*valami szép idézet Shakespeare Rómeó és Júliájából, amit elfelejtettem*

szóval, a valentin-nap.

reggel

Teljesen ésszerű táplálkozás a tápanyagpiramis minden egyes elemének részvételével. 11 órai találkozóra valamiért kilenckor kezdtem el lázasan készülődni, majd mikor véletlen felfedeztem ezt a kis bakit, visszaültem a gép elé rajzfilmet nézni, majd a találkozóról természetesen elkéstem.

délelőtt

Találkozás a barátnőmmel, akivel előzőleg kissé nézeteltértünk, és ennek nyomai felfedezhetőek voltak társalgásunkban egy darabig, a szokásos tmi-áradat helyett az a felületes borzalom volt, ami akkor van, amikor az emberek neheztelnek egymásra. Na de. Szóval barátnő alapanyagokat vásárol ahhoz a süteményhez, amelyet a kedvesének tervez elkészíteni. 

Egy tábla sztracsatellás fehércsoki.

dél

A Nagyi Palacsintázójában, azaz a béke, nyugalom szigetén, a helyen, amely menedéket és ételt nyújt azon elesetteknek, akiknek kínos hajnali négykor hazaállítani. Szóval itt: barátnő sirámjainak hallgatása arról, milyen rossz kutyát sétáltatni és süteményt sütni a kedvesnek, boldog párkapcsolatban élni, szépnek lenni, stb. (Itt gondolatban hozzáteszem, hogy az én társaságomban való élvezkedés helyett, csak hogy az amúgy nemlétező önbecsülésem létezzen kicsit.)
Három édes palacsinta porcukorral, azzal az egérkakával meg meggyel tálalva.
(Mondjuk a felénél úgy éreztem, hogy sugárban lehányok mindenkit, de legfőképpen a szerelmeseket a szomszéd asztalnál, majd meghalok cukor-túladagolásban. Mindenesetre elég hamar elkezdett tompulni az agyam.)

délután

Sugar Shop. Találkozás másik barátnőkkel, akik közül az egyiket randevúra hívta a khm, bakancslistájáról az első számú személy.
Almás pite és fehér forrócsoki rengeteg tejszínhabbal. Éljen a tej és a cukorérzékenység is! :D
Ezután fodrászhoz mentem a paulay ede utca másik végére, ahol egy órán át nézhettem a tükörben a nagyon szép fejem, aminek hálásan köszönhetek ugye mindent.

késő délután

Találkozás a negyedik barátnőmmel, aki két éve él boldog párkapcsolatban. Ekkor már nem ettem semmit.

este

Én nem is tudom, mit reméltem. Elolvastam a Rómeó és Júlia felét körülbelül, és rájöttem, hogy életemben nem unatkoztam még ennyire, mégsem vagyok képes társaság nélkül társasági életet élni, pedig reméltem, hogy valami különleges képesség még lappang bennem.
De legalább megittam egy pohár martini rosatót. Pontosan 16 hónapot kellett várnom erre.

késő este

szóval hazajöttem sokkal hamarabb, minthogy bármi is történhetett volna, és inkább spenótos pennét zabálok, a crush-om facebook adatlapjában gyönyörködöm, és közben a világ legkényelmesebb ruháit viselem, és véletlenül sem gondolok arra, hogy holnap reggel spinning.. a valentin-nap szerintem is egy buziság, és alapvetően nem tartom oknak arra, hogy szerelmi páriaként a szokásosnál is sokkal jobban szenvedjek, sőt, nagyon leszarom, de az a baj, hogy körülöttem mindenkit olyan nagyon boldoggá tesznek a párkapcsolati problémái, melyeket én soha meg nem érthetek, hogy lassan úgy érzem, mintha kimaradnék valamiből.
és úristen, hogy lehet ennyit zabálni. nem folythatom ismét evésbe a kétségeimet. Úgyhogy inkább gyönyörködöm abban, hogyan válik a csodálatos Bridgetből a világ leggyönyörűbb férfijának kedvese, miközben pedig ugyanolyan szerencsétlen, mint én magam.

Boldog napot, szerelmesek. Kellemes túlélést, én.