenyőerdők, sziklák és óceán vegyenek körül. Nagyon tökéletes, szóval... most elkezdem nézni a twin peakset (nővéremnek megvolt a zenéje cd-n és amikor elsős meg másodikos voltam és még egy szobánk volt, minden este arra a cd-re aludtunk el), és megtervezem az életemet.
Ajj de gyönyörű.
Az ananász expresszt csak kb húsz perces periódusokban tudom nézni, a részek közt nagyjából két hét kihagyással. Nagyon fárasztó és igazából szar de műveletlennek érzem magam attól, hogy nem ismerem a  végét.